Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Újvidékre és Szabadkára látogat. Nem először jár a Vajdaságban, korábbi látogatásairól is mesélt telefoninterjúnk során. A miniszter az 1956-os Emlékbizottság elnöke, ennek kapcsán a világszerte lezajlott megemlékezésekről is kérdeztük, valamint arról, hogyan lehet 1956-ot közel vinni a mai fiatalokhoz.
Miniszter úr az újvidéki Apáczai Diákotthon avatóünnepségén vesz részt, és ellátogat az Európa Kollégiumba is, amely szintén az anyaország hathatós támogatásával készült el és működik. Újvidék nagy egyetemi központ, amely a magyarság szempontjából szórvány. Miben látja a jelentőségét annak, ha a magyar fiatalok társaikkal egyetemben diákotthonban, kollégiumban élnek tanulmányaik idején? Mi az a plusz, amit csak így kaphatnak meg, ami későbbi életük során is értéket képvisel, tartást ad?
– Fontos, hogy a felnövekvő generációknak, azokban a szomszédos országokban, ahol magyar közösségek vannak, akár tömb-, akár szórványmagyarságként élnek, különböző oktatási formákban tudjunk hármas célt biztosítani: szerezzenek versenyképes tudást és diplomát, jó állampolgárai legyenek az adott országnak, miközben megőrzik magyarságukat. Az utóbbi esetében hozzá kell tenni azt a pluszt, amelyet a kollégiumi életforma jelenthet. Mindenképpen előny, hogy egyszerre beszélik a magyar nyelvet, az adott ország nyelvét, valamint emellett még egy vagy akár több idegen nyelvet is elsajátíthatnak. Ez a versenyképességüket növeli. Ugyanez mondható el a plusz képzési lehetőségek megteremtéséről, a mentorálásról, a fiatalok lelki, szellemi kíséréséről, amely felöleli a magyar kulturális, történelmi értékeket, vagyis a hazafias nevelést, amelyet nem minden esetben kaphat meg egy szerb, román vagy ukrán tannyelvű egyetemen.
Többször járt már a Vajdaságban?
– Többször is jártam a Délvidéken, ez egy nagyon izgalmas világ, különösen Újvidék. A különböző nemzetiségek együttélése, a soknyelvűség, a történelem hirtelen és sokszor brutális változásai jellemzik ezt a vidéket, miközben egy nagyon sajátos európaisága van a délvidéki magyarságnak, ahogyan az erdélyi, vagy felvidéki magyarságnak is. Ez egy más típusú gondolkodásmódot jelent. Van egy sajátos életmód, amellyel már gyerekoromban találkoztam. Édesapám református lelkész volt, és mindig élénk kapcsolatunk volt a délvidéki református közösségekkel. Politikusként is többször jártam Bácskossuthfalván, akkor még Ómoravicának hívták. 2000-ben a miniszterelnök főtanácsadójaként, Varga Mihály miniszter úrral a millenniumi zászlót adtuk át a megejtő szépségű református templomban. Szabadkán is jártam, ahol a városházán az Aracs Társadalmi Szervezet Aracs Főnix-díját vette át Orbán Viktor. Az ünnepség kultúrája, kifinomultsága, a városháza dísztermének motívumai a mai napig megmaradtak az emlékezetemben. Torontálvásárhelyre (Debelyacsa) mint református lelkipásztort hívtak meg egy egyhetes evangelizációra, akkor találkoztam Belgrádban élő magyarokkal is.
Mostani látogatásának milyen állomásai, programjai lesznek?
– Az első állomás Újvidéken az Apáczai Diákotthon lesz. Azért támogattuk az új épület létrehozását, hogy egy valóban jól felszerelt diákotthon adjon otthont a fiataloknak. Ez egy egyházi, alapítványi fenntartású kollégium. Nagy Margitot, az intézmény igazgatóját már régebb óta ismerem, ő igazi nagy harcosa a délvidéki magyarságnak. Nagyra értékelem a munkáját, hogy sokszor szél ellen és viharok ellenére is igyekszik előrevinni a magyarok ügyét. Az Európa Kollégiumba is ellátogatok, amely a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve az Magyar Nemzeti Tanács fenntartásában fontos terepe a magyarságnak. Ott 1956-ról fogunk eszmét cserélni, hisz az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója ugyanolyan fontos a határon kívüli magyaroknak is, mint az anyaországiaknak, illetve az atlanti szórványban élőknek. Ezt követően Szabadkán Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével és Hajnal Jenővel, az MNT elnökével és delegációjával aktuális kérdéseket vitatunk meg. Hazatérésem után már indulok is vissza a miniszterelnök úrral és a kormány tagjaival Nišbe, a közös magyar–szerb kormányülésre – már a legfrissebb információ birtokában a magyarok helyzetéről a Délvidéken. Ebből a szempontból is sikerült jól időzíteni ezt a látogatást.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulója kapcsán világszerte számos ünnepséget rendeztek. Miniszter úr – az 56-os Emlékbizottság elnökeként több ilyen rendezvényen is részt vett a nagyvilágban –, az Ön számára melyik volt a legemlékezetesebb, legtanulságosabb, legmeghatóbb?
– Sok külföldi programon vettem részt, különösen a német nyelvű országokban. Talán azt emelném ki, amikor Bernben köszönőkoncerttel fejeztük ki a svájciaknak a hálánkat – amikor is a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Vásáry Tamás vezényelte –, hogy hat évtizede nagy szeretettel támogatták a magyarokat. Találkoztam egy 80 éves hölggyel, aki Svájc első női képviselője, női minisztere volt. Egy olyan asszonyról van szó – Elisabeth Kopp –, aki 2 évre abbahagyta tanulmányait, hogy a magyar diákokat segítse ösztöndíjjal, tanulmányi hellyel, munkával. Egész életében megmaradt ez a magyar kötődés. Azt mondta, nehezen érti, hogy mi történik most Magyarországon. Erre azt válaszoltam, mi magyarok ilyen nehezen érthetőek vagyunk. Erre azt felelte: De ez teszi önöket olyan sármossá.
Külön hangsúlyt helyez arra, hogy a fiatalok is ismerjék meg a 60 éve történteket, – mint egy helyütt megfogalmazta – a szabadságharc sikerét és gyászát. Mi a legfontosabb üzenete a szabadságharcnak, a méltóságteljes ünneplésnek, a mártírok előtti tisztelgésnek a fiatalok számára?
– Ez egy nagy lehetőség a generációk találkozására: a középgeneráció feje felett átnyúlik a nagyapák, dédapák generációja – akik átélték 1956-ot – a legfiatalabbak felé. A személyes tanúságtétel, a személyes találkozás rendkívül fontos. Az utolsó pillanatban vagyunk, mert a 60 éves évfordulón még van lehetőségünk, hogy a szemtanúkat kérdezzük. Az emlékév jelmondata: „Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig születnek újak”. Ezekkel a hősökkel most még személyesen is találkozhatunk. Ez az interaktivitás nagyon fontos, amellyel megpróbáljuk a fiatalokat megszólítani. Szeretném felhívni olvasóik figyelmét arra, hogyha Budapesten járnak, látogassanak el a Terror Háza Múzeumba, ahol VR szemüvegen keresztül olyan kisfilmeket láthatnak, amelyek átélhetővé teszik az 56-os eseményeket. Mintha az ember maga is ott lenne: hallja a kihallgatótiszt kiabálását, a kínzóeszközök zaját, egy másik pillanatban pedig már ott van az utcán, megfoghatja a kötelet és lerángathatja a vörös csillagot. Számos technikai megoldás van, említhetném még a fényfestést a Szent István Bazilika falán, ahol megjelentek a forradalmárok arcai. Mindez segítheti a fiatalokat abban, hogy megértsék 1956 szellemiségét és üzenetét.
