America is back. Amerika visszatér. És: „build back better” (építsük vissza jobbnak). Joe Bidennek, a Egyesült Államok új elnökének e (jel)szavai nem egyszerűen szakítás és szembeszállás az előző elnök, Donald Trump jelszavával: Amerika mindenek előtt. Ezen túlmenően annak jelzése is, hogy szakít elődje politikájával, és Amerika visszakanyarodik önmagához, szakít azokkal a borzalmakkal és megpróbáltatásokkal, amelyeket elődje zúdított az országra.
Ennek köszönheti hazai támogatottságát és nemzetközi népszerűségét. Annak beismeréseként, hogy az amerikaiaknak elegük van Trump hozzá nem értéséből, vitatható rögtönzéseiből. A világ pedig megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy ismét számíthat Amerikára, nem kell attól tartania, hogy Trump kiszámíthatatlansága újabb kellemetlen meglepetést zúdít a nyakába.
Az amerikai társadalom megosztottsága miatt százalékban ez nem jelent olyan sokat, mint amekkorát a más körülmények között élő európai természetesnek vesz. (Az amerikaiak 82 százaléka szerint országuk megosztott, amivel külön kell foglalkozni.) Mert csak az 53 százalék tartja kedvezőnek Biden eddigi tevékenységét. (Ugyanebben az időben a támogatottság Trumpnál 40, Obamánál 61, ifjabb Bushnál 57 százalék volt.) Ez azonban azt jelenti, hogy a demokratáknál 90 százalék, a semlegeseknél 60 és a republikánusoknál 9 százalék helyesli ezeket az intézkedéseket.
Még szembetűnőbb, hogy külföldön mennyivel nagyobb a támogatottsága, érzékelhetőbb az iránta megnyilvánuló bizalom, mint elődjénél. Egy felmérés szerint globálisan 75 százalék bízik Bidenben, míg ez a bizalom csak 17 százalékos volt Trumppal kapcsolatban. (A fontosabb európai szövetségeseinél ez az arány: Franciaország 74:11, Németország 78:10.)
Ez azzal magyarázható, hogy hozzáértőbb, kiszámíthatóbb hozzáállása a világhoz és a nemzetközi kérdésekhez, mint elődjének. Trumpot nem érdekelte a külpolitika. (Mindössze egyszer látogatott el a külügyminisztériumba, és csaknem szó szerint azt mondta: mindez engem nem érdekel, ti csak csináljátok a dolgotokat.) Így azonnal szükségessé vált visszacsinálni néhány szerencsétlen lépést.
A legláthatóbb eredmény, hogy az amerikai és az orosz nagykövet visszatért állomáshelyére. Trump ugyanis annyira kiélezte a helyzetet, hogy hazarendelték a két nagykövetet, ami után már csak a diplomáciai kapcsolatok megszakítása jöhet. Biden már bejelentette, hogy más az álláspontja az olyan nemzetközi kérdésekben mint az, hogy Trump felmondta a klímaegyezményt és az Iránnal kötött megállapodást.
A változás még két ponton szembetűnő. Az egyik: az amerikaiak már rég eldöntötték, hogy ki kell vonulni Afganisztánból. Trump azonban nem merte vállalni ezt a kockázatot, Biden viszont hamar kiadta a parancsot a kivonulásra. A megindoklásssal: „Megtámadtak bennünket. Világos célokkal mentünk háborúba, soha nem kellett volna Afganisztánt több nemzedék vállalkozásává tenni”. (Az újságírók szerint az amerikaiak leghosszabb háborújával kapcsolatos döntésben szerepet játszott, hogy Biden legidősebb, ma már halott Bo fia részt vett az Irak elleni háborúban.)
A másik kérdés: radikálisan megváltozott a viszony a szövetségesek iránt. (Nem foglalkozva Trump megmagyarázhatatlan húzásaival, mint például az, hogy kétszer is találkozott az észak-koreai diktátorral, a rakétakísérletek mégis folytatódnak.) Trump csak egyetlen dolgot nézett: a szövetségesnek még a sérelmeket is megbocsátotta, csak fegyvervásárlást kellett ígérnie.
Biden most két kérdésben is megmutatta, a szövetségesnek sem tűr el mindent. Egyrészt bejelentette, nem támogatja Szaúd-Arábia jemeni háborúját, és leállítja a fegyverszállítást ennek az országnak. (Most már csak az kell, hogy valaki Szaúd-Arábiától számon kérje a demokráciát.) Másrészt bejelentette, hogy népirtásnak tekinti azt, amit a törökök az örmények ellen elkövettek.
Végül a Trumptól való eltérések vázlatos ismertetése után néhány pontban összefoglalnánk mit jelent az új bideni politika azon felül is, hogy szakít a trumpi politikával. Két pontban visszakanyarodik a Trump előtti politikához, kettőben pedig újdonságot hoz. E visszakanyarodás egyik eleme annak hangsúlyozása, hogy az Egyesült Államok a „szabad világ” vezére, és ebben a minőségben az egész világon védi a demokráciát, a nyílt társadalmat.
Ez az elem lesz állandó forrása az Oroszországgal kialakult ellentétnek. Ahogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogalmazott: ellentét lesz mindaddig, amíg Amerika nem tartja tiszteletben a szuverenitást és a belügyekbe be nem avatkozást. És itt van a visszakanyarodás másik része: a kompromisszumkészség és hajlandóság a kooperációra. Arra, hogy birtokában legyen annak a módszernek, amely elejét veszi, hogy az ellentétek végzetes formát öltsenek. (A svájci Le Temps „Joe Biden új diplomáciája” címmel számolt be a genfi Biden-Putyin találkozóról.)
A két újdonság közül pedig az egyik annak tudomásul vétele, hogy nagyot változott a világ. A világpolitikának már nem két főszereplője van: az Egyesült Államok és Oroszország. Ma már hozzájuk csatlakozott a harmadik: Kína, amit külön témaként kell tárgyalnunk. Hasonlóan külön feldolgozást igényel a bideni politikának az az eleme, amely szerint nemcsak Európát kell bevonni a világpolitika formálásába, hanem az Európán kívüli tényezőket is, mint India, Pakisztán, Dél-Korea stb.
