Ironikus, groteszk, abszurd, fekete – miről másról lenne szó, mint a humorról. A különcségükről ismert angolok igencsak specifikus humoráról pedig dr. Pap János tartott előadást, az ÉMPE Szabadkai Nyári Akadémiáján.
Dr. Pap János főbb kutatási területei a hangszerakusztika, a hangantropológia, valamint a gelotológia, illetve a nevetéstan. Aki volt már az előadásain, az tudja, hogy mennyire élvezetesek, felérnek egy nevetésterápiával, élőben az igaziak. Nem is csoda, hogy az elmúlt években ő zárta az akadémia előadássorozatát. Írásban ugyan nem tudjuk visszaadni, hogy ezúttal is milyen jóízűen kacagtunk, de azt igen, hogy milyen ismeretekkel bővült a tudástárunk. Pap János először is elmagyarázta, hogy miért pont az angolokat választotta:
– Sztankay István színművész azt mondta, hogy az angolok kitalálták a szendvicset, a teniszt, a golfot és ennyi. Mégsem a kreativitásuk volt a döntő. Azért választottam az angol humort, mert szeretem az abszurd, nonszensz őrültségeket. Nem mindenkinek jön be, de érdekes módon a gyerekek gyakran vevők az abszurdra, és ezekben a humorokban én is kiélhetem a gyerekességemet – tudtuk meg Pap Jánostól, aki először azt taglalta, hogy létezik-e angol humor.
– George Mikes (Mikes György) humorista szerint: „az angol humor megszólalásig hasonlít a Loch Ness-i szörnyhöz: mind a kettő világhírű és valószínűleg egyik sem létezik”, de ennél több közös nincs bennük, a Loch Ness-i szörny növényevő és ártalmatlan, az angol humor viszont drasztikus és kíméletlen. George Mikes gondolkodott talán a legtöbbet arról, hogy valójában milyenek az angolok. Az észrevételei szerint, a humoruknak három arca van, és ha ezek találkoznak, akkor beszélhetünk igazán angol humorról. Az angolok, először is tudnak nevetni saját magukon, azaz működik az öniróniájuk. Másrészt viszont van egy alábecsülő, alulértékelő, lesajnáló életszemléletük, amely az érzelmek elnyomásával és visszafogott reakciókkal társul. Udvarias válaszokat adnak, amikor mások durvák lennének, ugyanakkor pedig a humor szintjén kedvelik a kegyetlenségeket. Nem azért, mert kegyetlenek, hanem a humor lényegét tekintve mosolyba kanalizálják az agresszivitásukat. A humor erre nagyon jó, de mindig kicsit bántó.
George Mikes zsidó származása miatt 1938-ban vándorolt ki, Londonban maradt, újságíró lett és rengeteg könyvet írt. 1946-ban jelent meg például a Hogyan legyünk idegenek? című kötete. Az angoloknak ugyanis mindenki más idegen. Szegény, ő nem is angol – ez egy mondás náluk. Az angol humor tehát kicsit szövegelős, de mindig van benne valami borzasztóan kegyetlen és őszinte. Megfogalmazódtak olyan gondolatok is, hogy a genetikából fakad. Ez minden bizonnyal nem egészen így van, de mindenképpen érdemes utánajárni, hogy mindig jelen volt-e az életükben, vagy mikor jelent meg – tudtuk meg Pap Jánostól.
Az angol humor hajnala
– A Beowulf egy óangol hőseposz, a szerzője ismeretlen, Skandináviában játszódik, a keletkezését 975 és 1025 közé teszik. A művet kiváló szójátékok és irónia jellemzi. Jó példa Geoffrey Chaucer Canterburry mesék című, humortól nem mentes sztorigyűjteménye is, amely 1387-ben jelent meg, Pasolini pedig 1972-ben készített róla filmet. Egy skóciai könyvtárban bukkantak rá az 1480-ból származó Heege Manuscriptre, illetve kéziratra, amely tele van a Monty Python Gyalog galopp című filmjében látott vérnyúlszerű lényekkel. A Gyalog galopp készítésénél egyébként a Pythonosokra nagy hatással volt Chaucer és Pasolini is.
A reneszánsz lényege az lett, hogy ismerjük meg a múltat, ami a keresztény vallás előtt volt, szobrokat, festményeket, freskókat, mozaikokat, és olvassuk Plautus és Arisztophanész műveit. Előbbi az emberi tulajdonságokat figurázta ki ragyogóan, utóbbi pedig a társadalmi problémákra fókuszált és valójában megteremtette a szatírát. Shakespeare a humorát mondhatni az udvari bolondoktól tanulta el, humorának egyik forrása az udvari bolondok felelgetős, ironikus, szarkasztikus „stand up” komédiája volt.
Sok időnek kellett eltelnie, hogy újabb nevetni való, briliáns humorú művek bukkanjanak elő. Ebből a korból kihagyhatatlan Daniel Defoe és a dublini születésű Jonathan Swift. A Gulliver írója például dr. Shit álnéven értekezést írt az emberi ürülékről, és esszét a szellentés jótékony hatásairól. Robinson alakjának a megalkotója pedig évtizedekig írt szatírákat uralkodókról, hatalmasságokról, mindenkiről, akivel problémája volt – hallottuk Pap Jánostól.
A tipikus angol humor
– Az eddigiek alapján még nem beszélhetünk sajátos angol vagy brit humorról. A 19. század második fele és a 20. század alakította ki azt a humorstílust, amit annak nevezünk, és ahhoz, hogy ezt a világ megismerhesse vagy felismerhesse, ki kellett találni a filmet és a televíziót. Ez hozott nagy változást. Tegyük még azonban hozzá, hogy míg mi legtöbben megelégszünk a brit vagy angol humor kifejezéssel, az ehhez jobban értők különbséget tesznek, és megkülönböztetik a skót és az ír humort is.
Kicsit menjünk vissza az időben, és kezdjük a sort a dublini születésű Oscar Wilde-dal: „Én az életet sokkal fontosabbnak tartom, semhogy komolyan beszélhetnék róla”; „Az ember sok minden, csak éppen nem gondolkodó”; „A pesszimista olyan valaki, aki, ha két rossz közül kell választania, mindkettőt választja” – épp csak néhány idézet, ettől a szarkasztikus, vitriolos tollú író-drámaírótól, akinek bölcs mondásaival könyveket lehet megtölteni.
Oscar Wilde kortársa volt G. B Shaw. Ő is akkortájt született, szintén Dublinban, csak jóval tovább élt. G. B. Shaw Nobel-díjas színműíró volt, elképesztő humorral megáldva, és még Churchill-lel is élcelődött. Az anekdota szerint egyszer küldött Churchillnek két jegyet a színházi bemutatójára, azzal a szöveggel, hogy szeretettel meghívja a miniszterelnök urat, és hozza el a barátját is, ha van. Churchill visszaírt, hogy sajnos nem tud ott lenni a premieren, de szívesen elmegy a reprízre, ha lesz. G. B Shaw is kegyetlen humorú volt, de Churchill sem volt különb.
Lassan pedig eljutunk a mába. Peter Cook neve talán nem mond sokat, viszont 2005-ben a komédiások komédiásának választották, gyakorlatilag ő találta ki a modern szatírát, és a Monty Pythonnak is nagy ihletforrásul szolgált – mondta Pap János.
Az előadás során szó esett természetesen a nonszensz bajnokairól, Edward Learről és Lewis Carrolról is, közben pedig megtekintettünk egy-egy jelenetet a Lear király és a Sok hűhó semmiért című filmekből, néztünk egy kis Benny Hill Show-t, a Monty Pythontól a hülye járások minisztériuma és a bankrabló a fehérneműboltban szkeccseket, és jót nevettünk azon is, hogyan készíti Mr. Bean a szendvicset a parkban.
Nyitókép: Pap János előadásai közben mindig jókat derülünk (Lukács Melinda felvétele)
