2024. december 22., vasárnap

„A koronavírus nem légzőszervi, hanem érrendszeri megbetegedés”

Egy újabb tanulmány pontosan kimutatja a vírusnak az érrendszer sejtjeire vonatkozó hatásait – írja a B92 hírportál.

Az amerikai San Diegó-i Egyetem kutatói csapatának tagjai azt állítják, hogy a koronavírus nem légzőszervi, hanem érrendszeri megbetegedés. Elmondásuk szerint ez megmagyarázhatja egyes betegeknél a vérrögképződést, valamint az úgynevezett „covid talp” tünet kialakulását is, amelyek nem tartoznak a klasszikus értelemben vett légzőszervi megbetegedésekhez.

A szóban forgó tanulmány a Circulation Research folyóiratban jelent meg, amelyben részletesen leírták a vírus hatását az érrendszer sejtjeire. Az már ismeretes, hogy a különféle tünetek között, amelyek közé a légzőszervi problémák is tartoznak, a vérkeringési rendszerrel kapcsolatos zavarok is jelentkezhetnek. A kutatás folytató csapat kimutatta, hogy milyen módon hat a vírus az érrendszerre és a vérkeringésre is.

A vírusban található S fehérje, vagyis az ún. tüske, amely koronát képez, az ACE2 receptort támadja meg, ezzel pedig károsítja a mitokondriumokat, amelyek a sejteket energiával látják el, így pedig az endotestekben is kárt tesznek. Ezek alkotják valójában az érfalakat.

A tudósok ezt a folyamatot már korábban is megfigyelték, de idáig még nem tudták pontosan megállapítani az S fehérje működési mechanizmusát és szerepét. Ennek megismerésére egy pszeudovírust hoztak létre, amely S fehérjét tartalmazott, de a vírus többi részét is. Laboratóriumi körülmények között azonban bebizonyították, hogy már a fehérje magában is elégséges a betegség kialakulásához.

A légzőszervi problémák valójában a tüdőben lévő erek gyulladása miatt következik be.

Sok ember azt gondolja, hogy ez egy légzőszervi megbetegedés, de nem az. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy miért szenved olyan sok beteg agyvérzést és miért jelentkeznek más problémák is a testben. A tünetekben az a közös, hogy érrendszeri alapjuk van – mondta Uri Manor professzor.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás