2024. december 22., vasárnap

Nem maradhatnak Nagy-Britanniában az illegálisan érkezők

A brit miniszterelnök szerint a jövőben nem maradhatnak Nagy-Britanniában azok, akik a brit határt illegálisan átlépve érkeznek az országba – írja az MTI.

Rishi Sunak a Mail on Sunday című lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott: az illegális bevándorlás nem igazságos a brit adófizetők szempontjából, de azok szempontjából sem, akik törvényesen érkeznek Nagy-Britanniába.

Az embercsempész hálózatokra utalva hozzátette: az sem helyénvaló, hogy bűnszervezetek akadálytalanul űzhessék ezt az erkölcstelen kereskedelmet.

Rishi Sunak kijelentette: elszánta magát annak az ígéretének a teljesítésére, hogy megállítja a kontinens felől csónakokon érkezők beáramlását. A kormányfő hozzátette: akik törvénysértő módon lépik át a brit határt, a jövőben semmiképpen sem maradhatnak Nagy-Britanniában.

Hivatalos becslések szerint tavaly 45 ezren keltek át az európai kontinensről - a legtöbb esetben Franciaországból - gumicsónakokon, embercsempészek szervezte csoportokban az angol partokra, csaknem kétszer annyian, mint 2021-ben.

Suella Braverman belügyminiszter a tervek szerint kedden terjeszti a londoni alsóház elé azt az új törvénytervezetet, amelynek értelmében menedékkérelem benyújtása céljából sem maradhatnak Nagy-Britanniában azok, akik illegálisan lépik át a brit határt.

A tervezetben várhatóan szerepel egy olyan záradék, amelynek célja annak kizárása, hogy az illegális határátlépők kitoloncolását jogvédő szervezetek emberi jogi indokokkal, bírósági úton megakadályozhassák.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta/ AP Photo/Kin Cheung