2024. december 22., vasárnap

Továbbtanulás magyarul

Mely szakokon tanulhatnak a diákok az anyanyelvünkön a vajdasági középiskolákban?

A szerbiai oktatási minisztérium nemrég közzétette, hogy szeptembertől mely középiskolákban milyen szakok indulnak. А nyolcadikosokra június 23-án az anyanyelvi, 24-én a matematika, 25-én pedig a kombinált teszt feladatai várnak. A kisérettségin összesen 40 pontot lehet összegyűjteni, ebből 13-13-at anyanyelvből és matematikából, 14-et pedig a kombinált teszten.

A végzősök legfeljebb 60 pontot kaphatnak az iskolai eredményükre, amelyet a hatodik, a hetedik és a nyolcadik osztály év végi átlaga alapján számolnak ki. Egy tanuló maximum 100 pontot gyűjthet össze a kisérettségi és az év végi átlageredmények összpontszáma alapján. Az általános iskolák június 27-én teszik közzé a kisérettségi vizsga előzetes eredményét. A végleges eredmények július 2-án lesznek elérhetők.

Fontos megjegyezni, hogy a művészeti középiskolákba és a tehetséggondozó gimnáziumokba jelentkező tanulók májusban fognak felvételi vizsgát tenni a választott intézményben. Ennek alapján a Szabadkai Zeneiskolába május 7-e és 9-e között tartják a felvételi vizsgát. A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium a matematikai szakára 8-án, a számítástechnikai szakra 9-én, képzőművészeti szakra pedig 14-e és 16-a között felvételizhetnek a diákok. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium angol és német nyelvi szakára 15-én és 16-án tartják meg a felvételit. Az újvidéki Bogdan Šuput Művészeti Iskolában szintén május 14-e és 16-a között tehetik próbára a tehetségüket a jelentkezők. Azok a tanulók, akik a tehetséggondozó sporttagozatra jelentkeztek, május 15-e és 17-e között tudják átadni a szükséges dokumentumokat az iskolában.

A fentebb említett felvételi vizsgák előzetes eredményeit május 10-e és 18-a között fogják közzétenni a középiskolákban. A végleges eredményeket 19-én tekinthetik meg az érdeklődők.

Az alábbiakban az oktatásügyi minisztérium által jóváhagyott, magyar nyelvű szakok listáját közöljük.

ÉSZAK-BÁNÁTI KÖRZET

ADA

MŰSZAKI ISKOLA

Földmérés és építőipar:

Általános építőipari munkák kivitelezője – 30 tanuló (3 éves szak)

Elektrotechnika:

Számítógépek elektrotechnikusa – 30 tanuló

Mechatronikai technikus – 30 tanuló

Gépészet és fémfeldolgozás: 

Fémmegmunkálógép-kezelő – 30 tanuló (3 éves szak)

Számítógépes vezérlés technikusa (CNC-technikus) – 30 tanuló

MAGYARKANIZSA

BESZÉDES JÓZSEF MEZŐGAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI ISKOLAKÖZPONT

Gépészet és fémfeldolgozás:

Autószerelő – 15 tanuló (3 éves szak)

Számítógépes szerkesztő gépésztechnikus – 30 tanuló

Fűtés- és hűtéstechnikai szerelő – 15 tanuló (3 éves szak)

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás

Mezőgazdasági technikus – 30 tanuló

TÖRÖKKANIZSA

DOSITEJ OBRADOVIĆ GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Közlekedés:

Gépjárművezető – 30 tanuló (3 éves szak)

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Szakács – 15 tanuló (3 éves szak)

Cukrász – 15 tanuló (3 éves szak)

ZENTA

BOLYAI TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Tehetséggondozó matematikai szak – 20 tanuló

Tehetséggondozó számítástechnikai-informatikai szak – 20 tanuló

Kultúra, képzőművészet és tájékoztatás:

Képzőművészeti technikus – 20 tanuló

KÖZGAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI ISKOLA

Közgazdaság, jog és adminisztráció:

Kereskedelmi és szolgáltatási ügynök – 30 tanuló

Pénzforgalmi ügyintéző – 30 tanuló

ZENTAI GIMNÁZIUM

Általános szak – 30 tanuló

Társadalmi-nyelvi szak – 30 tanuló

EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Egészségügy és szociális védelem:

Egészségügyi nővér-technikus – 30 tanuló

Gyógyszerész technikus – 30 tanuló

CSÓKA

VEGYÉSZETI-ÉLELMISZERIPARI KÖZÉPISKOLA

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Pék – 15 tanuló (3 éves szak)

Hentes – 15 tanuló (3 éves szak)

Kémia, nemfémek és nyomdaipar:

Fodrász – 30 tanuló (3 éves szak)

KÖZÉP-BÁNÁTI KÖRZET

NAGYBECSKEREK

JOVAN TRAJKOVIĆ KÖZGAZDASÁGI ÉS KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLA

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Szakács – 30 tanuló (3 éves szak)

NIKOLA TESLA VILLAMOSSÁGI ÉS ÉPÍTÉSZETI ISKOLA

Elektrotechnika:

Információs technológiai elektrotechnikusa – 30 tanuló

NAGYBECSKEREKI GIMNÁZIUM

Általános szak – 30 tanuló

EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Egészségügy és szociális védelem:

Egészségügyi nővér-technikus – 30 tanuló

ÉSZAK-BÁCSKAI KÖRZET

TOPOLYA

DOSITEJ OBRADOVIĆ GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI ISKOLA

Gimnázium:

Általános szak – 30 tanuló

Közgazdaság, jog és adminisztráció

Közgazdasági technikus – 30 tanuló

MEZŐGAZDASÁGI ISKOLA

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Állategészségügyi technikus – 30 tanuló

Hentes – 15 tanuló (3 éves szak)

Mezőgépkezelő és -szerelő – 15 tanuló (3 éves szak)

Mezőgazdasági technikus – 30 tanuló

Élelmiszeripari technikus – 30 tanuló

SINKOVICS JÓZSEF MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA

Elektrotechnika:

Számítógép-elektrotechnikus – 30 tanuló

Gépészet és fémfeldolgozás

Gépjármű technikus – 30 tanuló

Személyi szolgáltatások:

Női fodrász – 30 tanuló (3 éves szak)

SZABADKA

SVETOZAR MARKOVIĆ GIMNÁZIUM

Természettudományi-matematikai szak – 30 tanuló

Társadalmi-nyelvi szak – 30 tanuló

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM

Tehetséggondozó szak – angol nyelv – 36 tanuló

Tehetséggondozó szak – német nyelv – 12 tanuló

Tehetséggondozó szak – sport – 20 tanuló

BOSA MILIĆEVIĆ KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA

Közgazdaság, jog és adminisztráció:

Közgazdasági technikus – 30 tanuló

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Idegenforgalmi és szállodaipari technikus – 30 tanuló

Szakács – 15 tanuló (3 éves szak)

Pincér – 15 tanuló (3 éves szak)

SZABADKAI ZENEISKOLA

Kultúra, művészet és tájékoztatás

Zenei előadó – klasszikus zene – 8 tanuló

Zenei előadó – jazz-zene – 8 tanuló

Zenei munkatárs-elmélet – 8 tanuló

ŽARKO ZRENJANIN ÁLTALÁNOS és KÖZÉPISKOLA

Textil- és bőrfeldolgozás:

Ruhaipari varró – 6 tanuló (3 éves)

Földmérés és építészet:

Vízvezeték-szerelő – 6 tanuló (3 éves)

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Virágkertész – 6 tanuló (2 éves szak)

Zöldségtermesztő – 6 tanuló (2 éves szak)

Kémia, nemfémek és nyomdaipar:

Könyvkötő asszisztens – 6 tanuló (3 éves szak)

POLITECHNIKAI ISKOLA

Földmérés és építészet:

Csempéző, padlórakó és kályhás – 15 tanuló (3 éves szak)

Falfelület-dekoratőr – 15 tanuló (3 éves szak)

Kémia, nemfémek és nyomdaipar:

Nyomtatvány-feldolgozó technikus – 30 tanuló

EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Egészségügy és szociális védelem:

Egészségügyi nővér-technikus – 30 tanuló

Kozmetikai technikus – 30 tanuló

IVAN SARIĆ MŰSZAKI ISKOLA

Elektrotechnika:

Számítógép-elektrotechnikus – 30 tanuló

Információs technológiák elektrotechnikusa – 30 tanuló

Mechatronikai technikus – 30 tanuló

Gépészet és fémfeldolgozás:

Számítógépes vezérlésű (CNC) gépek technikusa – 30 tanuló

Közlekedés:

Közúti közlekedési technikus – 30 tanuló

Gépjárművezető – 30 tanuló (3 éves szak)

VEGYÉSZETI-TECHNOLÓGIAI ISKOLA

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Szőlész-borász – 30 tanuló (duális képzés)

Textil- és bőrfeldolgozás:

Ruhamodellező technikus – 30 tanuló

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Cukrász – 30 tanuló (3 éves szak)

DOSITELJ OBRADOVIĆ OKTATÁSI KÖZPONT ÉS DIÁKOTTHON

Földmérés és építőipar:

Festő és mázoló – 6 tanuló (3 éves szak)

Gépészet és fémfeldolgozás:

Lakatos (siket és nagyothalló diákok számára) – 6 tanuló (3 éves szak)

Személyi szolgáltatások:

Női fodrász – 6 tanuló (3 éves szak)

Pedikűrös-manikűrös (siket és nagyothalló diákok számára) – 6 tanuló (3 éves szak)

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Hentes (siket és nagyothalló diákok számára) – 6 tanuló (3 éves szak)

Pék (siket és nagyothalló diákok számára) – 6 tanuló (3 éves szak)

Kémia, nemfémek és grafikai tervezés:

Könyvkötő – 6 tanuló (3 éves szak)

NYUGAT-BÁCSKAI KÖRZET

ZOMBOR

VELJKO PETROVIĆ GIMNÁZIUM

Általános szak – 30 tanuló

DR. RIPP RÓZSA EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Egészségügy és szociális védelem:

Gyógyszerészeti technikus – 30 tanuló

KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Szakács – 30 tanuló (3 éves szak)

DÉL-BÁCSKAI KÖRZET

ÓBECSE

ÓBECSEI GIMNÁZIUM

Általános szak – 30 tanuló

KÖZGAZDASÁGI-KERESKEDELMI KÖZÉPISKOLA

Közgazdaság, jog és adminisztráció:

Pénzügyi adminisztrátor – 30 tanuló

Kereskedelem, vendéglátóipar és turizmus:

Kereskedő – 15 tanuló (3 éves szak)

Cukrász – 15 tanuló (3 éves szak)

MŰSZAKI ISKOLA

Elektrotechnika:

Információs technológiák elektrotechnikusa – 30 tanuló

Gépészet és fémfeldolgozás:

Lakatos – hegesztő – 15 tanuló (3 éves szak)

Gépi megmunkálás operátora – 15 tanuló (3 éves szak)

TESTVÉRISÉG ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLA

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Pék – 6 tanuló (3 éves szak)

Virágkertész – 6 tanuló (3 éves szak)

ÚJVIDÉK

SVETOZAR MARKOVIĆ GIMNÁZIUM

Általános szak – 30 tanuló

ÁPRILIS 7. EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Egészségügy és szociális védelem:

Egészségügyi nővér – technikus – 30 tanuló

MEZŐGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM (Futak)

Mezőgazdaság, élelmiszergyártás és élelmiszer-feldolgozás:

Mezőgazdasági technikus – 30 tanuló

MIHAJLO PUPIN ELEKTROTECHNIKAI KÖZÉPISKOLA

Elektrotechnika:

Számítógép elektrotechnikus – 30 tanuló

BOGDAN ŠUPUT MŰVÉSZETI KÖZÉPISKOLA

Grafikai (design) technikus – 20 tanuló

TEMERIN

LUKIJAN MUŠICKI KÖZÉPISKOLA

Közgazdaság, jog és adminisztráció:

Tűzvédelmi technikus – 30 tanuló

Gépészet és fémfeldolgozás:

Autószerelő – 15 tanuló (3 éves szak)

Vezetékszerelő – 15 tanuló (3 éves szak)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás