2024. szeptember 12., csütörtök

Külföld

Szövetségre lép két erdélyi magyar párt

Egy későbbi pártfúzió első lépéseként szövetségre lép a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A két erdélyi magyar párt egységesülési folyamatáról Mezei János MPP-elnök és Csomortányi István EMNP-elnök számolt be egy keddi, kolozsvári sajtótájékoztatón.

Matteóra rájár a rúd

Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása címén a szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a Liga vezetője ellen az Open Arms civil hajó feltartóztatásáért, amely augusztusban 164 személlyel a fedélzetén 19 napig nem köthetett ki Olaszországban.

Thaiföldre látogatott Ferenc pápa

Megérkezett szerdán Thaiföldre Ferenc pápa, aki vallási toleranciára és a menedékkérők befogadására is buzdít majd látogatása során - közölték vatikáni források.

Svédország lezárja a nemi erőszak miatt indított nyomozást

Svédország lezárja a Julian Assange-zsal, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójával szemben nemi erőszak gyanúja miatt indított nyomozást – jelentette be tegnap Eva-Marie Persson svéd főügyészhelyettes, aki szerint az eljárás alapjául szolgáló bizonyítékok megalapozottak, de csaknem egy évtizedet követően a szemtanúk üggyel kapcsolatos emlékei már elhalványultak. A vádhatóság döntése ellen fellebbezés nyújtható be.
Fotó: Beta/AP

Johnson: január 31-én kilépés az EU-ból

Fotó: Beta/AP Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság januárban kilép az Európai Unióból (EU). Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt veze...