2024. december 22., vasárnap

A természeti értékek megőrzéséért

Környezetismereti programot szervezett az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete

ÖKOlógia – Fenntartható fejlődés címmel szervezett szerdán környezetismereti programot az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete három szabadkai általános iskola mintegy negyven felső tagozatos tanulója számára. A projekt célja, hogy a diákok terepi gyakorlatokon és előadásokon keresztül megismerkedjenek Szabadka természeti értékeinek jelentőségével, biológiai sokféleségével és ezek megőrzésével, hiszen ők azok, akik leginkább fogékonyak arra, hogy megváltoztassák a hozzáállásukat és viselkedésüket annak érdekében, hogy ezek a természeti értékek megmaradjanak. A program ismertetésére a szabadkai Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában került sor, ahol Besnyi Izabella, az intézmény biológiatanára és egyben a projekt szervezője elmondta, hogy a terepi gyakorlat célja, hogy a gyerekek minél inkább megismerjék a környék természeti értékeit és felismerjék annak jelentőségét, mindemellett adják át a megszerzett tudást kortársaiknak, hogy minél többen őrizzék ezeket a felbecsülhetetlen értékeket.

A projekten negyven felső tagozatos tanuló vett részt (Fotó: Dér Dianna)

A projekten negyven felső tagozatos tanuló vett részt (Fotó: Dér Dianna)

– Ez a projekt már tavaly is megvalósult. Akkor a Ludasi-tavat és a Szelevényi-erdőt tekintettük meg, idén pedig a Palicsi-tavat vesszük célba, ahol megnézzük egyebek mellett a víztisztító berendezést és a madárszigetet is. A gyerekek megfigyelhetik a környezetet, jegyzetelhetnek, fotózhatnak, a legvégén pedig készíthetnek egy prezentációt, amit továbbadhatnak a társaiknak – emelte ki Besnyi Izabella.

Bognár Pásztor Hajnalka, a szabadkai városi tanács mezőgazdasági ügyekkel megbízott tagja szerint a környezetvédelem nagyon fontos része a város életének.

Szabadka környéke tele van különböző kategóriájú természetvédelmi területekkel, amiket óvni és őrizni kell. Ez számunkra is igazán fontos, ezért a tavalyi évtől kezdve már olyan civil szervezeteket is támogatunk, amelyeknek a környezetvédelem áll a középpontba tette hozzá Bognár Pásztor Hajnalka.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás