Donald Trump elnök szerint összeomlana az amerikai gazdaság, ha alkotmányos eljárás keretében elmozdítanák hivatalából. Trump a Fox televíziónak adott interjújában fogalmazott így, és az előző napi interjúból a televízió, illetve a sajtó ma ismertetett újabb részleteket.
„Ha engem valaha is elmozdítanának, akkor a piacok összeomolnának, és mindenki szegényebb lenne. Nem is tudom, hogyan lehet egyáltalán eltávolítani valakit, aki szuper munkát végez” – állította a Fox riporternőjének.
Az elnök kitért két korábbi munkatársára, Paul Manafort volt kampánymenedzserre és Michael Cohenra, aki több mint tíz évig volt a személyes ügyvédje. Manafortot a hét elején mondták ki nyolc rendbeli banki és adócsalásban bűnösnek, Cohen pedig, aki még a vádemelés előtt vádalkut kötött és szintén bűnösnek mondta magát banki és adócsalásban, eskü alatt azt vallotta, Trump utasította arra, hogy kövessen el bűncselekményt, megsértve a kampányfinanszírozási törvényt azzal, hogy fizessen a hallgatásukért két nőnek, akik azt állították, évekkel korábban viszonyuk volt Trumppal.