Válaszcsapást helyezett kilátásba a kedd esti iráni légicsapásokra Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki kudarcnak ítélte a 180 rakétával végrehajtott és egy ember életét követelt támadást. Teherán arra figyelmeztette Izraelt, hogy tartózkodjon a megtorlástól, mert komoly válaszlépéssel számolhat. Az izraeli haderő tegnap folytatta dél-libanoni hadműveletét, és Bejrutot is bombázta. A Hezbollah rakétákkal lőtt vissza.
Irán kedden este „nagy hibát követett el, amiért megfizet majd” – üzente Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő. Közleménye azután jelent meg, hogy az iráni Forradalmi Gárda 180 (más források szerint 200) ballisztikus és új típusú hiperszonikus rakétát lőtt ki Izraelre.
A csapással torolta meg Iszmáíl Hanije, Haszan Naszrallah és egy iráni tábornok meggyilkolását. Hanije a Hamász palesztin szervezet politikai vezetője volt, aki júliusban Teheránban vesztette életét egy merényletben, amelyet feltehetően Izrael hajtott végre, ám ezt nem ismerte el. Naszrallah a Libanonban nagy befolyással rendelkező, s Irán térségbeli fő szövetségeseként működő Hezbollah síita milícia vezetője volt. Izraeli légicsapás végzett vele szeptember 27-én Bejrútban.
Az iráni rakétákat aznap lőtték ki, amikor az izraeli hadsereg (IDF) megtámadta Libanont, amelynek déli részéből ki akarja szorítani a Hezbollah fegyvereseit, és meg akarja semmisíteni ottani katonai infrastruktúráját.
Az érkező iráni rakéták többségét Izrael és az Egyesült Államok vezette védelmi koalíció lelőtte. Egy részüket a zsidó állam fölött, a többit még a légterén kívül.
A lehulló roncsok miatt Ciszjordániában egy ember meghalt, Tel-Avivban ketten megsebesültek, s komoly anyagi kár keletkezett. Becsapódásokat regisztráltak Izrael középső és déli részén is. Hírek szerint Irán két izraeli légibázist és a Moszad tel-avivi főhadiszállását vette célba.
Izrael elismerte, hogy találatok érték a légitámaszpontokat, ahol iroda- és karbantartási épületek is megrongálódtak. A hadsereg szerint ez nem befolyásolja a légierő működését.
LEZÁRTNAK TEKINTI
Netanjahu kudarcnak minősítette a támadást. Daniel Hagari IDF-szóvivő szerint Irán a Közel-Keletet a háború eszkalációja felé terelő „súlyos tettet” követett el. Közölte ugyanakkor, hogy az izraeli hadsereg válaszol a légicsapásra.
Teherán erre azt üzente, hogy ebben az esetben az iráni fegyveres erők még „erősebb és pusztítóbb” megtorló csapással válaszolnak. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy keddi akciójukat lezártnak tekintik. A német, brit és a francia hivatali partnereit telefonon arról is tájékoztatta, hogy Teherán nem törekszik az eszkalációra, de nem ijed meg a háborútól.
Az iráni ENSZ-képviselet terrorista cselekményekre adott törvényes, észszerű és legitim válasznak nevezte a rakétacsapásokat Izrael ellen.
WASHINGTON SEGÍT
Joe Biden amerikai elnök a támadás után közölte, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Izraelnek az esetleges újabb iráni rakétacsapások elhárításában. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó pedig azt mondta, már megkezdődtek a tárgyalások a válaszlépés kapcsán az USA és Izrael között.
Az Izrael elleni iráni rakétacsapás miatt rendkívüli ülést tartott az ENSZ BT. Moszkva közben jelezte: a közel-keleti helyzet aggasztó irányba fejlődik, és minden felet önmérsékletre szólított fel. Az EU pedig elítélte a történteket.
CIVILEKET ÖLTEK MEG
Nem sokkal az iráni rakétatámadás kezdete előtt két palesztin fegyveres civilekre nyitott tüzet Tel-Aviv külvárosának egyik villamosmegállójában; a terrortámadásban legalább heten meghaltak, kilencen megsebesültek. A hatóságok agyonlőtték a két támadót.
Az IDF tegnap folytatta földi hadműveletét Dél-Libanonban. Az akcióhoz újabb katonák is csatlakoznak, akik a Hezbollah-célpontokat kedd hajnal óta támadó egységekkel működnek majd együtt. A katonák a határhoz közeli falvakban alagútrendszereket és katonai létesítményeket találtak a házak alatt.
BEJRÚTOT BOMBÁZTÁK
Az izraeli légierő tegnap „bejrúti terrorista célpontokra” csapott le. Hírek szerint legalább öt hullámban támadta a libanoni főváros déli részét, ahol a Hezbollah főhadiszállása található.
Közben a Hezbollah és az Irán által támogatott jemeni húszik is rakétákat lőttek ki Izrael felé. A síita szervezet közölte, hogy fegyveresei tegnap megütköztek egy dél-libanoni városban az izraeli erőkkel, s visszavonulásra kényszerítették őket. Az IDF arról számolt be, hogy egyik tisztje életét vesztette a dél-libanoni harcokban.
Sokan úgy vélik, hogy az IDF libanoni hadművelete miatt kiterjed a konfliktus és egy hosszan tartó, átfogó háború indul a Közel-Keleten, amelybe Irán is bekapcsolódik, és alighanem az Egyesült Államok is. A veszély miatt egyre több ország evakuálja állampolgárait Libanonból. A német kormány pedig Irán azonnali elhagyására szólította fel polgárait.
Nyitókép: Helyiek egy iráni rakéta maradványait fényképezik a dél-izraeli Arad közelében (Fotó: AP via Beta )