Hatcsövű húsdaráló

Nem, nem húsfeldolgozóipari kiálltáson voltunk a múlt szerdán a kollégával, mégis számos kiállított darabot – egy kis kreativitással – ügyesen integrálhatnának ebbe az iparágba is. A roncsoló taposóaknák, a legújabb repeszes gránátok, a különböző lángba borító-gyújtó szerkezetek mind-mind megtalálnák a helyüket egy komolyabb vágóhídon is. A hústrancsírozás koronázatlan királya Amerikából érkezett a kiállításra: Minigunnak hívják, az USA hadi szektorában a rendszeresített jelzése m–134. A General Electrictől ered a múlt évszázad hatvanas éveiből, korszerű kivitelben a Dillon Aero cég gyártja immár hosszú évtizedek óta. A mindenkori G. I. Joe a vietnami háborúban ázsiaiakat darált vele, később dél-amerikai, szomáliai, iraki és még ki tudja, honnan származó felkelőket, drogdílereket, a nyugati, keresztény világrend ellenségeit… Nem sokan élték túl a hatcsővű géppel való találkozást, másodpercenként ugyanis akár 60 darab 7.62x51-es töltény magját is képes a „rossz fiúkba” beletölteni. A precizitás nem az erős oldala, de ekkora tűzsebesség mellett a találatok száma elképesztően nagy, így – az összesített gyilkolási együttható tekintetében – mindenképp első helyezett. Falja a töltényeket, az állvány alatt lévő, 3000 golyónak vezetősínben helyet adó ládát alig egy perc alatt kiüríti anélkül, hogy a hat csöve közül bármelyik elolvadna. Ottjártunkkor a Minigunt egy magas rangú tiszt ekképpen kommentálta: Maradtak még egyáltalán indiánok Amerikában? A tiszt hozzászólása nem badarság, hiszen a Minigun ősével, az 1860-as években megjelent, kézzel tekerhető Gatling forgócsövű gépfegyverrel bizony indiánokat is aprítottak a honfoglaló amerikaiak, noha inkább egymást gyilkolták vele az 1865-ig tartó polgárháborújukban. A mai Gatling fajtájú puskákat és ágyúkat villanymotor tekeri, a Minigunban egy nagyjából fél kilowatt teljesítményű, 28 voltos motor adja a gyilkolóerőt, ez a fedélzeti feszültsége a legtöbb NATO-repülőalkalmatosságnak. Feszültségi paramétere arra utal, hogy mindenekelőtt a repülőgépekben, helikopterekben alkalmazzák, de nagyon jól fog működni a Miloš nevű, páncélozott autó tetején, 24 voltos, szabványos kamionfeszültséggel is. A terv szerint ugyanis katonáink és csendőreink hamarosan a Miloš csapatszállító kupolájából fogják szórni az m–134-ből a halált, a terror elleni harcban. A Minigun rendszeresítése lesz országunk első komolyabb Nyugat felé kacsintása a lőfegyverek terén, noha nem valószínű, hogy egyhamar leváltjuk az elmúlt háromnegyed évszázadban különösen jól bevált, 7.62x39-es töltényt.

A Partner gyűjtőnév alatt a múlt pénteken befejeződött kiállítás volt a 9., kétévente rendezik meg őket, lehetetlenség lenne felsorolni mindazt, amit elhoztak a gyártók. A korábbiakhoz, a 2000-es évek elején megszervezett fegyverkiállításokhoz viszonyítva a legnyagobb változást talán az érdeklődők „külleme” jelenti. Akkoriban még feltűnően sok volt a haditechnikai felszerelési standok között bóklászó, turbános, kaftános úriember, szerecsenek lézengtek a csarnokokban. Most viszont, a kiállítópontok között sétálva feltűnően sok orosz szó ütötte meg a fülünket, és gyakoriak voltak az amerikai angolsággal feltett kérdések is. Ezekre nagyon készségesen válaszoltak a standok felügyeletével megbízott, leginkább fiatal, 20-as éveik végén járó, szakállas, enyhén pocakos urak, akik szemlátomást „nyakig benne vannak” a témában. Az érdeklődés tárgyát képező, hi-tech berendezés általában az ő agyuk szüleménye, pontosabban az általuk vezetett „team” tervei alapján jött létre. A legapróbb részleteit is ismerik, álmukból felébresztve is azonnal válaszolnának. A korai Partner-kiállításokon a standokat általában a „régi iskola” idősödő mérnökei uralták, ők is aprólékosan elmagyarázták a tudnivalókat, ismereteik valószínűleg még most is alaposabbak és szerteágazóbbak, mint fiatal kollégáik tudástára, mégis kiszorultak a játékból. Az új haditechnikai fejlesztések sikere is a szoftver színvonalától függ, ebben pedig fiatal elméink verhetetlenek. A tapasztalat kevésbé jelentős tényező a tervezésben. Nos, a piaci igények, pontosabban a megrendelői szokások tehát megváltoztak, Szerbia azonban továbbra is a térség legjelentősebb fegyveripari tényezője. Ez az iparág még mindig töretlen sikereket könyvel el. Gyilkolás nélkül nem emberiség az emberiség, most, hogy dollárban, rubelben vagy az elnemkötelezettek valutájában, datolyában fizetik ki šumadijai gépkarabélyainkat, részletkérdés csupán.