2024. december 19., csütörtök

A Szekér Színház Vajdaságban

Október 11. és 13. között négy helyszínen mutatja be Póka Éva, szabadkai születésű színművésznő társulata, a Szekér Színház a Bolond Istók című előadását. Petőfi Sándor elbeszélő költeményét színpadra alkalmazta Bencze Balázs, rendezte Póka Éva. Szereplők: Mészáros Márton, Ruzicska László, Iváncsics Noémi, Póka Éva.
A produkció e hó 11-én 19 órai kezdettel a bácsfeketehegyi kultúrotthon nagytermében látható.
Másnap, 12-én 13 órai kezdettel a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban a Tóth Ferenc Vers- és Prózamondó szemle keretein belül tekintheti meg a nagyérdemű.
Szintén 12-én 18 órai kezdettel Adán a színházteremben adja elő a társulat a Bolond Istókot.
Majd 13-án 16:30-kor Bajsán, a Tűzoltóotthon termében tapsolhat a közönség a Szekér Színház csapatának.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás