A vajdasági magyar közösség újra egy irányba húz

A múló esztendőnek a közösségünk szempontjából meghatározó mozzanatairól beszélt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke évértékelőjében, és a neki ítélt Duna-díj jelentőségéről szólt.

– Jólesik az elismerés. Sokat nem foglalkozom vele, úgy élem meg, mint egy díjat, amelyet személyesen nekem ítéltek oda és adtak át, de akárhogy nézem, ez egy közösségi elismerés a VMSZ-nek, és azoknak, akik az elmúlt, csaknem tíz évben amióta a párt elnöke vagyok, a partnereim voltak. Sok mindenben megegyeztünk, volt, amiben más állásponton voltunk, mégis partnerek maradtunk abban az erőfeszítésben, amit a díj átadásakor a laudációban megfogalmaztak a nemzetben gondolkozásban, a nemzet felemelkedésében. Erről azt mondhatom, hogy a VMSZ olyan párt, amelynek alapvető stratégiai célja a nemzet felemelkedéséhez való hozzájárulás.

A nemzetfelemelkedési folyamat nem jön magától, tenni kell érte, nem is keveset.

– Mindig azt vallottam, hogy mindenkinek a saját feladatát el kell látnia, a vajdasági magyar közösség és a közösség tagjai érdekében elvégzendő munkát nem háríthatjuk át másra, és nem is végezheti el helyettünk senki más. Akkor tudunk eredményesek lenni, ha mindenki a saját feladatát a saját nemzetrésze tekintetében ellátja. Ez mozgatott folyamatosan, és ezentúl is, amíg közélettel foglalkozom. Ennek a közös nevezőnek a mentén próbálom megtalálni azokat a partnereket, akik ezt fontosnak tartják. Látni kell, hogy a vajdasági magyar emberek örök időktől fogva magyarként definiálták magukat, vajdasági magyarként. Ennek minden egyes elemével, az előnyeikkel, a hátrányaikkal, a rátermettségünkkel, a kishitűségünkkel, a szuflánkkal, a megvívott csatáinkkal és az elkövetett mulasztásainkkal. Mi, vajdasági magyarok a trikót majicának nevezzük, az üdítőt pedig szoknak. Ezek vagyunk, és mindig úgy definiáljuk magunkat, mint a magyar közösség része.

Több mint tíz éve a VMSZ elnökeként a folyamatokat biztos kézzel irányítja a vajdasági magyar közösség fennmaradása érdekében.

– Erre kaptam felhatalmazást, ezzel élni kell. Adott pillanatban a vitákat el kell vágni és döntéseket kell hozni, mert nem lehet vég nélküli vitákat folytatni, hiszen időközben elfolyik az élet. A döntések a legritkább esetben optimálisak, gyakran kevésbé jók, vagy még gyakrabban kevésbé rosszak, sőt még rosszabbak között kell választani. Folyamatosan szem előtt kell tartani, hogy mi visz előre, mi az, ami megtart bennünket, még ha két milliméterre is, de előre mozdítja az ügyünket. Az elmúlt tíz évben stratégiai hibákat nem követtünk el, vétettünk hibákat, mert aki dolgozik, hibázik is, de stratégiai hibák nem voltak. Egy évtized alatt egy nagyon mély pozícióból elindulva olyasmit sikerült megcsinálnunk, ami politikailag is, közösségileg is a mi életünk forgatókönyvébe már nem volt benne. Hiszen bennünket tizenvalahány évvel ezelőtt mindenki leírt. Ebből a helyzetből sikerült önálló politikai pályát befutnunk, olyan közösségi egységet létrehozni, amelyre azt megelőzően régen nem volt példa. Embereket tudtunk toborozni és ötleteket melléjük állítani, partnereket teremteni. Sikerült tömérdek nemzetpolitikailag fontos döntést megfogalmazni, azoknak a megvalósítását elindítani és előrehaladni ebben a megvalósítási folyamatban.

Mi határozta meg leginkább az elmúló esztendőt?

– A köztársasági elnökválasztás. Az utolsó két köztársasági elnökválasztáson a vajdasági magyar közösségnek volt önálló jelöltje. Abból a helyzetből hoztuk meg a stratégiai döntést, hogy mivel kétfordulós volt az elnökválasztás, akkor az első fordulóban megszerzett szavazatokat biztosan tudjuk a második fordulóban induló jelöltek támogatásával kamatoztatni. Ez a politikai helyzet az idei elnökválasztáskor gyökeresen megváltozott. Egyértelművé vált, hogy Aleksandar Vučić olyan erőteljes elnökjelölt volt, hogy nem lesz második kör. Olyan koalíciós megállapodást kötöttünk az Szerb Haladó Párttal, ami tartalmazta mindazokat a politikai célkitűzéseket, amelyeket stratégiai és operatív szempontból fontosnak tartunk. Ez a politikai helyzet és az a fajta politikai megbecsültség, amit a koalíción belül élveztünk, politikailag teljesen irracionális lett volna, akár politikai öngyilkosságnak is minősíthettük volna, ha nem olyan döntést hozunk, amit meghoztunk. Ha országos, tartományi és önkormányzati szinten partnerek tudtunk lenni és elfogadtak, megbecsültek bennünket, akkor az volt a legnormálisabb lépés, hogy ezt a helyzetet megőrizzük. Ezért a magunk részéről erről világos álláspontot alakítottunk ki, és nem mismásoltuk el a kampányban a kiállásunkat, hanem azt becsületesen végigcsináltuk.

Az elnökjelölt személyét közösségen belül fenntartásokkal fogadták, mégis sikerült a voksolás fontosságáról meggyőzni a közösséget.

– A szabadkai és az újvidéki nagygyűlésen elmondtam, a döntésünket nem a múlt tükrében, hanem a jövő szempontjából hoztuk meg. A múlttal mindenkinek magának kell elszámolnia, de az a politikai helyzet, amiben akkor voltunk, az nem a múltról szól, hanem a máról és a holnapról. Felelősségteljes döntés született, nem megengedve, hogy az érzelmek alapján, hanem csakis az érdek mentén alakuljon ki, az egyetlen racionális lépés. Hogy mennyire nem vagyok egyedül ebben, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vajdasági magyar szavazópolgárok túlnyomó többsége, akik az urnák elé járultak, elfogadták ezt, attól függetlenül, hogy volt bennünk fenntartás, mégis felülkerekedett az észszerűség. Ez is hozzátartozik ahhoz, amit mi, vajdasági magyarok megtanultunk az elmúlt 90 évben, hogy ötször kell mérnünk és csak egyszer szabad vágnunk, mert nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az érzelmeink alapján döntsünk. Ha nem így lett volna, bedőlt volna minden, amit az évek hosszú során felépítettünk. Amit politikai értelemben ma Aleksandar Vučić képvisel Szerbiában, az egybeesik azzal, amiért mi 25 évig síkraszálltunk.

Ön szerint az elnökválasztás után megerősödött a közösségünk?

– Emberemlékezet óta a vajdasági magyar közösség olyan értékű elfogadottságnak és megbecsülésnek nem örvendhetett, mint most. Ez nem máról holnapra jött létre, sokan sokat dolgoztak ezen. A döntés nemzetpolitikai értelemben is relevánst volt, mert esélyt és lendületet adott az utóbbi pár évben beindult építkezésünknek, ami nekünk vajdasági magyar közösségként elemi érdekünk volt és hozzájárult a nemzetfelemelkedéshez. Azt láttam, hogy a választás éjszakáján nemcsak számunkra volt világos a teljesítményünk, hanem a partnereink és az elnökjelölt számára is. Ezzel megerősítettük azt a bizalmi tőkét, amit közösen építettünk fel. Arról nem szeretnék beszélni, hogy ha úgy léptünk volna, ahogy az önmagát alternatívaként megfogalmazók tették, akkor már régen szétvertük volna saját magunkat. Az különböztet meg bennünket tőlük, hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy elhamarkodott, kizárólag érzelmeken alapuló döntést hozzunk, és a választások, valamint az időközben lebonyolított helyi önkormányzati választások is, mindenhol azt bizonyítják, hogy a magyar emberek ránk bízták és bízzák a politikai érvényesítésüket. Ezért nem csapódhatunk a politikai térben úgy, mint a vasorrú bába a mágneses mezőben.

A 2017-es év másik meghatározó jellemzője bizonyára a Prosperitati Alapítvány által kifejtett tevékenység volt.

– A hároméves program megvalósítása szempontjából ez az év az áttörés éve volt. Olyan számú és volumenű sikeres pályázatot zártunk le, amilyet elképzeltünk. A kis összegű támogatások volumene, a nagy értékű támogatások és a már jóváhagyott házvásárlások száma, az érdeklődés a közepes fejlesztések részéről 2017 során mindazt mutatja számomra, hogy valóban az eltervezett ütemben és mértékben vagy még talán a felett, sikerült teljesíteni. Létrehoztuk az alapjait annak, hogy megpróbáljuk több évtized után integrálni a mezőgazdasági termelést. Ennek komoly hagyománya volt itt a szocializmus végéig, a falusi szövetkezetek képezték az integrációs folyamat alapjait. A 90-es évektől kezdve ez a rendszer szétesett, és a termelők kiszolgáltatottá váltak a felvásárlók és a kupecok kénye-kedvének. Egy olyan rendszert szándékozunk kiépíteni, amelyben mindenki meg kell, hogy találja számítását. Az nem működhet, hogy egyik kategóriájú pályázó jól jár, az összes többi pedig tátja a száját és kiszolgáltatottá válik. Mindenkinek az érdeke egy töredékéről le kell mondani, hogy mások is meg tudják valósítani céljukat. Ez úgyszintén egyfajta nemzetépítés, közösségépítés, oly módon, hogy mindenkinek meg kell, hogy legyen a gazdasági érdeke. Nem azt akarjuk, hogy bárki is haszon nélkül dolgozzon, de az nem engedhető meg, hogy egy réteg bezsebeli az összes hasznot, a többi pedig éhbérért vagy semmiért dolgozik.

Mi a legfőbb hozadéka az elképzelésüknek?

– Az üres papírtól indulva, integrátori szerződéseket és azok mintáit fogalmaztuk meg. Az emberek megértették, amiről beszéltünk, ami teljesen új tapasztalat. Azt látom, hogy a vajdasági magyar közösség újra egy irányba húz, kialakult egy széles közösségi egység. Nemcsak a régóta ismert kultúrával foglalkozó értelmiségből áll ez ma már – noha az is nagyon fontos, mert e nélkül nincs semmi – hanem 2017-ben vállalkozói, gazdálkodói és egzisztenciális szinten is létrejött mindez. Ezért ilyen szempontból is sikeres és gazdag évet zárunk.

Itt tartunk most, de szinte már előrevetítődik a 2018-as év feladatköre is.

– A hároméves fejlesztési ciklus utolsó negyedében még egy nagy pályázat lesz, az integrátorokkal szerződő beszállítók megsegítésére, ami a jövő év elején jelenik majd meg. Az integrátoroknak az a feladatuk, hogy megtalálják azt a beszállítói kört, akikkel szerződni fognak. Ezen a pályázaton azok tudnak részt venni, akikkel az integrátoroknak szerződésük van. Valamikor 2018 közepe táján befejeződik a hároméves fejlesztési ciklus. Látszik, hogy amit célként megfogalmaztunk és kitűztünk az megvalósul, sőt az összeg tekintetében az elsődleges kormánydöntés 50 milliárd forintról szólt, amiből 20 milliárd volt a vissza nem térítendő támogatás, 30 pedig a hitelkeret. Egészen biztos, hogy az elsődlegesen jóváhagyott keretet túl fogjuk lépni. Azért pozitív ez, mert a vállalkozói rétegünkben megvolt az ötlet, az elszántság, a ragaszkodás, a fejlesztési kedv és elképzelés, így több pénzt tudtunk lehívni, a fejlesztések érdekébe helyezni. Ha minden rendben lesz, akkor ezt a ciklust lezárandóan, egy következőről tudunk beszélni. Fontos a megőrzött és megerősített bizalmi tőke, a hatékonyság és a sikeresség az eddigi pályázatok során, és az ügykezelési mód, mert ez tesz bennünket komollyá. Ezért mondhatjuk azt, amit vállaltunk, azzal el tudunk számolni, vannak eredményeink, le tudjuk tenni az asztalra. Már most dolgozunk a turizmus fejlesztési stratégiáján, amit megbeszélésünk szerint március végéig el kell készíteni. A turisztikai kapacitások fejlesztését, a programok megfogalmazását, hogy a hazai és a külföldi turistáknak meg tudjuk mutatni magunkat, ami legalább akkora gazdasági érdek és hozadék, mint amekkora érték kulturális szempontból.

Milyen nagy horderejű akciót folytattak a magyarországi választásokon való részvétel céljából?

– Pár nappal ezelőtt fejeződött be a terepi munka, amelynek során 1500 ember dolgozott több mint tíz napon át, hogy kik azok, akik még nem regisztráltak, de a jövő évi magyarországi választáson részt szeretnének venni. Segítettünk abban, hogy a választáson meg tudjanak jelenni, mert elemi érdekünk az, hogy ha van egy választói jogunk, azzal éljünk is. Magyarországon a Fidesz és a KDMP pártszövetség a stratégiai partnerünk, ők pedig az elmúlt több mint hét évben folyamatosan támogatták ezt a közösséget. Politikailag, erkölcsileg, anyagilag mindig számíthattunk rájuk és akkor, amikor a szövetségesünk csatába indul, mi tudjuk mi a dolgunk. Ez is a vajdasági magyar emberhez tartozik, nem szoktunk felejteni. Ezt annál is inkább tudom nyugodtan mondani, mert a vajdasági magyar közösség túlnyomó többsége így gondolja. A terepi munkának köszönhetően szembe kerültünk a valóssággal, kiderült, hányan vagyunk, milyen kondícióban vagyunk. Aránylag objektíven megállapítást nyert, hányan vagyunk, hányan nem vagyunk, mennyien mentek el. Sokan elmentek. Minden ember, aki úgy dönt, hogy távozik, az veszteség közösségileg és egyénileg is, legfőképp a saját családjának. Mindenki a saját jövőjének a kovácsa, olyan döntést hoz, amit a maga és a családja szempontjából a legjobbnak vél. Ezeket az embereket se bántani, se megbélyegezni nem szabad, vagy kevésbé magyarnak minősíteni. Nem gondolom, hogy ennek az elvándorlásnak a VMSZ az okozója. Aki ezt állítja, az minimum nem igazságos, inkább rosszindulatú és önmagával van gondja. A maga tehetetlenségét próbálja palástolni és a rátermettségének a hiányát elfedni. Ha azt mondják, hogy a vajdasági magyar közösség 30-40 százaléka ment el, az felelőtlen állítás, köszönő viszonyban sincs a valósággal. Sokan mentek el, de még mindig rengetegen vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy akik elmentek, nem hiányoznak, hanem azt jelenti, hogy akik itt vannak, azok meg akarnak kapaszkodni, azokat be kell hívni a közösségi ügyek intézésébe. A 2017-es év számomra azért is fontos, mert látom, hogy felnövekvőben van egy 25-30-40 évesekből álló generáció, akikkel lehet közösségi ügyeket intézni.

Jelenleg a nemzeti tanácsokról szóló törvény közvitájával szembesülünk, amely során világossá válik számunkra, hogy a felkínált lehetőség enyhén szólva nem a legideálisabb.

– Ez minden törvényalkotási folyamatban így van és így is lesz. Ha azt gondolja valaki, hogy elfogadható megoldásokat szerválnak nekünk, akkor az nagyon messze van a realitástól. Minden egyes megoldásért meg kell küzdeni, minden egyes tételt ki kell könyökölni, semmi sem jár önmagától, csak az adatik meg, amit kiharcolunk. Ez a szerbiai politikai tevékenységre, a Magyarországról kapható támogatásra is érvényes. Úgy gondolom, reális esélyünk van, hogy függetlenül a számbeli veszteségektől, továbbra is erősödjünk.

Jövőre nemzeti tanácsi választások lesznek. Erre hogyan készülünk?

– A nemzeti tanácson keresztül rengeteg fontos program megvalósulása van folyamatban: oktatási-nevelési és a civil szférát célzó támogatás, óvoda- és ösztöndíjprogram, fejlesztések az intézményeink számára, amelyekkel hosszú távú működési feltételeket biztosíthatunk, mint pl. a szabadkai médiaház, a tanítóképző fejlesztése, a Magyar Szó-épület állagának felújítása és a nyomda fejlesztése, a becskereki zárda felújítása, a Tanyaszínház befejezési projektuma, a doroszlói kegyhely, a szabadkai zsinagóga épületének és a Teréz-templomnak a felújítása. Rengeteg olyan nagy értékű projektum van, ami az MNT-n keresztül valósul meg. Ha mi itt, Szerbiában azt akarjuk és azért küzdünk, hogy a közösségi ügyeinket az állam adja át az MNT-nek, és az rendezze azokat, akkor úgy gondolom, hogy teljesen normális, hogy a különböző magyarországi támogatások is ugyanezeken a csatornákon keresztül működjenek. Ezért a következő nemzeti tanácsi választáson a magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy olyan személyi állományú és politikai meggyőződésű nemzeti tanács alakuljon meg, amelyik ezt a fajta nemzet- és közösségépítést tovább tudja vinni úgy, ahogy azt mostanáig csináltuk.