2025. január 8., szerda

Átszállítottak tizenegy őrizetest a guantánamói fogolytáborból

Átszállítottak Ománba tizenegy jemeni állampolgárságú őrizetest az Egyesült Államok által működtetett guantánamói fogolytáborból, ahol így tizenötre csökkent az ott raboskodó férfiak száma – jelentette be a Pentagon helyi idő szerint hétfőn.

Az elszállított férfiakat több mint két évtizeden keresztül tartották rács mögött vádemelés nélkül a Kuba délkeleti részén, Guantánamo tartományban fekvő amerikai katonai támaszpont területén 2001-ben kialakított börtöntáborban. Köztük van Sarkavi al-Hadzs is, aki a Center for Constitutional Rights nevű amerikai jogi érdekképviseleti szervezet adatai szerint több alkalommal is éhségsztrájkkal tiltakozott a bebörtönzése ellen.

Guantánamón jelenleg még 15 embert tartanak fogva. Köztük van hat olyan férfi, aki ellen mindeddig nem emeltek vádat, két elítélt, illetve hét további gyanúsított, aki ellen vádat emeltek a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokkal, a Cole amerikai hadihajó ellen 2000-ben a jemeni Ádenben elkövetett merénylettel, illetve az indonéziai Bali szigetén 2002-ben végrehajtott robbantásokkal összefüggésben.

Jogvédő csoportok és egyes amerikai törvényhozók több alkalommal is igyekeztek elérni, hogy Washington zárja be a fogolytábort, vagy legalább engedje el azokat az embereket, akiket hosszú évek óta vádemelés nélkül tartanak ott fogva. A fogolytáborban, amelyet a 2001-es Amerika-ellenes terrortámadások után hoztak létre a terrorizmus elleni háborúban elfogott gyanúsítottak – többnyire muszlim férfiak – fogva tartására, a „csúcsidőszakban" mintegy 800 embert tartottak rács mögött.

Joe Biden elnök, illetve az őt megelőző washingtoni adminisztrációk mind azt állították: keresik a megfelelő országokat, amelyek hajlandók átvenni a vádemelés nélkül fogva tartott rabokat, akik között nagy számban voltak jemeniek.

Omán egyelőre nem erősítette meg, hogy újabb foglyok érkeztek volna a területére Guantánamóról. Korábban az Arab-félsziget délkeleti peremén fekvő szultanátus az amerikai börtöntáborból mintegy harminc foglyot fogadott be, akiket azóta tisztázatlan körülmények között szabadon is engedtek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció/Pexels