Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár az új tanév kezdete alkalmából üzent a pedagógusoknak és a diákoknak.
– Szeretnék sikeres tanévkezdést kívánni, és remélem, hogy tanulóink az előttünk álló időszakban gyarapítják tudásukat és örömüket lelik a tanulásban, az iskolában új barátokra lelnek. Egy évvel idősebben, érettebben, tapasztaltabban, kipihentebben tértek vissza az iskolába, minden bizonnyal készen álltok arra, hogy bővítsétek a látókörötöket. Külön szeretném köszönteni legfiatalabbjainkat, akik mától oktatási rendszerünk részesévé válnak. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az iskolába járás kellemes elfoglaltságot jelentsen a kissé megszeppent elsősöknek, és azért, hogy az iskola egy olyan hely legyen, ahol játékosan, jó társaságban ismerkedhessenek meg az őket körülvevő világgal – áll a titkár közleményében. Kifejtette, hogy a mögöttünk álló évek tele voltak kihívásokkal a világban és az oktatásban is, de bízik abban, hogy az akadályokat az új tanévben is sikeresen leküzdik majd, és zavartalan tanulási folyamatot tudnak biztosítani. Szakállas Zsolt sikeres tanévet, nagyszerű élményeket, sok mosolyt és szép emlékeket kívánt a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt.