2024. július 31., szerda

Izraeli miniszterelnök: Folytatni kell a háborút

Csak a háború folytatása teszi lehetővé számunkra, hogy közelebb kerüljünk céljainkhoz – közölte szerda esti tévés beszédében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.

Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a létéért küzd, és ebben most jelentős csapást mért az iráni tengely három fő pontjára, a Hamászra, a jemeni húszikra és a libanoni síita Hezbollahra.

A kormányfő ismertette, hogy a Bejrútban Izrael által rakétacsapással megölt Fuad Sukr milyen szerepet töltött be a Hezbollahnál, gratulált az izraeli hadseregnek a három fronton elért sikerért, és kijelentette: embert próbáló napok előtt állunk, de fel vagyunk készülve minden eshetőségre.

Emlékeztetett arra, hogy már tavaly októberben, a háború kezdetén megjósolta, hogy sokáig fog tartani, és most bejelentette, hogy továbbra sem adja fel a háború folytatását a rá nehezedő nyomás ellenére, nem hallgat az erre felszólító hangokra mindaddig, amíg Izrael el nem éri háborús céljait.

Együtt győzni fogunk – ismételte meg végül az Izraelben hirdetett jelszót.

A hadsereg az elmúlt nap két izraeli akciója – Iszmail Haníje Hamász-vezető teheráni, és Fuad Sukr Hezbollah-vezető bejrúti megölése – után teljes készültségben áll a várható válaszlépések előtt. Joáv Galant védelmi miniszter kijelentette, hogy nem akarnak semmilyen háborút, de készen állnak minden fejleményre. A hadsereg polgári védelmi parancsnoksága nem adott ki semmilyen újabb utasítást a lakosság számára.

Szerdán délután a biztonságpolitikai kabinet ülésén nem tartottak szavazást és nem fogadtak el döntéseket. A megbeszélésen megállapították, hogy jelentős válaszra számítanak az elmúlt nap két művelete után, amelyek a túszalkuról folytatott egyezkedést hetekre, sőt hónapokra is visszavethetik, befagyaszthatják. Izrael megvárja a Hezbollah és Irán válaszát, és a továbbiakban aszerint hoz döntéseket.

Nyitókép: Pixabay