Nem mindennapos eseménynek számít, amikor egy állam vezetősége úgy dönt, hogy meneszti a rendőrség vezetőit. Ilyen döntés született pénteken Szerbiában, miután a miniszterelnök, az államfő és a belügyminiszter zárt ajtók mögött megvitatták az állam biztonsági helyzetét, s miután a kormányfő a biztonsági szolgálatokkal is egyeztetett. Az államfő sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy a bűnözőknek kapcsolataik vannak a rendőrségen belül, ami ellehetetleníti a sikeres harcot a kábítószer-csempészettel foglalkozó bűnszervezetek ellen. Hogy hogyan süllyedt Szerbia ilyen mélyre, arról azonnal politikai vita alakult ki. Egyesek a rendőrséget éveken át vezető korábbi belügyminiszterre, Ivica Dačićra, ő maga pedig a korábbi államfőre, Boris Tadićra mutogatott. A történteket akarva-akaratlanul is összefüggésbe lehet hozni a Darko Šarić drogbáró ellen folytatott bírósági eljárással, melynek során egyik vallomásában a vádlott azt mondta, hogy a bűnügyi rendőrséget az alvilági körökben csak Papaja tábornokként emlegetett személy vezeti. Hazugságvizsgálóval faggatták ki Rodoljub Milović rendőrtábornokot, aki bizonyította a šarići állítások megalapozatlanságát. Közben a belügyminiszter olyan nyilatkozatot tett, hogy a drogbáró ma sem állna a bíróság előtt, ha a kormányfő nem kapcsolja be az akcióba a Biztonsági-tájékoztatási Ügynökséget (BIA) is. A rendőrségen belüli helyzet kapcsán Miloš Vasić politikai elemzővel, publicistával beszélgettünk.
Valóban elengedhetetlen volt-e, hogy menesszék a rendőrségi vezetőket?
– Feltételezhetően itt volt már az ideje annak, hogy leváltsák ezeket a személyeket, egyesek már tíz éve tisztségben vannak. Ez az időszak pedig leváltóik számára kockázatokkal teli időszaknak számított, melyben számos kísértésnek voltak kitéve, hogy finoman fogalmazzak. Mindenesetre, sokkal elegánsabban is végre lehetett volna hajtani ezeket a leváltásokat. Engem Aleksandar Vučić patetikusan mennydörgős hozzáállása zavar, mellyel azt üzeni: majd elkergetek én innen most mindenkit. További problémát jelent, hogy a menesztett személyek mind meg vannak bélyegezve, valamennyiüket automatikusan gyanú terheli. Adminisztratív rendelkezésekkel lassabban, átgondoltabban is végre lehetett volna hajtani, amit a vezetőség akart. Mindenképp a belügyminiszter az, aki a döntést meghozza a személycserékről a rendőrség igazgatójának beleegyezésével, aki, most bebizonyosodott, beleegyezett a változtatásokba. Az előadás zavaró. Vučić megengedte azt is, hogy a nyilvánosság szemében az egyik kiváltó oka e lépéseknek az az incidens legyen, amelyre az egyik belgrádi kávézóban került sor, s amelybe alaptalanul belekeverték a fiát. Közben kiderült, hogy a fia ott sem volt, de ahelyett, hogy a téves hír terjesztőihez fordult volna, inkább a nyilvánosság elé állt a történettel, s a családja ellen indított támadásnak állította be az egészet. A történetből nem hagyhatjuk ki a belügyminiszter doktori disszertációjának ügyét sem. Nebojša Stefanović is a haladók, és a miniszterelnök ellen indított támadásként beszélt az esetről. Mintha azt próbálta volna velünk elhitetni, hogy csak azért vonta valaki kétségbe a disszertáció hitelességét, hogy megakadályozza a belügyminiszter munkáját, a rendőrségen belül tervezett átfogó reformok végrehajtását, melybe éppen belekezdett. Ezeknek a reformoknak azonban mi még az elejét sem, a terveit sem látjuk. Az elmondottakban említett tálalás révén tehát olcsó húzásként hatnak a történtek.
Az utóbbi időszakra jellemző, hogy az államvezetőség arról győzködi a közvéleményt: nagy veszélynek van kitéve, különösen a miniszterelnök élete forog kockán.
– A helyzet dramatizálása jellemző a vezetőségre a kezdetektől fogva. Veszélyforrásokat keresnek, Vučić a különböző lapokban, nyilatkozatokban már szinte ki is békült azzal, hogy merénylet áldozata lesz majd, ami azonban természetesen nem fogja megállítani Szerbia fejlődését. Badarságokról van szó. Bizonyítékok sincsenek, melyek alátámasztanák az efféle meggyőződéseket. A haladó pártra jellemző történetek ezek, emlékezünk a szavazatokat tartalmazó zsákokra, a hungarocellen ülésre, az éhség- és szomjúságsztrájkra is. Azok, akik tizennyolc éven át Šešelj legjobb tanoncainak számítottak, csak megtanultak valamit ez alatt az idő alatt.
Mennyire számít riasztónak a helyzet a rendőrségen belül, már ami a bűnözéssel kapcsolatos szálakat illeti? Felnagyította-e most a problémákat a rendőrség vezetőinek leváltása?
– Felnagyította. Persze, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem túl rózsás a helyzet. Tudjuk, hogy akik nagyban csempészik a kábítószert, hatalmas vagyonnal rendelkeznek. Azok meg, akik kevesebb pénzért dolgoznak, hajlamosak „együttműködni”. Ezért egészen biztos, hogy a bűnszervezetek találtak maguknak a hatóságban valakit, aki információkat adott ki számukra. Említést kell azonban tennünk a rendőrségen belüli politikai megosztottság egyre kifejezettebb jelenlétéről is. Három csapat van most jelen: Dragan Jočić, Ivica Dačić és Nebojša Stefanović káderei. Kezdetét vette tehát egy mély harc a belügyminisztériumon belül, melynek jelenlétéről sajnos a bulvársajtó oldalai alapján is meggyőződhetünk.
Megoldást jelent-e a problémákra a pénteki döntés?
– Nem vagyok benne biztos. A reformok végrehajtásának sokkal bölcsebb lehetőségei is vannak. A közvélemény felfigyelt arra, hogy valami kavarog a mocsár mélyén, s kezdtek a felszínre törni a problémák, ezért lépni kellett.
Normális eljárásnak nevezhető-e az, ha egy drogbáró kijelentése nyomán azonnal kifaggatják hazugságvizsgálóval a bűnügyi rendőrség vezetőjét?
– Valóban problematikus, hogy egy Šarić által tett kijelentést ennyire komolyan vesznek és az magyarázatként szolgál a rendőrség egyik vezetőjének kihallgatására. Még nagyobb abszurdum, hogy Darko Šarić most a legszerencsésebb fogva tartottnak mondhatja magát Szerbiában, azzal dicsekedhet a börtönben, hogy leváltotta a rendőrség vezetőit. Egy komédiásról van szó, aki tisztában van vele, körülbelül hány évet kap majd az általa elkövetett bűncselekményekért, így most szórakozhat is egyet az eljárás alatt. Számomra csak az érthetetlen, miért éppen Rodoljub Milovićot szemelte ki áldozatául, amikor köztudott, hogy Milović egy rendkívül tisztességes és becsületes rendőrnek számít. Függetlenül attól, hogy ma mit mondott Stefanović, hogy Vučić meg a BIA nélkül nem lehetett volna Šarićot letartóztatni, Milovićnak és az általa irányított szolgálatnak igenis jelentős szerepe volt ebben a kézre kerítésben, s a bűnbanda hazai részének igazságszolgáltatás elé állításában. Senki sem vonja kétségbe a BIA szerepét, mármint azt, hogy megegyezett Šarićtyal, aki önszántából feladta magát, s nem kellett a letartóztatásán dolgozni.
Hogyan kellene tiszta képet teremteni a rendőrségen belül, s megállapítani, kit hálóztak be valóban a bűnözés szálai?
– Egy végtelenül egyszerű folyamat eredményeképp le lehetne vonni a következtetéseket. Össze kellene vetni a vagyoni helyzetüket a béreik révén megvalósított pénzösszeggel, bevétellel. Nézzük meg, mire tettél szert, s hogyan engedhetted azt meg magadnak. Az amerikai adóhivatal elvei alapján kellene eljárni.
