Kiváló hangulatú ünnepség keretében adták át ma este a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete idei szakmai elismeréseit, amelyeket ezúttal is öt kategóriában ítéltek oda, díjazták a legjobb pályakezdő fiatalt, az év újságíróját az írott sajtóban és az elektronikus médiában, valamint kiosztották a Szórványdíjat és az Életműdíjakat is. Az elismeréseket tizedik alkalommal ítélték oda.
A rendezvény kezdetén az est háziasszonya, Homolya Horváth Ágnes köszöntötte az egybegyűlteket – akik között mások mellett jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ternovácz István, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja, Kozma Zoltán, a Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottságának elnöke, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Perpauer Attila, a zentai Községi Tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja, valamint Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke és Mravik Gusztáv, a Magyar Sportújságírók Szövetségének első alelnöke is.
Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke a kiemelkedő színvonalú tevékenységet kifejtő újságírók elismerésének jelentőségét emelte ki ünnepi beszédében, amelyben kitért a közös ügyekért, köztük az újságírók szakmai fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtéséért, valamint a vajdasági magyar újságíró-társadalom újjáépítésének fontosságát hangsúlyozta.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke az országhatárokon átívelő együttgondolkodás és együttműködés fontosságáról beszélt köszöntőjében, majd annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete között kialakult kiváló együttműködésnek köszönhetően a sportújságíró-szövetségnek ma már több tíz vajdasági magyar újságíró is a tagja, ezt a számot a jövőben szeretnék még tovább bővíteni, még inkább elmélyítve az együttműködést is.
A folytatásban átadták a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete idei szakmai elismeréseit. Az év pályakezdő újságírójának járó díjjal a VMÚE elnöksége Fehér Miklóst, a Magyar Szó újságíróját jutalmazta, akinek tevékenységét Laták István, lapunk sportrovatának vezetője ismertette. A Szórványdíjat az idén Zséli Ágnesnek,a Pannon RTV és a Hét Nap munkatársának ítélték oda, akinek munkásságát Agárdi Gábor, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztőjeméltatta. Az Év Újságírója díjat az elektronikus média kategóriában az idén Szalai Adrián, a Pannon RTV operatőre érdemelte ki, akinek tevékenységéről Gazsó Attila, a Pannon RTV műszaki igazgatója beszélt, az írott sajtó kategóriában pedigSándor Zoltánt, a Magyar Szó szerkesztőjét tüntették ki, akinek munkásságát Kabók Erika, lapunk főszerkesztő-helyettese méltatta.
A VMÚE Életműdíjjal tüntette ki Sebestyén Imrét, a Magyar Szó egykori munkatársát, a Vajdaság Ma alapítóját és főszerkesztőjét, akinek életútját és szakmai pályafutását Léphaft Pál, lapunk nyugalmazott karikaturistája, a VMÚE alelnöke méltatta; valamint Dani Zoltánt, az Újvidéki Rádió nyugalmazott szerkesztő-műsorvezetőjét, akinek tevékenységéről Ternovácz István, az Újvidéki Rádió főszerkesztő-helyettese beszélt.
Mivel a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete kiemelt figyelmet szentel a tehetséges fiatalok felkutatásának és felkarolásának is, a rendezvényen adták át az egyesület által a középiskolás diákok számára életre hívott újságíró-iskola okleveleit is. Tóth Lívia, a VMÚE alelnöke értékelte az elmúlt hónapok során megvalósult sokrétű és szerteágazó munkát, amelynek eredményeképpen végül hat fiatal, Bauerfeind Klementina, Borbély Barbara, Horváth Kátai Orhidea, Juhász Boglárka, Nagy Abonyi Márk és Wolf Janka vehette át az újságíró-iskola elvégzéséről szóló oklevelet, majd a tanfolyam oktatóitis köszönőlevéllel jutalmazták.
Az ünnepség zárásaként az egybegyűltek megtekintették Lőrinc Tímea és Papp Arnold, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművészei, valamint Kőműves Ágota énekesnő alkalmi produkcióját.
A VMÚE díjátadó ünnepségéről, amely nemzeti jelentőségű vajdasági magyar rendezvényként Magyarország Kormányának Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával, illetve a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ és a Zentai Magyar Kamaraszínház partnerségével valósult meg, részletesen lapunk hétfői számában számolunk be.