Az adai származású Bartus Ervin atyát Szabadkán ismertem meg. Június 29-én szentelték pappá a Székesegyházban, s ma ott szolgál, mint káplán. Ez mellett hitoktatást tart az Avilai Szent Teréz Plébánián. Két csoporttal foglalkozik, harminc alsós és felsős diák figyelte eddig az életvidám pap óráit. Sajnos ma nem csak a szentmisék zajlanak zárt ajtók mögött, a hittanterem is üresen áll, hiszen a koronavírus közbeszólt. A diákokról, s a kialakult helyzetről kérdeztem őt.
Amikor kiderült a válsághelyzet, hogyan fogadták ezt a szabadkai diákok, az ön hittanosai? Miként tudta velük ezt megbeszélni, s hogyan lehet bátorítani a mai fiatalokat ebben a szituációban?
– Olyan hirtelen érkezett a szükségállapot, hogy a gyerekekkel nem is tudtunk beszélni a járványról. Az utolsó hittanóra a szokásos menetben zajlott, ezt követően pedig már nem is volt hittan. Amikor felhívtam a szülőket, nem tudtam hosszan beszélgetni a diákjaimmal, arról viszont megkérdeztem őket, hogy érzik magukat. Mindenki azt mondta hogy jól, és, hogy most sokkal nehezebb minden számukra, mivel több feladatot kapnak az iskolából, és meg kell szokniuk ezt a fajta tanulást. Nem érzik tehát a gyerekek ennek a bezártságnak a súlyát, a terhét, de örülnek, mintha szünet volna. Azért gondolom, hogy a barátokkal való találkozást hiányolják, habár erről nem beszélgettem a gyerekekkel. Jut eszembe, mégis volt egy pár szó azon az utolsó hittanórán, hogy mi történne, ha most bezárnák az iskolát a járvány miatt. A felsősök közül a legtöbben nem örültek ennek, mert akkor sokat kell majd pótolniuk, s nem akarnak évet ismételni. Az életnek haladnia kell tovább.
Ebben a járványos helyzetben nyilvánvalóan nagy szükség mutatkozik most a családon belüli összetartozás megerősítésére. A szeretet megélésére, az egymásra való valódi odafigyelésre. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel való szeretetre. Hasonlóképpen fontos az egymás iránti türelem gyakorlására. A szülők most tapasztalják meg igazán, midőn együtt tanulnak a gyerekeikkel. Hányszor történt meg ez az eddigiek során? Most pedig éppen kifejezetten ez szükséges. Hogy együtt legyenek. Hogy megerősítsük fiataljainkat a helyes önértékelésben és szerethetőnek tekintsék magukat. Tudatosítani kell bennük, hogy létezik jövő, meg remény is, még ebben a rendkívül nehéz helyzetben is, ha Krisztusra alapozunk. Most a legfontosabb, hogy a szülők tanúságot tegyenek hitükről a gyermekeiknek. A hitre való nevelés elsődleges közege mindig is a család volt, csak valahogy nem tudatosult a szülőkben, most viszont éppen azt kellene elérni, hogy a gyerek ezt megtapasztalja.
Jelenleg hogyan zajlik a hitoktatás? A diákoktól érkezik visszajelezés? Mi az atya tapasztalata? Az internetes távoktatás révén mi adható át?
– Jelenleg a hitoktatást e-mailben oldom meg. Minden diákomnak elektronikus formában küldöm el a tananyagot (heti rendszerességgel, ahogyan normál esetben is az órákat tartottuk), abban kis olvasnivalóval, videóval, internetes vallási témájú játékokkal próbálom Istenhez közelebb vezetni őket. Visszajelzéseket is kapok, kiváltképpen örülni szoktak a játékoknak (pl. elektronikus puzzle, amikor mindig egy eseményt kell kirakniuk az evangéliumból). Sőt a rajzaikat is elküldték fényképen, amiket házi feladatnak adtam: a liturgikus eszközök lerajzolása volt a téma, s mellé kellett írni mindegyiknek a megfelelő nevét. A gyerekek nagyon ügyesen megoldották ezt a feladatot is.
Okoz valami mégis nehézséget, ami a hitoktatás rovására megy?
– Egyelőre komolyabb gondok nem jelentkeztek, a távoktatás szépen működik. Az alapvető dolgok megoldhatóak. A lényeg az, hogy valamelyest egyszerűsíteni kell a tananyagon, hogy a gyerek megértse, mert közvetlenül nem tudom neki elmagyarázni.
