2024. szeptember 12., csütörtök

„Szerbia és Horvátország beszélgessen egymással!”

Josip Juratović, a Szociáldemokrata Párt képviselője a német Bundestagban belgrádi látogatása alkalmával reményét fejezte ki, hogy Horvátország hamarosan hozzájárul az EU és a Szerbia közötti csatlakozási tárgyalások 23. fejezetének megnyitásához. A horvát származású politikus értékelése szerint kizárólag párbeszéd által lehetséges az előrelépés. Juratović nem tartja kizártnak, hogy a 23. és a 24. fejezetek megnyílhatnak június vége előtt, bár mint hozzátette, az EU-ban senki nem szeret határidőkről beszélni.
Ami Horvátország követeléseit illeti, a politikus értékelése szerint jó, hogy bizonyos témák tárgyalóasztalra kerültek.
– Értékelésem szerint Horvátország jogosan kezdett el bizonyos megoldatlan kérdésekkel foglalkozni. Ezeket a kérdéseket mindenféleképpen meg kell oldani. Viszont a tárgyalási folyamat blokkolása, akadályozása nem a megfelelő mód a nyitott kérdések megoldására. Remélem, hogy Horvátországnak és Szerbiának párbeszéd által sikerül megoldaniuk a dolgokat. Az EU-nak is érdekében áll, hogy ebben az ügyben előrelépés történjen. Az a megállapítás viszont nem állja, hogy kizárólag Németországnak kellene befolyással lennie Horvátországra. Németország csupán egyik tagállama az EU-nak – fogalmazott Juratović.