Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete idei Szabadkai Nyári Akadémiáján nagy hangsúlyt helyeztek a népi kultúra továbbadására, a hagyományaink ápolására is. Dr. Balatoni Katalin néptáncpedagógus, neveléstudományi kutató, vagy ahogyan a közösségi médiában még találkozni lehet a nevével, Balatoni Kata, több témával is érkezett, ilyen volt például a népi játék, a néptánc pedagógiai szerepe a nevelésben; a magyar kultúra, a nemzeti identitás a külhoni magyar oktatásban; játékok és mondókák Vajdaságból, de táncházat is tartott a pedagógusoknak.
Amelyik pedagógusszekció leginkább előtérbe helyezte ezeket a témákat, az Így tedd rá! Vajdaság nevet kapta, nem véletlenül. Az Így tedd rá! egy program, amelynek a megálmodója Balatoni Katalin – aki számos könyvet is kiadott –, a lényege pedig nagy vonalakban a népi kultúra továbbéltetése, a mindennapokba és az oktatásba való beemelése, és a pedagógusok felkészítése. Egyebek közt erről is beszélgettünk Balatoni Katával.
– Az Így tedd rá! egy évtizedes múltra tekint vissza, az idő alatt bejártam a Kárpát-medencét, megfordultam a diaszpóra számos magyar közösségében. Egyik életcélom így az lett, hogy a magyar kultúrát újragondoljuk az oktatásban, megvizsgáljuk a szerepeit, a helyét, a funkcióját. Kicsit újratervezzük, hogy a népi játék az óvodákban és az iskolákban ne csak produkciós elem legyen, mert az ennél sokkal mélyebb. Ezzel foglalkozok én is, több szakember kolléga bevonásával, hogy például a magyar népi kultúránk hogyan fejleszti a gyerekeket, hogyan segíti a szocializációs folyamatot, a környező kompetenciák alakulását. Egy pedagógiai eszköztár lett mára az Így tedd rá! programban a magyar kultúra tartalma, de persze ugyanilyen fontos az is, hogy az örökségünket továbbvigyük és tovább tudjuk éltetni. Ehhez kellett megtalálni a megfelelő formákat, a közös nyelvet a pedagógusokkal, majd pedig rajtuk keresztül megszólítani a gyerekeket, a családokat, befogadóvá tenni őket a 21. században. Módszertanilag és tartalmilag is a mai élethez igazítani, hogy a népi kultúránk feldolgozható és élhető legyen a mindennapokban. Ami még természetesen jön e mellé és nagyon fontos, az a nemzeti identitás kérdése. Azt gondolom, hogy erre nemcsak a külhonban van szükség, hanem bárhol, ahol élnek magyarok. Nem elég annyi, hogy az anyaországban születtünk, vagy épp külhonban, ahol ez adott. Ez egy olyan érték, amit meg kell őrizni, és ezen dolgozni kell. Amióta világ a világ, ez nem volt természetes, sohasem volt úgy, hogy ezzel ne kellett volna foglalkozni. Szerintem erre is nagy figyelmet kell a pedagógiában fordítani. Ami még nagyon fontos a nemzeti identitás kérdésében, és az Így tedd rá! programban is, hogy a natális identitásunkat is tudjuk építeni, ismerjük meg azt, ami a miénk, a sajátot, a helyit. A Nyári Akadémián ezért is fordítunk figyelmet a kifejezetten vajdasági játékokra, mondókákra. Vajdaság ebben is nagyon gazdag, úgyhogy van miből válogatni.
Szükséges-e tanítani a felnőtteket is a népi kultúrára, annak továbbadására?
– Mindenképpen, mert ez nem egy magától értetődő tulajdonság, nem egy velünk született tudás. Be kell vezetni őket a rejtelmeibe, és nem csak a tartalmak megtanulásáról van szó, ugyanolyan fontos az is, hogy ezek eljussanak a szívükbe, a lelkükbe, hogy jó helyre tudják magukban elhelyezni. Mindenkinek van hozzá kötődése, jó esetben minden pedagógusnak fontos az, hogy a nemzeti kincsünket továbbadja, tanítsa a megőrzését, ezért kell megtanulni azt, hogy mit és hogyan.
Azt tapasztalhatjuk, hogy a népi kultúra ismét virágzik és akár jelen van a mindennapokban is, legalábbis megvannak rá a lehetőségek. Mennyire természetes ez a mai gyerekeknek?
– Akkor természetes, ha azzá tesszük. Ha úgy fordulunk a családok, a pedagógusok felé, ha együtt azon dolgozunk, hogy ezt természetessé tegyük az új generációknak.
Első körben mit tehet a szülő?
– Ez egy eléggé többágú dolog. Nyilván nagyon jó lenne, ha a szülőnek lenne indíttatása arra, hogy erre időben gondoljon, részt vegyen a Kerekítő és Ringató programokon, elmenjen olyan helyekre, ahol már az egészen picik is belecsöppennek a mondókák és énekek világába. Az Így tedd rá! is magába foglal műsorokat a 0-3 éves korosztály számára. A mostani szülői generáció azonban nem biztos, hogy találkozott olyan formában ezekkel a foglalkozással, a tudatosan a népi kultúra felé irányulással, hogy legyen saját indíttatása. Ezért jelenleg, a mai világban azt érzem, hogy az első úgymond belépő szint leginkább a bölcsőde, az óvoda és az iskola. Emiatt sokkal inkább a pedagógus feladata is, hogy a szülőket ebbe bevonja. Abban bízom így hosszú távon, hogy azok a gyerekek, akik elsajátítják ezt a felfogást, magukba olvasztják, és nem csak produkciókkal találkoznak, hanem az élményalapú, a valóban a korosztályos sajátosságnak megfelelő játéktartalmakkal, dalokkal, a jövőben olyan szülőkké formálódnak, akikben már meglesz az igény, az indíttatás, és ott lesz a szívükben, a lelkükben a dal.
Számos vita kérdése lett, hogy a népi kultúra, a hagyományok ápolása helyet kapjon-e az oktatásban, hogy konkrétan a tanterv része legyen, tantárgyként. Ezzel mi a helyzet? Mit gondol erről?
– Ami Magyarországot illeti, jelen helyzetben, mind az óvodai, mind pedig a nemzeti alaptantárgyban, tehát az iskolai alapprogramban, jelen van és helye van a nemzeti nevelésnek, a néptáncnak, a népi játékoknak, de a tartalmán még nagyon sokat kell dolgozni, ebben segítséget kell nyújtani a kollégáknak.
Sok szó esik mostanában arról, hogy a Nyugat úgymond veszíti el a tartását. Mennyire fontos ilyen helyzetben, ilyen állapotok közepette, hogy keressük a gyökereinket, erősítsük a nemzeti identitásunkat, visszanyúljunk a népi kultúránkhoz?
– Ez egy nagyon fontos kérdés. Pontosan ez az egyik legfőbb cél, hiszen a nemzeti identitás az emberségünk egyik lételeme. Hiába állítják egyesek, hogy erre nincs szükség, nem kellenek a korlátok és a normák. A nemzeti identitás és amik hozzá kapcsolódnak nem korlátoznak, hanem irányt mutatnak. Egyszerűen emberi szükséglet, vagy az kellene, hogy legyen. Szerintem a kiemelkedésünk, ha úgy tetszik a kiegyenesedésünk is azon múlik, hogy legyen identitásunk, gyökerünk, hovatartozásunk. Érdekes egyébként, hogy azok a közösségek, amelyek a leghangosabbak ebben a témában, ennek elsöprését hangoztatják, ők építik ezt a legerősebben a saját társadalmukban.
Nyitókép: ÉMPE
