Halomra ölik egymást a drogbandák emberei Marseilles-ben. Franciaország második legnagyobb (tengerparti) városában még nincs ostromállapot, de a pokol már elszabadult. Az ötéves mandátuma elején járó Francois Hollande szocialista államfőnek azonban emiatt nem kell különösebben izgulnia. Az alvilág vélhetően elintézi a házon belüli nézeteltéréseit.
Az elnöknek sokkal inkább amiatt fájhat a feje, hogy májusi hivatalba lépése után bő száz nappal máris elveszítette társadalmi támogatottságának jelentős részét. Az augusztus végi közvélemény-kutatások szerint a franciák fele sem bízik már benne; nem ért egyet az államfő jelentős befolyása alatt álló szocialista többségű kormány lagymatag, lavírozgató és tétovázó politikájával sem.
Ez alighanem csak a kisebbik rossz, hiszen a kormányzó francia politikai elit előbb-utóbb csak megtalálja az új, s talán jó irány(tű)t. Az igazán nagy gond az, hogy az országot gazdasági és költségvetési problémák tömkelege nyomasztja. A költségvetési deficit és az államadósság is jócskán túllépi az EU-ban engedélyezett határt; előbbi a bruttó hazai össztermék (GDP) 4,5 százaléka körül lesz idén, utóbbi megközelíti annak 90 százalékát.
A bankrendszerben, a munkaerőpiacon és a külkereskedelemben szintén komoly bajokra utaló jelek és folyamatok fedezhetők fel. Az eurózóna és a francia export számára legfontosabb piacok komor növekedési kilátásai, az évek óta stagnáló hazai vásárlóerő, a fokozódó illegális bevándorlás és a romló közbiztonság ugyancsak komoly aggodalomra adnak okot.
Bár Franciaország szívesen veszi, ha gazdaságát a németekéhez hasonlítják, a két ország közötti párhuzam (e tekintetben) túl merész; egyáltalán nem tükrözi a valóságot. A francia gazdaság inkább az ezer sebből vérző euróövezeti perifériaországokéhoz áll közelebb. Emiatt egyre nagyobb a veszélye, hogy a szóban forgó államok (mindenekelőtt Görögország, Spanyolország és Olaszország) bankrendszerének működési zavarai átterjednek Franciaországra, ahol súlyos válságot okozhatnak a pénzintézetekben és a döcögő gazdaságban. A félelmet erősíti, hogy a második legnagyobb francia ingatlanhitelezőt, a Crédit Immobilier de France-t (CIF) a minap a kormánynak kellett megmentenie a csődtől.
A francia gazdaság idén jó esetben stagnál, a várt minimális (0,3 százalékos) növekedés helyett. Jövőre sem lesz komolyabb fellendülés. Ezt maga az államfő erősítette meg a napokban, amikor a 2013-as gazdasági növekedésre vonatkozó 1,2 százalékos kormánybecslést jócskán lefelé – 0,8 százalékra – módosította.
A meglehetősen borús képet Hollande az európai gazdaságot sújtó „elképesztő” válsággal hozta összefüggésbe. Ezzel lényegében átvette elődje, Nicolas Sarkozy dramatizáló szóhasználatát, melyet az elnökválasztási kampányban éppen ő bírált a leghevesebben.
Hollande a minap két évet adott magának a hosszú ideje gyengélkedő gazdaság fellendítésére, és egyet az aggasztóan magas munkanélküliség csökkentésére. Az állástalanok száma augusztus végén már meghaladta a lélektaninak számító hárommilliót; a 10,2 százalékos munkanélküliség 1999 óta a legmagasabb az országban. Michel Sapin munkaügyi miniszter szerint a számok a következő hónapokban tovább romlanak.
Az elnöknek és a kormánynak a gazdasági növekedés beindítása és stabilizálása mellett rendbe kell tennie a hiánnyal küszködő állami költségvetést is.
Az elmúlt bő száz napban az államfő már több jelentős (gazdasági) intézkedést hajtott végre. Harminc százalékkal csökkentette a kormánytagok és saját fizetését, továbbá korlátozta az állami vállalatok vezetőinek bérét. Közben megemelte a kötelező minimálbért, az iskolákban bővítette az oktatói létszámot és új szolidaritási vagyonadót vezetett be.
Minthogy az eurózóna és a világgazdaság lassulásával ősztől egyre nagyobb kihívásokkal találhatja magát szemben az ország, a franciák valami különleges húzást is vártak tőle. Hollande szeptember 9-én elő is állt javaslatával. Bejelentését azonban nem fogadta osztatlan öröm, hiszen ellentétes egyik kulcsfontosságú választási ígéretével, és a franciák nagy többségének az elvárásaival is.
Hollande részben annak köszönheti államfői tisztségét, hogy a gazdasági növekedést megfojtó (Berlin által erőltetett) költségvetési megszorítások elkerülését ígérte a választási kampányban. A minap viszont pont ezt helyezte kilátásba. A nem túl rózsás gazdasági helyzeten, valamint az EU-ban engedélyezettnél magasabb költségvetési hiányon és államadósságon 2013-tól ugyanis megszorításokkal (az állami kiadások megnyirbálásával) és nagyarányú adóemelésekkel kíván változtatni, javítani. Párizs jövőre ily módon 30 milliárd eurót faragna le a költségvetési hiányból.
Az adóemelések miatt mindenki felhördült, hiszen az érinti a lakosságot, a 2000-3000 leggazdagabb franciát (akiknek a munkajövedelmét legalább két évig 75 százalékkal sarcolnák meg) és a vállalkozásokat is. A magánszemélyektől és a vállalatoktól 10-10 milliárd eurót akar behajtani adóemeléssel az elnök, miközben az állam „csak” 10 milliárd eurót takarítana meg a tervezett megszorítási programmal.
Franciaországban harminc éve nem volt olyan szigorú költségvetés, mint amilyenre a jövő évit tervezik. A 2011-es 5,2 százalékról a kormány idén 4,5 százalékra, jövőre 3 százalékra akarja csökkenteni a GDP-arányos költségvetési hiányt.
Az elnök és a kormány nehézségekbe ütközhet a fájdalmasnak ígérkező intézkedések miatt. Mindazonáltal Hollande az egyensúlyt 2017-re ígéri. Ambiciózus terv. Franciaországnak volt már egyensúlyban a költségvetése. Legutóbb négy évtizede, az 1970-es évek elején, még az első olajválság előtt.
A költségvetési megszorítások bejelentése óta sok francia rosszat sejt. Attól tartanak, hogy az elnök legközelebb már az állami alkalmazottak számának csökkentését és a jóléti kiadások megkurtítását helyezi kilátásba. Annak ellenére, hogy korábban még azt ígérte: erről szó sem lehet.
