A tanév kezdete sose könnyű. Legyünk tanárok, szülők vagy diákok, számtalan dilemma elé állít bennünket a szeptemberi iskolakezdés. Jelenleg sincs ez másként, habár sok a bizonytalanság. Úgy tűnik, a legtöbb szerbiai városban egyelőre megfelelőek a körülmények ahhoz, hogy a tanulók úgy térjenek vissza az iskolapadba, mint ahogy azt a járványhelyzetet megelőző időszakban is tették. Legtöbbünknek nagy kő esett le a szívéről ennek hallatán, mert az általános iskolások, de még a középiskolások számára is összehasonlíthatatlanul eredményesebb a jelenléti oktatás, a nevelési folyamatok pedig hatékonyabbak. Ugyan megfelelő szervezéssel és jól megválasztott platformok segítségével a tanítás sikere nagymértékben növelhető, de az együtt töltött időt, a személyes kapcsolatot nem pótolhatja mindez. A sok kérdés és bizonytalanság ellenére azonban mindig valahogy elkezdtük az iskolát, mindig valahogy becsöngettek, mindig valahogy túllendültünk a kezdeti nehézségeken. Habár az oktatás gördülékenységéhez elengedhetetlen, hogy világos célok mentén haladjunk, sosem szabad elfelejtenünk, hogy az oktatási és nevelési intézmények azt a felnövekvő generációt tartják a karjaikban, amely a jövő társadalmát építi. Ebben a világban leszünk idősek, betegek, segítségre szorulók, ők fogják tanítani, nevelni az unokáinkat. Az élet körforgásához tartozik, hogy mindig eljön egy újabb szeptember elseje, amikor újabb kisdiákok veszik a vállukra először az iskolatáskát, hogy elinduljanak azon az úton, amin sok más generáció haladt korábban. Most a miénk a lehetőség, hogy olyan iskolákat hozzunk létre, amilyennek a körülöttünk lévő világot szeretnénk látni, járványhelyzettől függetlenül.
