Furcsa korszak kezdődött a politikában. A bohocók korszaka. Nem mintha mindenütt bohócok nyernék a választásokat. Igazi bohóc csak az olaszországi győztes. Az ukránoknál elnök lett „amatőr” hivatalos minősítése „humorista”. A brazil köztársasági elnök, Jair Bolsonaro pedig „ejtőernyős”, nem bohóc, csak bohóckodik. A jelenség lényege, hogy a választóknak elegük van a politikából, amelyben a kormány a hatalomért fűt-fát ígér, utána ködösít, és szinte betegesen ragaszkodik a hatalomhoz. Az ellenzék pedig azzal „jeleskedik”, hogy nemet mond akkor is, amikor a kormány azt mondja, hogy kétszer kettő négy.
Két ilyen semmiből lett hatalom már le is vitézlett. Franciaországban Emmanuel Macron egy akkor alakult párttal lett elnök, és utána a párthovatartozással, kormány-ellenzék viszonnyal nem törődve alakított kormányt. És most – valamivel több mint egy évvel a következő elnökválasztás előtt – a közvélemény-kutatás szerint csak második helyezett lesz a választáson. A másik pedig a görög Sziriza, amely semmiből kormányra került, de ebbe bele is rokkant, mert tapasztalnia kellett, hogy ő sem képes csodákra. Mi most ebben a helyzetben mutatjuk be a bohócok korának két tipikus képviselőjét. Az első Jair Bolsonaro brazil elnök.
Brazília a Föld egyik legnépesebb országa. (220 millió lakosa van – az Egyesült Államoknak 314, Oroszországnak 143 millió.) Az egyik legjobban keverék ország. (A bennszülött indiánokhoz, a rabszolgának behurcolt afrikaiakhoz és az uralkodó portugálokhoz szinte minden európai ország bevándolói csatlakoztak.) Újabban azért emlegették, mert sokáig a Föld második országa volt a koronavírus-járvány fertőzötteinek számában. (Később megelőzte India.) De még mindig tartja a világrekordot az egy nap elhaltak számában. Addig csak akkor emlegették, amikor a példátlan nyomortanyáiról vagy a gyilkosságok világrekordjáról esett szó.
Ennek az országnak baja volt az elnökeivel. A 2003-ban 43 éves diktatúra után választott, népszerűen csak Lulának nevezett elnökét (teljes neve Luiz Inácio Lula da Silva) mandátumának lejárta után börtönbe dugták. (Először csak a büntetést engedték el, majd polgári jogait is visszakapta, és jövőre indulni akar az elnökválasztáson.) A következő elnököt, Dilma Rousseffet pedig megbuktatták. Ilyen előzmények után lett elnök Bolsonaro.
Általános meglepetésre 2018. október 7-én a szavazatok 46,1 százalékával első lett, és október 28-án a szavazatok 55,1 százalékával megnyerte a választást. A meglepetés abból származott, hogy az addig háttérben élő ember egy furcsa keverékprogrammal (az újságok úgy minősítették, hogy fasizmus gazdasági liberalizmussal) nyerni tudott a favoritokkal szemben.
A többi nyertes bohóccal szemben Bolsonaro nem volt új a politikában. Addig három pártnak volt a tagja, és bizonyos tisztségeket is szerzett. Rájött azonban, hogy ezzel nem sokra viszi. Nyerni az egész eddigi politikával szembehelyezkedve lehet. Ennek érdekében a semmiből, Szövetség Brazíliáért néven új pártot hozott létre. És megtalálta a varázsszót: változtatás. (Majdnem egyetlen konkrétum a programjában: „megváltoztatjuk Brazília sorsát”.) Le kell küzdeni az etnikai, erkölcsi és pénzügyi válságot, Brazíliát vissza kell adni igazi tulajdonosának, a braziloknak.
Programjából csak annyi konkrétumot közölt, hogy a katonai diktatúráknak többet kellett volna tenniük. Mégis rá szavaztak; a legszegényebbek azért, mert felvillantotta előttük a javulás reményét és képviselte a vallási értékeket. A középosztály azért, mert azt ígérte, hogy legyűri a bűnözést és a gyilkosságokat. A gazdagok azért, mert azt ígérte, hogy megszünteti a korrupciót.
A gyakorlatban azonban az történt, hogy Balsonaro gyorsan levitézlett. Legszembetűnöbb kudarca, hogy nem vette komolyan a koronavírus-járványt. Azt mondta róla, hogy aprócska nátha, és nem tett semmit ellene. Jellemző saját esete a vírussal. Háromszor teszteltette magát. Mind a háromszor kimutatták, hogy fertőzött, míg a negyedik „ki nem mutatta”, hogy semmi baja. Közben a válság ellen csak annyit tett, hogy már a negyedik egészségügyi miniszternél tart.
Még jellemzőbb, hogy sorra szembekerült azokkal, akik támogatták és hittek benne. Az történt ugyanis, hogy igazságügy-miniszterré tette az addig a korrupció ellen szélmalomharcot folytató főügyészt, Sergio Morót. De nem sokáig maradt tisztségében, mert gyorsan összeütközésbe került az elnökkel, amikor kimutatta, hogy a jelek szerint korrupcióba keveredett Bolsonaro két fia, Flávio és Carlos is. (A közvélemény-kutatás szerint 90 százalék ad igazat a miniszternek, és csak 10 százalék az elnöknek.) Harmadik fia, Eduardo a külügyi bizottság elnöke, és azt mondják róla, ő határozza meg a „trópusi Trumpnak” elkeresztelt elnök külpolitikáját.
Annál, hogy állandóan alakítgatja kormányát, Bolsonaro számára lényegesebb, hogy összeütközésbe került az eddig oly fontosnak tartott hadsereggel. A katonai államcsínyek és diktatúrák nagy tisztelőjeként igyekezett minél jobb viszonyba kerülni a hadsereggel. (Kormányának kb. felét katonák adják.) Összeütküzésbe került azonban védelmi miniszterével, Fernando Azevedo e Silva tábornokkal, aki nem helyeselte, hogy az elnök túlságosan beleszól a katonaság ügyeibe. (Leváltására lemondott mind a három fegyvernem parancsnoka.)
Jövőre elnökválasztás lesz, és azon, a közvélemény-kutatás szerint, Lula győz. Mert a jelek szerint a brazilok megfogadják azt a szabályt, amely a más körülmények között élő országokban a társadalom és az állam szilárdsága és hatékonysága miatt nem érvényes, és amely Mark Twain megfogalmazása szerint ekképpen szól: „A pelenkát és a politikusokat gyakran kell cserélni. Ugyanabból az okból.”
