Nagy fába vágta fejszéjét: Kim Dzsong Un (Fotó: Beta/AP)
Először megjelent egy titokzatos hölgy, s átváltozott az uralkodó feleségévé, a First Ladyvé. Hivatalosan ő Ri Szol Dzsu elvtársnő. Nem sokkal ezután felbukkantak a gyűlölt nyugati (kultúr)imperializmus békés bálványai is. Közöttük Miki egér, Micimackó és Hamupipőke. Végül jött az uralkodó, Kim Dzsong Un, aki íziben menesztette – a gonosz boszorkának tűnő – Ri Jong Ho vezérkari főnököt.
A meseszerű jelenet a sztálinista Észak-Koreában játszódott le a napokban. Folytatása következik. Az igazán nagy izgalmak csak ezután várhatóak. Bár már az első rész is épp elég volt ahhoz, hogy találgatások sorozatát indítsa el.
Nem tudni pontosan, mi történik a 24 millió lakosú Észak-Koreában. A világ legtitokzatosabb országában, amelyet 64 éve ural a Kim-család. Egy vaskalapos kommunista diktátor-dinasztia. A rezsim eddig arról volt ismert, hogy rettegésben, nyomorban és a külvilágtól elszigetelve tartja az országot. S olykor – a titokban kifejlesztett – atomfegyverével riogatja az általa imperialistának tartott világot.
A közelmúltig Miki egér és társai nemkívánatosak voltak Kimék birodalmában, ahogy szinte minden(ki) más az államhatáron kívülről. Amióta azonban hét hónapja a fiatal Kim Dzsong Un került Észak-Korea élére, mintha a Szovjetunió felbomlása előtti éveket idéző irányváltás és lassú változások kezdődtek volna az országban.
Ehhez az ifjú diktátornak előbb meg kellett a hatalmát szilárdítani, majd kiterjeszteni azt. Birodalmában a hatalom az 1,2 milliós hadsereg és a kommunisták vezette egyetlen párt, a Koreai Munkáspárt kezében van. A két testületet valószínűleg komoly hatalmi harc és kíméletlen politikai tisztogatás árán „vette be” támogatóival. Ahhoz, hogy valódi állami-, párt- és katonai vezetővé váljon már mintegy húsz magas rangú politikai és katonai vezetőt távolíttatott el tisztségükből. Ők vélhetően ellene áskálódtak, vagy akadályozták programja megvalósításában.
A tisztogatás legutóbbi áldozata a pártvezetés és a hadsereg nagy hatalmú vezetője, Ri Jong Ho vezérkari főnök. Ő januárban még főszerepet játszott abban, hogy Kim Dzsong Unt elfogadja a hadsereg. Hiába volt azonban királycsináló, kegyvesztett lett. Vélhetően azért, mert ellenezte pártfogoltja nagyívű tervét. Ennek lényege: visszavenni a hadseregtől a gazdaság(politiká)ban évtizedekig gyakorolt vezető és ellenőrző szerepét. A fuldokló gazdaságot azért szeretné megmenteni a diktátor, hogy megakadályozza a rezsim összeomlását. Attól tarthat, hogy a gazdasági romlás lázadást okozhat, ami megdöntheti a Kim-dinasztiát.
Ezért „civil” (politikai) gazdasági irányítást szeretne. Fiatal szakértőkkel. A terv ellenzőinek félreállítása már folyamatban van, ahogyan az új – elvárásoknak megfelelő – kormányzati és pártstruktúra kialakítása is. A közelmúltban a kormány mellett külön „politikai iroda” alakult, hogy a hadseregtől átvegye a gazdaság irányítását. Az uralkodó pártban pedig „gazdasági reformcsoportot” bíztak meg a (mező)gazdaság tervezett átalakításának felügyeletével.
A katonai közgazdaságtan mély szegénységbe és nyomorba rántotta Észak-Koreát. Az 1990-es évek katasztrofális éhséghullámai óta az ország gazdasága kaotikus; a milliókat sújtó élelmiszerhiányt a rezsim néha külföldi segélyekkel enyhíti.
Az uralkodó párt politikája sem sokkal különb. A hatalom – olykor nyilvános kivégzéseken – kíméletlenül elbánik mindenkivel, aki egy rossz szót mer szólni a kommunista állami ideológiáról vagy a rezsimről. Másokat titkos koncentrációs táborokba zárat. Külföldi becslések szerint ezekben csaknem 200 ezer ember raboskodik és végez kényszermunkát a legszörnyűbb körülmények között.
A siralmas állapotokon is változtatna az ifjú diktátor és legfőbb támogatója, a háttérből kormányzó nagybátyja, Dzsang Szong Tek. A még mindig befolyásos hadsereg árnyékában azonban kizárólag a rendszer keretein belül és a hivatalos állami politikával összhangban cselekedhetnek. Ez egyelőre apró, olykor látványos változásokra, a külföld (főleg Kína) felé történő óvatos nyitásra és a kapitalista piacgazdaság egyes elemeinek átvételére nyújt lehetőséget. Mélyreható és átfogó társadalmi, politikai és gazdasági reformokat nem tesz lehetővé.
Kínai minta alapján (és valószínűleg Peking nyomására) képzelik el a változtatásokat. Szomszédként és szövetségesként Kína partner lenne ebben, mert nem szeretné, ha Észak-Korea összeomlana; az teljes zűrzavart okozna a régióban.
Miközben a Kim-rezsim ötleteket merít Kínából, szigorú pártellenőrzéssel fokozatosan vesz át egyes nyugati, kapitalista szokásokat, ízeket, hóbortokat és egyebeket. Az újításokat politikai marketingre is felhasználja.
Már maga a diktátor is rockkoncerteket látogat és baseballsapkában (feleségével) jár vidámparkokba, amelyekben – pártutasítás alapján – éjjel-nappal ingyenes a szórakozás. A legmagasabb szintű politikai jóváhagyással január óta sorra nyílnak az eddig ismeretlen kávézók és gyorséttermek is. Ezekben a korábban tiltott pizza és hamburger már szabadon fogyasztható. A kommunista párt szerint e rafinált kapitalista intézményekre azért van szükség, hogy színesítsék a városképet.
Kapkodják a mobiltelefonokat is; sokan már illegálisan is be tudják szerezni a státusszimbólumnak számító készüléket. Az egyetlen szolgáltató, az egyiptomi Orascom szerint az előfizetők száma az év végére meghaladja majd az egymilliót.
A párt a nőkről sem feledkezett meg. Engedélyezte a magas sarkú cipő, a fülbevaló, s a nadrág viselését is. Utóbbiért nemrég még megszégyenítették azokat a nőket, akik e „túl kapitalista” ruhadarabban merészeltek megjelenni nyilvános helyen.
Azt még nem tudni, hogy mindez hány észak-koreai számára hozzáférhető. Arról sincs információ, hányan engedhetnek meg maguknak efféle kapitalista luxust. Kérdés persze, hogy ki akar egyáltalán hamburgert, kávét és mobiltelefont abban a koldusszegény országban, ahol milliókat sújt az éhínség és a nincstelenség.
