Csaknem két és fél hónapja foglalatoskodik már az Aleksandar Vučić vezette új kormány, melyet április 27-én választott meg a képviselőház csaknem kétszáz képviselő támogató voksával. A választásokon elsöprő győzelmet aratott Szerb Haladó Párt reformok végrehajtásának tervét tárta a polgárok elé, s ehhez az elképzeléshez csatlakozott a koalíciós megbeszélések során a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is, kényelmes kétharmadost meghaladó többséget kialakítva a parlamentben. Az első hónapok elteltével jogosan merül fel az átlagpolgárban a kérdés: vajon elindult-e Szerbia a beharangozott reformok útján, büszke lehet-e majd a kormány a közelgő szokásos száznapos visszatekintés alkalmával az elvégzett munkára. Mihal Ramacs elemzőt, a Danas napilap korábbi főszerkesztőjét kérdeztük arról, milyennek bizonyult a kormány eddigi munkája.
Közelebb került-e Szerbia az elmúlt hónapokban a bejelentett reformok megvalósításához?
– Nem szabad elfeledkeznünk az árvíz miatti rendkívüli helyzetről, mely legkevesebb egy hónapot vett el a kormány munkájából, s ezt senki sem tervezhette előre be. Ezt nevezném én az első súlyosbító körülménynek. A másodikat magának a kormánynak az összetétele jelenti. Egy olyan csapat, amelyikben Velimir Ilić is helyet kapott, nem is lehet túl reformközpontú. A képviselőházhoz nem is érkezett meg semmilyen reformtörvény-javaslat sem, kivéve a munkatörvényt, melynek reformjellegéről sokat lehetne vitatkozni. Beszéltek a médiatörvény-csomagról, mely a jelenlegi információk szerint Brüsszelben van, s az unió jóváhagyására vár. Kevés eredményt láthattunk, az idő ugyan rövid, de több sikert is elkönyvelhettek volna.
A nyilvánosságot folyamatosan különféle történetekkel szórakoztatják. A Šarić-ügy kapcsán például a rendőrségen belüli alvilági kapcsolatokkal. A vezetőség ellen tervezett támadásokkal. Az orosz–szerb barátsággal. Nem ezek a történetek szolgálnak éppen a reformok elodázására, a figyelem elterelésére?
– Teljesen egyet tudok érteni a kérdésben foglalt megállapításokkal. Valóban ilyen történeteket hallhatunk folyamatosan, miközben Szerbiának már semmi szüksége sincs mesékre. A rendőrségen belül is vannak problémák egészen biztosan, de maga a belügyminiszter disszertációja kapcsán is vannak, tehát mindez megint csak a hatalomra tartozik. A legnagyobb probléma itt az, hogy az egész hatalom egyetlen személy kezében összpontosul. Vučić Berlinben, Vučić Párizsban, Vučić Moszkvában – ezeket a híreket hallhatjuk. Hol van a külügyminiszter vagy a többi tárcavezető? Nehéz lenne megállapítani, hogy valóban a miniszterelnök központosított hatalomra való törekvésének az eredménye-e mindez, vagy a médiumok próbálnak ennyire a kedvében járni Vučićnak. Mindenesetre, az az ember benyomása, hogy az összes elektronikus médiumot egy helyen szerkesztik. Nem állítom, hogy ez így van, de ilyen a benyomásom. A napilapok között is csupán néhány olyanra lehet rábukkanni, amelyik elüt a szokványos hangnemtől. A jelenlegi kormányról annyi bizonyosan elmondható, hogy az elmúlt tíz évben a legsikeresebben ellenőrzi a sajtót.
Milyennek látja a hatalmi koalíción belüli viszonyokat, különös tekintettel a szocialisták és a haladók közötti ideiglenes nézeteltérésekre a közelmúltban?
– Ideológiai különbségeket nemigen látok, a szocialisták, különösen Ivica Dačić pártelnök pedig határozottan azon az állásponton vannak, hogy a hatalmi koalíción belül maradjanak minél hosszabb ideig. Elképzelhető, hogy párton belül egyeseknek megvan a véleményük a haladókról. A nagyobbik probléma az, hogy jelenleg nincs egy szervezett ellenzéke az országnak, nem létezik egy egységes ellenzéki fellépés, mely öt vagy tíz pontban meghatározva igyekezne felkínálni egy másik programot a hataloméval szemben. Erre pedig magának a hatalomnak, de legfőképp az országnak is szüksége lenne.
Diplomabotrány, cenzúrabotrány is jellemezte az elmúlt időszakot. Kihatással volt mindez a kormány stabilitására?
– Nem, mert az imént említett okoknál fogva alig beszélhetünk kormányról, inkább csak kormányfőről szólhatunk. A többi kormánytag arra szolgál, hogy időnként megerősítse azt, amit a kormányfő korábban már bejelentett. Nagy probléma ez, mert a kabinetnek egy erős csapatként kellene dolgoznia, fel kellene lépnie az ország érdekében. Vučić elfogadta azokat a játékszabályokat, amelyekkel összhangban egyedül ő az illetékes mindenért, viszont ez azzal fog járni, hogy a felelősség is őt fogja terhelni mindenért. A polgárok nem látják az ígéretek beteljesülését, a munkahelyeket, a külföldi beruházásokat. A bejelentéseket hallják. Bejelentésekből pedig nincs hiány. Ha viszont minden úgy teljesül majd, mint az újvidéki betonhíd építése, akkor szemmel láthatóvá válik, hogy valami még sincs rendben.
