2024. december 22., vasárnap

Félidős választások az Egyesült Államokban

A végeredményre néhány napot kell majd várni

A november 8-i hivatalos szavazási nap előtt már mintegy 42,67 millión szavaztak személyesen, vagy levélben.

A félidős választások eredménye nem fog kiderülni a választás napján, a végeredményre pedig néhány napot kell majd várni – hívta fel a figyelmet a Fehér Ház szóvivője hétfőn.

Karine Jean-Pierre a választás előtti napon tartott sajtótájékoztatón közölte: nem lesz ismert a választások összes győztese még néhány napig, mert időt vesz igénybe, hogy minden érvényes szavazatot jogszerű és megfelelő módon összesítsenek. Hozzátette, erről maga az elnök, Joe Biden is beszélt vasárnap. A szóvivő ugyanakkor azt is elmondta, hogy Joe Biden várhatóan szerdán beszédet tart a választások eredményeivel kapcsolatban.

A választások előtti utolsó napon hétfőn este Joe Biden a fővároshoz közeli Maryland államban vett részt a demokrata kampányeseményen, míg elődje Donald Trump Ohioban kérte a választók támogatását a republikánusok támogatására.

A november 8-i hivatalos szavazási nap előtt már mintegy 42,67 millión szavaztak személyesen, vagy levélben – olvasható az NBC választási oldalán. Az előzetes szavazást az Egyesült Államok választási rendszere széles körben lehetővé teszi, ugyanakkor ennek időtartamát és módját minden szövetségi államban eltérő módon szabályozzák.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás