2024. szeptember 13., péntek

Találgatások a kormánykoalíció összetételéről

Egyesek Čedomir Jovanovićot is a következő kormányban látják

A köztársasági parlamenti választások végeredménye mostanra már ismeretes, azzal kapcsolatban azonban továbbra is csak találgatások hangzottak el, hogy a legtöbb mandátumot szerző Szerb Haladó Párt kit invitálhat meg a kormányba.

A Vajdasági Magyar Szövetség elsőként kapott ilyen meghívást, azzal kapcsolatban azonban nem pontosítottak a haladók, hogy a magyar párt mellett másokkal is együttműködnének-e. Nebojša Stefanović, az SZHP alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján annyit mondott, hogy a tartományban szélesebb hatalmi koalíciót szeretnének alakítani, köztársasági szinten azonban kevesebb párttal működnének együtt.
Nenad Čaluković, a Nedeljnik hetilap belpolitikai szerkesztője az N1 tv-nek nyilatkozva kifejtette, hogy köztársasági szinten Aleksandar Vučićnak erős kormánykoalíciót kell alakítania annak érdekében, hogy hatalma stabil legyen. A szerkesztő a VMSZ mellett Muamer Zukorlić sandžaki Bosnyák Demokratikus Közösségét és Čedomir Jovanović Liberális Demokrata Pártját is el tudja képzelni a köztársasági kormányban.
Ha Vučić minél hosszabb ideig szeretné megtartani a hatalmat és ha nem szeretne koalíciós partnereitől, például Rasim Ljajićtól, vagy Milan Krkobabićtól függeni, akkor minél szélesebb koalíciót kell kialakítania, nyomatékosította Čaluković, aki nem hiszi, hogy Ivica Dačićot és a Szerbiai Szocialista Pártot ezúttal együttműködésre kérik a haladók.