Legyőzni viszonylag könnyű volt az afganisztáni vallási fanatikusok, a tálibok rezsimjét, amelyet azzal az ürüggyel támadott meg az USA vezette koalíció, hogy az hátországot biztosított a New York-i borzalmas merényleteket 2001. szeptember 11-én végrehajtó al-Kaida terrorszervezetnek. Már tizenegy éve, hogy az amerikaiak és NATO-szövetségeseik (ISAF) elsöpörték a hírhedt kabuli rezsimet. Azóta azonban bebizonyosodott: a győzelem és az Afganisztánról szőtt tervek lőporfüstbe mentek.
A felemásra sikeredett afganisztáni misszió miatt Washington jobbnak látja az elvonulást a harcterekről. Sőt, már a fegyveres tálibokkal is kiegyezne a békéről, amit tizenegy év alatt nem sikerült elérnie. Egyelőre az egyezkedés sem megy.
Amióta a szövetségesek 2001 októberében győztek és bevonultak Afganisztánba, az ország még mindig hadszíntér. Egy részét az ISAF, a másikat a tálibok és más felkelő csoportok uralják. A tálibok hatalmát ugyan sikerült gyorsan megdönteni, de fegyveres ellenállásukat nem tudta felszámolni az ISAF. Gerillaháború folyik, amelyben egyik fél sem tud felülkerekedni.
Bár akadnak afganisztániak, akik eredményesnek ítélik a tálib rendszer utáni időszakot, sok politikai elemző úgy véli: az elmúlt tizenegy évben nem oldódott meg Afganisztán társadalmi, szociális, politikai és gazdasági problémáinak zöme. Habár a külföld és főleg Washington dollár százmilliárdokat költött „országépítésre".
Illúziónak bizonyult a (gyorsan) helyreállítható biztonság, a kábítószer-maffiák és -előállítás fölszámolása, a szegénység és a nyomor leküzdése, a korrupció visszaszorítása, vagy akár a demokratizálódó jogállam megteremtése. Álom maradt a gazdaság fölvirágoztatása is. Az afgán gazdaság mintegy 90 százalékban még mindig a segélyektől, s a külföldi katonai jelenléten alapuló hadigazdaságtól függ. A munkanélküliség óriási; hivatalosan is legalább negyvenszázalékos.
Az afganisztáni beavatkozás fontos érveként az USA-ban oly gyakran emlegetett terrorizmus elleni küzdelem ugyancsak kétséges. A George Bush amerikai elnök kezdeményezte háború Afganisztán, majd 2003-ban Irak ellen inkább jelentősen növelte a terrorfenyegetettséget a régióban. 2004 és 2011 között e két országban követték el ugyanis a világ terrorcselekményeinek 45 százalékát.
Washingtont és szövetségeseit sokan már régóta azzal vádolják, hogy a terrorizmus ellen meghirdetett harcuk és a demokrácia terjesztése Afganisztánban csak ürügy volt a térség feletti amerikai ellenőrzés megszerzésére. Közben a regionális hatalomnak számító és több terrorszervezetet is támogató Irán ugyancsak közvetlen befolyásra tett szert Afganisztánban és Irakban. Pakisztán szintén növelte befolyását Afganisztánban. Úgy, hogy titkon támogatja az al-Kaida terrorcsoportot és a tálibokat, akiknek menedéket is biztosít saját területén. (Az al-Kaida vezére, Oszama bin Laden is Pakisztánban bujkált; az amerikaiak állítólag ott is ölték meg tavaly.).
A hadurak hatalmának letörése és Afganisztán újjáépítése is megoldásra vár, ahogy a többség által elfogadott országos vezetőség megtalálása. Washington emberét, Hamid Karzai államfőt és körét nem kedveli a lakosság. Afganisztánban ráadásul sosem voltak hagyományai az erős központi hatalomnak. Az országot mindig is nemzetségi és törzsi vezetők, előkelőségek és hadurak irányították.
Az idő pedig egyre sürget, hiszen az ISAF a harci feladatokról 2012 derekától fokozatosan tér át új szerepére: tizenegy év háborúskodás után megkezdte a kivonulást, és főként a helyi erők kiképzésére összpontosít. Néhány ország már korábban hazahívta katonáit. Az ISAF még maradó harcoló egységei – Washington ígérete szerint – 2014 végéig távoznak.
Az amerikaiak többsége a 2014-es határidőt is távolinak tartja. Szerintük a háború tovább tartott, mint azt a kezdetekor gondolták. Bár 2009-ben az amerikai lakosság nagyobbik fele még támogatta a beavatkozást, ma már az a meggyőződése, hogy az USA-nak nincs keresnivalója Afganisztánban. Az amerikai veteránok közül pedig minden harmadiknak az a véleménye, hogy nem volt érdemes belekezdeni sem az afganisztáni, sem az iraki háborúba.
Az elmúlt tizenegy évben a szövetséges haderő összesen 3190 katonája halt meg Afganisztánban. A legnagyobb veszteséget az USA szenvedte el, kétezer katonája életét követelte eddig a háború. Az afgán veszteségeket nehéz megbecsülni. Egyes adatok szerint a 28 millió lakosú országban több mint húszezer civil és az afgán biztonsági erők tízezer tagja halt meg 2012. szeptember végéig.
Jelenleg még 108 ezer ISAF-katona, köztük 68 ezer amerikai szolgál Afganisztánban. Sokuk már főként a helyi biztonsági erők kiképzésével foglalkozik. 2015-től ugyanis Afganisztánnak egyedül kell gondoskodnia az ország rendjéről és biztonságáról. Az afganisztáni hadsereg és rendőrség létszáma addigra 352–400 ezer lesz. Karzai elnök állítja: a két szervezet már 2014-ben képes lesz átvenni a biztonsági feladatokat a nemzetközi erőktől.
Az viszont korántsem biztos, hogy a 2014-es kivonulás után mindjárt nyugalom és béke lesz az országban, és helyre áll a rend. Inkább az a veszély fenyeget, hogy a jelenleg az ISAF és a Karzai-rendszer ellen harcoló tálibok és más felkelők megpróbálják megkaparintani a hatalmat.
A harcok más okokból is kiújulhatnak. A nyersanyagforrásokért, de a társadalmat megosztó belső – etnikai, törzsi, nyelvi és vallási – ellentétek miatt is.
Ezt elkerülendő a NATO 2014 után is jelentős katonai erőt állomásoztat majd Afganisztánban. Csak az USA négy fontos katonai támaszpontot kíván üzemeltetni az országban. Az Afganisztánban maradó nemzetközi erőknek (hivatalosan) a helyi biztonsági erők kiképzése és katonai tanácsadás lesz a feladatuk. Nem hivatalosan a tálibok és velük a radikális iszlám visszatérésének a megakadályozása, valamint az USA gazdasági és politikai érdekeinek védelme. Washington semmit sem akar a véletlenre bízni, hiszen hosszú távon az egész térség (biztonsága) a tét.
