2025. január 8., szerda

Donald Trump nem zár ki katonai, gazdasági lépéseket a Panama-csatorna és Grönland feletti ellenőrzés érdekében

Donald Trump megválasztott amerikai elnök újságírói kérdésre felelve nem zárta ki keddi sajtótájékoztatóján, hogy katonai, illetve gazdasági lépéseket tesz majd annak érdekében, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, valamint megszerezze a kontrollt a Dániához tartozó Grönland felett.

Mar-a-Lagóban lévő rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján a republikánus párti politikustól azt kérdezték: biztosítani tudja-e a világot afelől, hogy nem alkalmaz katonai, illetve gazdasági nyomásgyakorlást Panamával és Grönlanddal kapcsolatban. Trump úgy felelt, hogy „egyik (ország) esetében sem tudja ezt garantálni". „De azt kijelenthetem, hogy a gazdasági biztonság szempontjából szükségünk van rájuk" – tette hozzá.

Trump utalt arra, hogy vámokkal sújtaná Dániát, ha az elutasítaná a Grönland megvásárlásáról szóló ajánlatát. Hangsúlyozta, hogy Grönland létfontosságú az amerikai nemzetbiztonság szempontjából is.

Dánia és az autonóm terület is már többször leszögezte, hogy Grönland nem eladó. A panamai elnök pedig szintén jelezte, hogy az ország szuverenitása nem lehet alku tárgya.

Kedden magánlátogatásra Grönlandra érkezett ifjabb Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök fia, aki a helyi közmédiának nyilatkozva kijelentette: Grönland csodálatos hely és a grönlandiak „rendkívül jól járnak majd, ha és amikor" az Egyesült Államok részei lesznek. Grönland külügyi hivatalának vezetője közölte: sem az ifjabbik Trump, sem a grönlandi vezetés nem jelezte, hogy egyeztetnének a mintegy ötórásra tervezett látogatás során.

Donald Trump sajtóértekezletén megismételte azon felvetését, hogy Kanada tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz, Bírálta, hogy az Egyesült Államok sokat költ kanadai árukra és északi szomszédja katonai támogatására.

A megválasztott elnök beszélt arról is, hogy megváltoztatná a Mexikói-öböl nevét Amerikai-öbölre, és megismételte azon ígéretét, hogy jelentős vámtarifákkal fogja sújtani Mexikót és Kanadát is.

„Nagy területet jelöl (ez a földrajzi név). Amerikai-öböl. Milyen csodálatos név!" – mondta.

Trump beszélt arról is, hogy a NATO-tagállamoknak GDP-jük 5 százalékát kellene költeniük védelemre az észak-atlanti szövetség által jelenleg elvárt 2 százalékhoz képest. „Úgy gondolom, a NATO-nak 5 százalék kell. Mindegyik (tagállam) megengedheti ezt magának" – tette hozzá.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Donald Trump nem zár ki katonai, gazdasági lépéseket a Panama-csatorna és Grönland feletti ellenőrzés érdekében (Fotó: Beta/AP)