Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna köztársasági elnökének hivatalos minősítése: komédiás és humorista. De ő több ennél. Énekes, a 2006. évi táncverseny győztese, rendező, író. Ahogyan a róla dicshimnuszt zengő újságíró írta: szép hangjáról és vörös hajáról ismert Pétervártól Jerevánig, Kijevtől Haifáig. Ennek az embernek az életében hozott fordulatot a Sluga Naroda, (a Nép szolgája) című tévésorozat, amelyben Vaszil Holoborogko gimnáziumi tanár szerepét játszotta. Ez a jelentéktelen tanárocska ugyanis valamilyen véletlen folytán az ország köztársasági elnöke lesz.
Országa sanyarú helyzetét látva fogant meg Zelenszkijben is az ötlet, miért ne lehetne valóban köztársasági elnök. A semmiből hozta létre a Nép Szolgája pártot és indult az elnökválasztáson. Meglepetés volt már az, hogy a választás első fordulója előtt a közvélemény-kutatás (igaz, csak húsz-egynéhány százalékkal) a közismert politikusok és maga az elnök előtti helyezést jósolt neki. Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy a második fordulóban a szavazatok 73,22 százalékával legyőzte Petro Porosenko addigi elnököt. Utána pártja is a szavazatok 42,18 százalékát szerezte meg.
Igen ám, de az élet nem tévésorozat, és Zelenszkij hamarosan szembetalálta magát azzal, hogy Európa területileg legnagyobb országa szörnyű helyzetben van. A korrupció európai viszonylatban itt a legnagyobb, a gazdaság helyzete rossz, az 50 milliós országot a kilátástalan szociális helyzet fojtogatja. Mindennek betetőzésére ott van egy szörnyű polgárháború, amit az robbantott ki, hogy az ország legnagyobb kisebbsége, az orosz nem tudta elviselni, hogy egy félfasiszta kisebbségellenes kormány vette kezébe a hatalmat, és létrehozott két szakadár „népköztársaságot”. Az ezzel járó harcok eddig 13 életet követeltek.
Lehet, hogy mindezzel Zelenszkij még elkormányozta volna az országot, de feje felett ott lóg a katasztrófa, a teljes csőd veszélye. Arról van ugyanis szó, hogy Ukrajnának horribilis adóssága van a Világbanknál, aminek visszafizetését egyszer már elnapolták. Most vészesen közeleg a visszafizetés új határideje, és természetesen az ország most sem tud fizetni.
Zelenszkij először azzal próbált javítani a helyzeten, hogy egy hatékonyabb és eredményesebb kormányt igyekszik létrehozni. Ennek érdekében a 450 tagú parlamentben 353 szavazattal egyetlen ellenszavazat nélkül kimondatta a kormány leváltását. De a menesztés még így is csak azzal vált lehetővé, hogy Olekszij Honcsaruk maga lemondott. Mert az alkotmány szerint a parlament egy évig nem vonhatja meg bizalmát a kormánytól. Márpedig (szintén a hatékonyabb kormány keresése érdekében) ez a kormány csak tavaly augusztus 29-én lépett hivatalba.
Azzal a jelszóval, hogy „El kell ismernünk a hibákat, mert azon a napon, amikor belemerülünk az illúziók meleg fürdőjébe, az egész ország elsüllyed” jelszóval az eddigi miniszterelnök-helyettest, Denisz Smihalt jelölte miniszterelnöknek. Azzal a megjegyzéssel, hogy „Nagyon hiszem, hogy az előző kormány mindent megtett, de ma az ukránoknak olyan kormányra van szüksége, amely a lehetetlent is képes végrehajtani.”
Ezt a parlament 291 szavazattal, szintén ellenszavazat nélkül, jóváhagyta. Az új miniszterelnök pedig természetesen megígérte, hogy teljesíti azokat a feladatokat, amelyeket az elnök az előző kormány elé állított. Zelenszkij vagy tanácsosai azonban felismerték; a lehetetlen az lehetetlen, egyetlen mentség van: az, hogy a Nyugat megmenti az országot. Egyben felismerte, hogy a Nyugat erre csak akkor lesz hajlandó, ha az ország keményen szembekerül Oroszországgal.
Azzal sem törődve, hogy ennek a szembekerülésnek már eddig is súlyos következményei vannak. Méghozzá olyan következményei (természetesen azzal, hogy Putyin sem jobb, hatalmát és támogatottságát a „nemzeti érdekek” kemény képviseletével akarja fenntartani), hogy mára kialakult az a helyzet, hogy a különben is mind feszültebb nemzetközi légkörben legkönnyebben Ukrajnában robbanhat ki végzetessé válható összeütközés a két tábor között. A két tábor már most veszélyesen szembenáll egymással. Ahogyan a Le Monde fogalmaz: „Vészesen romlik a helyzet Donyeckben, mind gyakoribb a tűzszünet megsértése.”
Annak a döntésnek, hogy a nyugati támogatás érdekében mind keményebben szembeszállnak az oroszokkal máris súlyos következményei vannak. Már azért is, mert a kisebbség elleni politika nem irányulhat csak az oroszok ellen, hanem sújtja az ország többi kisebbségét is. (A oroszok adják a lakosság 17,3 százalékát, de 0,8 százalékban van román és moldáv, 0,6 százalékban fehérorosz, 0,5 százalékban tatór és 0,4 százalékban magyar, lengyel és bolgár, de van még zsidó és cigány is.)
Így visz el a nyugati mentségért kapaszkodás és a „nemzeti” acsarkodás magyarellenes magatartásig. Ahogyan Szijjártó Péter magyar külügyminiszter fogalmazott: „Ukrajna támadást indított a kárpátaljai magyarokkal szemben.” A nacionalista hőbörgés már eddig is sok éven át nyelvi, oktatási és képviseleti jogszűkítést hozott, mert – mint a többi kisebbséget, fõképp az oroszokat – ellenségként kezelték. Most pedig rohamosan romlik helyzetük. Az eddig is rendszerszintű korlátozásokon túlmenően ezért indult most hajsza a kettős állampolgárok ellen is.
Számunkra pedig nem marad más hátra, mint mind nagyobb aggodalommal figyelni az ukrajnai helyzetet. Nemcsak a veszélyes háborús feszültség, hanem a kisebbségek üldözése miatt is.
