2024. december 22., vasárnap

Ismeretlen betegség szedi áldozatait Afrikában

Az Egészségügyi Világszervezet szakemberekkel vizsgáltat egy olyan betegséget, ami eddig 89 emberéletet követelt Dél-Szudánban.

Dél-Szudánban az egészségügyi miniszter kijelentette, hogy Fangak városban egy eddig ismeretlen betegség következtében többen elhunytak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a területet az országban az egyik legsúlyosabb áradás érte.

A média beszámolója szerint az elhunytaktól vett mintákat korábban a kolera-betegségre már kivizsgálták, azonban a tesztek eredményei negatívak lettek.

– Úgy döntöttünk, hogy küldünk egy csapatot, amely felméri a helyzetet és a kockázatot, valamint kivizsgálja az esetet. Beteg emberektől mintát vesznek, eddig 89-en hunytak el – mondta Sheila Baja, az Egészségügyi Világszervezet illetékese a BBC-nek. Hozzátette, hogy a szakemberekből álló csapat a nagy árvíz miatt helikopterrel érkezett Fangakába.

Az özönvíz olyan betegségek terjedéséhez vezetett, mint a malária, de a gyermekek éhezése is gondot okoz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás