2024. szeptember 9., hétfő

Mennyiért mehetünk az űrbe?

Csütörtöktől kezdődik a Virgin Galactic űrutazásaira a jegyértékesítés, több kategóriában árulnak ülőhelyeket. 

Hivatalosan is bejelentette a hivatalos jegyárait a Virgin Galactic. A milliárdos brit üzletember, Richard Branson által alapított vállalat az űr határára kínál utazást, speciális repülőgépük 88 kilométeres magasságig képes eljutni. Maga a tulajdonos július 11-én személyesen is kipróbálta termékét, amikor feljutott néhány segítőjével az űr határáig és biztonságosan vissza is tért onnan.

Guardian most arról ír, hogy a Virgin Galactic csütörtöktől kezdi értékesíteni a jegyeket a járataira. Az alap jegyár 450 ezer dollár lesz, de több kategóriában is kínálják az ülőhelyeket. Lehet vásárolni egyetlen ülést, egyszerre több helyet és egy teljes járatot is ki lehet bérelni. A vállalat a következő repülését szeptemberben hajtja majd végre. A jegyértékesítés megkezdésére azért is van nagy szüksége a cégnek, mert a beszámolók szerint csak az idei második negyedévben 94 millió dolláros (28,1 milliárd forintos) veszteséget könyvelhettek el a jelentős kiadások miatt.