Ugrás a sötétbe

A változó tanulási és tanítási stratégiákról és módszerekről tartott előadást az ÉMPE Szabadkai Nyári Akadémiáján dr. Kaposi József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar docense, a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozatának elnöke:

– Mindkettőnél szemléletváltásra lenne szükség. Az oktatási rendszer rendkívül bonyolult, a megoldása pedig a 21. század egyik nagy kihívása. Mindenféle beavatkozás bizonytalansággal jár, ugrás a sötétbe, mert nem látjuk, hogy pontosan milyen következményei lesznek azoknak a változásoknak, amelyeket a kényszer vagy másmilyen ok eredményez. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az oktatás világa betagozódik a társadalmi, gazdasági, szellemi élet egészébe, és így újabb kihívások jönnek elő. Ilyen például a tudásgazdaság területe, ami a világfejlesztés kulcseleme, hiszen ma már azt látjuk, hogy nem a nyersanyagok, a klasszikus ipari tevékenység, hanem a tudatban, a tudás szintjén bekövetkező változások hozzák a legnagyobb üzleti sikereket. Jusson csak eszünkbe az informatika vagy a biotechnológia, amelyek globális szinten újdonságokat eredményeztek. Úgy gondolom, hogy egy elképesztő jövő előtt állunk. Most viszont egy olyan érában vagyunk, amikor a globális és a lokális lét kihívásai egyszerre zúdulnak ránk – emelte ki Kaposi József. 

Sok minden megváltozott

– Ami az oktatást illeti, azt tapasztalhatjuk, hogy az ipari forradalom idején kitalált, homogén közösségre épült hagyományos iskolai módszer – tanterem, egy tanár, tanulók, akik egymás hátát látják –, számos ponton válságban van. Ettől már a pedagógus is rosszul érzi magát és a gyerek lelke is unatkozik. Ezen kellene valahogy túllépni, valamilyen megoldást találni. A munkaerő piac is már másfajta elvárásokat fogalmaz meg. Nem feltétlenül a reproduktív tudást várja el, hanem az alkalmazkodást. Korábban lehetett tudni, hogy amennyiben valaki jól tanul, akkor megfelelő munkakörülmények közé kerül. Ma már ez nem feltétlenül van így. A munkavállalók jelentős része nem ezt részesíti előnyben. Ehhez képest az iskola még mindig a reproduktív tudásra építi értékelőrendszerének a jelentős részét. 

A szülői elvárások is differenciáltak. A szülők egy része azt várja el, hogy az iskola végezzen el mindent helyettük, mint egy szerviznél: beadják a gyereket és patyolat tisztán kérik vissza. Mások pedig inkább azt szorgalmazzák, hogy a gyerek minél kevesebb időt töltsön az iskolában. Az Egyesült Államokban expanzióját éli a homeschooling, az otthonoktatás, amikor a szülő, illetve szülők egy csoportja szervezi meg az oktatást a gyermekeik számára. 

A diákok közti kapcsolat is átalakult, a fiatalok egyszerre vannak jelen a valóságban és a virtuális térben, ahol egészen másmilyen a hierarchia, a kapcsolatrendszer. Attól még, hogy valaki lemarad az iskolában, lehet nagyszámú követője az online világban. 

A pedagógus-diák kapcsolat is másképp néz ki, és a tanulási környezet is változóban. Az oktatásnak az is nagy problémája, hogy egyre drágább. A jó oktatás egyre nagyobb állami támogatást igényel, a kérdés pedig az, hogy mit tekintsünk prioritásnak, a tehetséggondozást vagy az együttműködést, a partnerséget, merthogy új fogalmak jelentek meg az oktatás terén is. 

Egyik például a globális kompetencia. A személyes kompetenciák helyett a társas és közösségi kompetenciák kerülnek előtérbe. Az egész kompetencia rendszer pedig jelentős mértékben összekapcsolódik a munka világának az elvárásaival. Az oktatási terület nemzetközi és hazai gondolkodói számos receptet dolgoztak ki, amik egyfajta irányt mutathatnak, de ezeket egyáltalán nem egyszerű gyakorlatra váltani. Annak lehetünk tanúi, hogy a tanárközpontú oktatást a tanulóközpontú oktatás váltja fel. A tanár a tanulás szervezőjévé válik, a pedagógusok pedig ezt gyakran úgy élik meg, hogy ezzel csökken a presztízsük, és már nem ők jelentik az ismeretforrást, hiszen csupán szervezőként vannak jelen – fejtette ki Kaposi József. 

A pedagógus szerepe 

– Hihetetlenül bonyolulttá válik. Sok mindenre kell odafigyelnie, differenciálni, személyre szabni, szülőkkel egyeztetni, kollégákkal együttműködni, az új előírásoknak megfelelni, ugyanakkor pedig azt gondolom, hogy ebben a bonyolultságban fontos kapocs lehet az egyenlő szinten történő egymással való beszélgetés. Új fogalom a kapcsolatközpontú pedagógia is, ami egy olyan kapcsolatrendszert tételez fel diákok közt, vagy a pedagógus és diák közt, amely a másik iránt történő folyamatos párbeszéden és érdeklődésen alapszik. Nem az a fontos, hogy ki mit tud, hanem az: ha valaki valamit nem tud, akkor miért nem tudja. Kutatások folynak arról, hogy miért válaszolnak jól vagy rosszul egy-egy tesztkérdésre a gyerekek. Itt nem a helyes válaszon a lényeg, hanem azon, ahogyan gondolkodnak. Ez fontos, mert a gondolkodási folyamatot a matematikánál még valahogy végig tudjuk követni, de más tantárgyaknál kevésbé. 

Az is a jövőre vonatkozó kérdés, hogy milyen tudást adjon az iskola, klasszikus műveltségit vagy pragmatikust. Gondoljunk csak bele, mobiltelefon-használati óra nincs, a gyerekek mégis megtanulják használni anélkül, hogy ilyen órán részt vennének. A klasszikus műveltség viszont olyan mintázatokat tud adni, amelyek a jelen világ értelmezéséhez szükségesek. Ezért úgy gondolom, hogy mindkettőnek egyszerre van jelentősége. 

Az új rendszerek kitalálását és bevezetését viszont össze kell kapcsolni a felismeréssel, hogy ez könnyedséget és eredményességet hoz. Ebben a helyzetben az oktatásirányítás és szolgáltatás kulcsfeladata bemutatni, hogy az új fajta tanulási és tanítási stratégia megkönnyíti és élvezetesebbé teszi a pedagógusok munkáját is, nem érzik azt kudarcnak. 

A tanteremben még mindig a pedagógus a meghatározó, de a jövő már mást vetít előre, és ez is szerepet kaphat az új tanulási-tanítási stratégiák módszerként való megjelenésében. Az új kihívások újabb módszereket hoznak elő, és ezekre különböző eszközök állnak a rendelkezésre. Az eredményhez sokféle úton lehet eljutni, hogy melyiken induljunk el, az a fontos kérdés – mondta Kaposi József.