„Kedves kormánytisztviselők! Dél-Szudán visszaköveteli az ellopott pénzt.” A nem túl hízelgő, de egyértelmű üzenet annak a levélnek a nyitó sora, amelyet a világ és az afrikai kontinens legfiatalabb államának, a Dél-szudáni Köztársaságnak az elnöke, Salva Kiir intézett a kormány 75 jelenlegi és volt képviselőjéhez. Az elnök négymilliárd dollárt szeretne visszaszerezni a címzettektől, mert valószínűleg ők lopták el.
Salva Kiir cserébe amnesztiát ígért a pénz visszaszolgáltatóinak, s biztosította őket, hogy nevük titokban marad. Eddig állítólag hatvanmillió dollár érkezett a külön e célra nyitott kenyai bankszámlára.
Ez alighanem édeskevés ahhoz képest, amennyire jelenleg szüksége lenne az egy éve független államnak. Dél-Szudán ugyanis nagyon súlyos válsággal küszködik. Ezért ünneplésre semmi oka a világ 196., Afrika 54. önálló országának, az ENSZ 193. tagállamának, amely tavaly júliusban kiáltotta ki függetlenségét, miután megállapodással elszakadt Szudántól évtizedekig tartó polgárháború után.
A függetlenséget megelőzően, 1983 és 2005 között kíméletlen polgárháború dúlt Szudánban, amelynek a jelenlegi Dél-szudáni Köztársaság a déli tartománya volt. A vallási, törzsi és egyéb ellentétek miatt 22 évig tartó belháborút (az ún. második polgárháborút) minden és mindenki megszenvedte, megsínylette. A gazdaság romba dőlt, a harcokban, pusztító éhínségben és járványokban összesen 2,2 millióan meghaltak és csaknem 4,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.
Szudán és Dél-Szudán viszonya továbbra is ellenséges, háborús feszültséggel terhelt. Ráadásul mindkettőjüket belső megosztottság és törzsi viszálykodás nyomasztja. Ezért az állapotért kölcsönösen egymást vádolják. Azt vágják egymás fejéhez, hogy lázadó mozgalmakat támogatnak a másik területén.
A kétoldalú kapcsolatokat több megoldatlan probléma is mérgezi, így a közös államban felhalmozott 40 milliárd dolláros külföldi adósság megosztása, az 1480 kilométeres közös határ végleges kijelölése, a menekültek hazatelepítése, a kőolajkészletek megosztása és az olajexport tranzitdíja. Szakértők attól tartanak, hogy a két Szudán között véres háború törhet ki, ha nem sikerül mielőbb megoldást találni a vitás kérdésekre. Az újabb háború főpróbáját tavasszal már meg is tartották.
Kiváltó oka az öt vitatott határtérség egyike, a kőolajban gazdag Abyei tartomány volt, amelyet mindkét fél magáénak követel. A tavaly nyáron szétvált két ország határvonalát soha nem húzták meg pontosan, s ez gerjeszti a területi vitákat.
Bár a térségben csaknem hatezer fős ENSZ-békefenntartó egység (UNMISS) is állomásozik, az ellenségeket ez nem akadályozta meg abban, hogy tavasszal egymásnak essenek Abyeiben. A kéksisakosok ugyan nem tudták megakadályozni az áprilisi háborúskodást, de az ENSZ – a biztonság kedvéért – meghosszabbította az UNMISS dél-szudáni megbízatási idejét. Ennek ellenére az olajmezők rendezetlen hovatartozása miatt bármikor újabb háború robbanhat ki a két Szudán között.
Az egységes Szudán 6,3-6,8 milliárd hordóra becsült ismert olajtartalékának háromnegyede a szétváláskor az új országhoz került. Oda, ahol a – világon egyedülálló módon – kormánybevételek 98 (!) százaléka a kőolajexportból származik. Pontosabban származott, Dél-Szudán ugyanis januárban leállította a kitermelést, mert szerinte az ellenséges Szudán 815 millió dollár értékű olajat lopott el tőle és finomított saját használatra. (A finomítók Szudánban vannak, a szállítási csőrendszer és útvonal is ezen az országon keresztül vezet.) A megvádolt Szudán azzal vágott vissza, hogy csak az általa megszabott (de a délieknek elfogadhatatlanul magas) tranzitdíjat hajtotta be ily módon, mivel Dél-Szudán azt nem volt hajlandó kifizetni.
Bár a hatalmas kőolajkészletekből elvben szép bevételek származhatnának, az export szüneteltetése óta a dél-szudáni gazdaság soha nem látott válságba süllyedt, a teljes összeomlás fenyegeti. Dél-Szudán fizetésképtelenséggel küszködik és a túlélésért küzd. Gazdasági kilátásai szinte a legrosszabbak a világon.
Dél-Szudánt, illetve 8–10 milliósra becsült lakosságát tömeges éhínség és teljes elszegényedés fenyegeti. A gazdasági helyzet romlása esetén a szegények aránya idén elérheti az 51, jövőre akár a 83 százalékot is, holott élelmiszer termelésére jutna épp elég hely a 620 ezer négyzetkilométeren elterülő országban.
Ehelyett Dél-Szudánban folyamatosan drágulnak az élelmiszerek. Júniusban az éves infláció 74 százalék volt, az élelmiszerek esetében még nagyobb, 84 százalékos az áremelkedés. Az ország déli részén fekvő fővárosban, a negyedmillió lakosú Dzsubában ilyen árak mellett sokakat az éhhalál fenyeget, mert nem tudnak ennivalót vásárolni maguknak. Már egy almáért is két dollárt kérnek a dzsubai piacon, négyszer annyit, mint korábban.
A nagy szegénység mellett óriási problémát okoz a 162,5 ezer menekült sorsának a rendezése. Az országban mindenütt óriási hiány van szakemberekből, rendkívül kevés az iskola, orvosi rendelő és kórház. Némely vidékeken mindössze egy orvos jut félmillió emberre. Mint az államfői levélből is kitűnik, a korrupció szintén nagyon súlyos károkat okoz.
Maguk a dél-szudániak sem tudják, hogyan lehet kijutni ebből a labirintusból. Az Afrikában is egymással vetélkedő világhatalmak sem egységesek a kontinenst érintő problémák felszámolásában.
Kína hatalmas hitelekkel és a gazdasági együttműködés elmélyítésével próbál segíteni. Ez a valóságban azt jelenti, hogy már évek óta minél többet igyekszik megszerezni magának Afrika gazdag kőolaj- és nyersanyagkincseiből. Az USA – megelégelve Kína egyre növekvő afrikai szerepvállalását – szintén pártfogásába akarja venni a kontinenst. Megbízható kapcsolatokat és demokráciát is ajánl. A Fehér Ház „fenntartható partnerséget” kínál, olyat, ami Hillary Clinton külügyminiszter szerint „értéket ad, nem pedig elvesz”.
A gáláns ajánlatok híre valószínűleg Dél-Szudánba is eljutott. Nem tudni, hogy ezektől változik-e ott valami, de az megtörténhet, hogy az ottani politikai vezetők mindebből valamiért mégis arra következtetnek: Kína és az USA rivalizálásának maguk az afrikaiak, így a dél-szudániak ihatják meg a levét.
