2024. december 22., vasárnap

Emelkedett a tömeggyilkosságok száma

Tizenhét éve nem követtek el annyi ilyen esetet fél éven belül Amerikában, mint az idén

Tizenhét éve, legalább 2006 óta nem követtek el annyi tömeggyilkosságot az Egyesült Államokban, mint az idei év első felében, adta hírül a The Guardian brit napilap hírportálja. 2023 első hat hónapja alatt ugyanis összesen 28 tömeggyilkosságot jegyeztek az Egyesült Államokban, amelyek közül mindössze egy olyan eset volt, ahol az elkövető nem lőfegyverrel támadt vétlen áldozataira. Az erőszakos cselekmények – amelyek között kis- és nagyvárosban, éjjel és nappal, utcán és az otthon falain belül elkövetett támadások is jószerével szerepelnek – összesen 140 áldozatot szedtek.

Az AP amerikai hírügynökség a USA Today amerikai napilappal közösen 2006-ig elemezte a tömeggyilkosságokról szóló nyilvántartást. Tömeggyilkosságnak számít minden olyan incidens, amely során 24 óra leforgása alatt legalább négy ember erőszakos támadásban veszti életét, de ebbe az elkövető halála nem tartozik bele. Az idei első félévi rekord eggyel előzi le a 2022 második felében elkövetett 27 tömeggyilkosságot. Különösen megemelkedett az erőszakos bűncselekmények száma a július negyedikei amerikai nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén, ami miatt Joe Biden amerikai elnök is szót emelt, újfent jelentőségteljes, észszerű fegyverkorlátozási reformokat sürgetve. Az ünnepek alatt 13 államban összesen 16 lövöldözés történt, amelyekben legalább 15 ember meghalt és csaknem százan megsebesültek. Azt egyelőre szakértők sem tudják megmondani, hogy a jövőre nézve is folytatódik-e a növekedő tendencia, vagy csak egy mélypontról van szó.

Noha hétről hétre növekszik a fegyveres tömeggyilkosságok száma, az Egyesült Államokban előforduló fegyveres bűncselekményeknek mégis csak egy részét képezik a tömeglövöldözések. Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) a riasztó számok ellenére is kiáll a szabad fegyvertartás mellett, hiába állt számos alkalommal iskolai lövöldözések hátterében is engedély nélküli fegyvertartás. A váratlan erőszakos támadások ellen azonban alternatív módszereket is kidolgoztak, így egy alabamai iskolában például olyan mozgatható, golyóálló falakat helyeztek el az osztálytermekben, amelyeket tíz másodperc alatt fel lehet állítani, hogy iskolai lövöldözés esetén védelmet nyújtson a gyerekeknek, és ne ismétlődjön meg a tavaly májusi texasi tragédia, amelyben egy 18 éves fegyveres 19 kisiskolást és két tanárt lőtt agyon.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás