2024. december 22., vasárnap

Izraeli légicsapás ért egy iskolaépületet a Gázai övezetben

Izrael támadásokat hajtott végre palesztin célpontok, köztük egy iskolaépületben rejtőző feltételezett iszlamista fegyveresek ellen a Gázai övezet középső részén egy katonai szóvivő csütörtöki közlése szerint. Az ENSZ gázai segélyszervezete, az UNRWA azt állítja, hogy az ő egyik iskolájának épületét érte légicsapás az éjjel, és ebben több mint harminc palesztin vesztette életét, köztük legalább 27 civil.

A szóban forgó iskola a nuszairati menekülttáborban található. Az izraeli hadsereg (IDF) előzőleg úgy értesült, hogy 20-30 iszlamista harcos tartózkodott az épületben. Peter Lerner szóvivő azt mondta: nem tud arról, hogy civilek is életüket vesztették volna a támadásban. Az övezetet irányító Hamász médiája viszont tagadja, hogy fegyveresei lettek volna ott, tehát szerinte az áldozatok mind civilek.

A szintén a Gázai övezet középső részén, Dir al-Balahban lévő Al-Aksza mártírjai nevű kórház szóvivőjének közlése szerint az utóbbi 24 órában 141 halottat és 380 sebesültet szállítottak be hozzájuk három menekülttáborból, amelyet támadott az IDF. A kórházban a hirtelen terhelés miatt az ellátás összeomlott – tette hozzá a szóvivő.

A ciszjordániai Rámalláhban működő palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint izraeli katonák a Dzsenínhez közeli Dzsaabad nevű faluban egy éjszakai akcióban súlyosan megsebesítettek egy 24 éves palesztin férfit, aki reggelre meghalt.

Életét vesztette egy 39 éves izraeli tartalékos katona, miután súlyosan megsebesült szerdán a Hezbollah libanoni síita milícia egyik dróntámadásában a libanoni határnál, Hurfis drúz falu közelében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta/AP