Az emberi történelem egyik fordulópontja volt, hogy 1969. július 20-án az Apollo–11 űrkapszulájából Neil Armstrong kilépett a Holdra. Utána még ötször lépett ember a Holdra, de 1972-ben a holdutazásokat leállították, és azóta nem járt ember ott. A holdra szállást J. F. Kennedy amerikai elnök csak azért tűzte ki célul, hogy begyógyítsa azt a sebet, amelyet az ütött az amerikaik önbizalmán és önbecsülésén, hogy az első műholdat az oroszok lőtték fel, és ők küldték az első embert a világűrbe. (A hidegháború idején a világon 500 millió ember nézte az élő közvetítést az Apollo–11 megérkezéséről.)
Maga a Hold senkit sem érdekelt. Mert a Hold egy halott égitest, sem víz, sem oxigén, sem használható nyersanyagok nincsenek rajta. Így a holdutazás sem katonai, sem gazdasági vagy tudományos szempontból nem érte meg a vele való foglalkozást. Újabban azonban ismét sokat emlegetik a világűr feltárását-megismerését, annak keretében nemcsak a Hold benépesítését, hanem a Mars meglátogatását is.
Mert azóta az ember nem tud meglenni a világűr meghódítása nélkül. Nemcsak változó nemzetközi legénységgel, közös amerikai és orosz irányítással működik a Nemzetközi Űrállomás, nemcsak a szondák százait indították útnak a Naprendszer bolygóinak és a Naprendszeren kívüli térség megismerésére, mind nagyobb erejű teleszkópok tárják fel a világűr titkait, de ma már az ember életének olyan mindennapossá vált elemei, mint a távközlés, internet sem létezhet a műholdak nélkül.
Ennek a nagyszabású tevékenységnek van két irracionális része is. Az egyik, hogy életet, sőt értelmes lényeket keresünk a világűrben, ilyen lényektől szeretnénk jelzést kapni. Ebben az irracionális az, hogy a több milliárd galaktika mindegyikében milliárdnyi csillag van, számtalan bolygóval. Természetes hát, hogy a milliárdnyi bolygón van élet, sőt élnek értelmes lények is. Hisz a Földön is feltártuk: lehetetlennek tartott körülmények között is van élet, és hogy a Földön akkor elképzelhetetlen körülmények között már 3,77-4,28 milliárd évvel ezelőtt megjelent az élet.
Ezért egyrészt emberi nagyképűség azt hinni, hogy az életnek és az intelligenciának csak a Földön meglévő formája létezhet. Bizonyítékot találni rá azonban hosszadalmas lehet, hisz a földi jelzések megérkezésétől és a válasz megadásától akár milliárd év is eltelhet. (Az eddig ismert legtávolabbi galaxis fénye 13 milliárd év alatt ér el hozzánk.)
Még irracionálisabb, hogy olyan bolygót keresünk, amelyre az ember elköltözhet, ha a Földdel valami történik. Ennek hatására szinte havonta jönnek a hírek, hogy a Földhöz hasonló bolygót találtak. (A Le Monde címe már 2011. november 1-jén ez volt: „A Föld unokatestvére, itt két lépésre tőlünk".) Ebben az az irracionális, hogy a legközelebbi ilyen bolygó 40 fényévnyire van, és az ember a fény sebességét sem fogja soha elérni. Nem vigasz még az sem, hogy belátható időn belül egymillió ember fog élni a Marson.
Ugyanakkor természetes, hogy az űrkutatás nem pusztán öncélú. Bár érthető a törekvés, hogy az ember mind teljesebben meg akarja ismerni ezt a világot, amelyben él. Hisz még a Naprendszerről is keveset tudunk, nem tisztáztunk mindent. Nem is szólva arról, hogy már mondják: egy század múlva úgy néznek majd ránk, mert azt mondjuk, hogy a Föld kering a Nap körül, mint ahogyan mi nézünk azokra, akik azt hitték, hogy a Nap kering a Föld körül. Mert mind a kettő egyenes vonalban hihetetlen sebességgel rohan a világűrben. De a világűrről is még sok mindent meg kell tudnunk.
A lényeg azonban, hogy az ember nagyon gyorsan rászorulhat a világűrre. A Föld tartalékai ugyanis nagyon gyorsan kimerülnek. A Természetvédelmi Világalap (WWF) már közölte, hogy az ember többet fogyaszt, mint amennyit a Föld megújítani képes. Sőt, az ezredforduló óta két hónappal rövidült az az idő, amely alatt az emberiség feléli a Föld egy év alatt megújulni képes erőforrásait. Ma már 1,6, sőt, ha az egész emberiség európai szinten élne 1,7 bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy ezek az erőforrások ne merüljenek ki.
Nem is szólva arról, hogy az okostelefonokban, hangrögzítő és számítástechnikai eszközök sok alkatrészében olyan ritkafémek vannak, amelyek gyorsan elfogynak. A világűrben viszont sok van belőlük. A Mars közelében is számos ilyen nyersanyagban gazdag kisbolygó van. Az sem lebecsülendő, hogy hamarosan turisztikai célokra is használjuk a világűrt.
Mindettől függetlenül tény marad, hogy a Mars meghódítása elsősorban tekintélykérdés. Már javában tart a verseny, ki mikor jut el erre a bolygóra. A versenyben a NASA mellett Európa is részt vesz. Már azt emlegetik, hogy tíz év múlva megérkeznek az első mars-utazók, és 50-100 év múlva a Marsnak egymillió lakosa lesz. A nagy vállalkozásba még magánvállalatok is beszállnak. A versenyben azonban részt vesz Kína, sőt India is. (2014 szeptembere óta egy indiai szonda már ott van a Marson.) De van hír arról is, hogy még Mexikónak is ilyen tervei vannak.
A Marsról már tudjuk, hogy légköre 95 százalékban szén-dioxid, 2,7 százalékban nitrogén, az oxigén csak 0,13 százalékban van jelen. A rakétákat úgy kell indítani, hogy azok akkor érkezzenek célba, amikor a Mars a legközelebb van a Földhöz. Ebben az esetben az utazás 80 napig tartana. Elsőként pedig oxigént és vizet „gyártó" üzemeket kell építeni.
