2025. január 11., szombat

Külföld

Ország elnök nélkül

Bolíviában a múlt vasárnap másodszor halasztották el az elnökválasztást. Most azt mondják, hogy az új határidőben – október 28-án – mindenképpen megtartják a választást.

Sikerült elkerülni a kínai–indiai háborút

A közös határnál kialakult feszültségek enyhítésében állapodott meg Kína és India a külügyminiszterek moszkvai tárgyalásán. A nyáron halálos áldozatokat követelő összecsapások voltak a vitatott területen a két ország katonái között.

Trump tudta, de nem akart pánikot

Az amerikai elnök már márciusban ismerte az új típusú koronavírus veszélyeit, a nyilvánosság előtt mégis hallgatott róla, mert nem akart pánikot kelteni hazájában. Ezt állítja Donald Trumpról – a beszélgetéseikről készült hangfelvételekre hivatkozva – legújabb, megjelenés előtt álló könyvében egy ismert amerikai újságíró.

Navalnij megmérgezését orosz vezetők irányíthatták

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezését valószínűleg „magas szintű orosz vezetők” irányították – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. „A világon mindenütt látják, hogy mi folyik.