A skótok Edinburgh-ben dudákkal, a katalánok Bracelonában egymilliós tömeg sétájával, a venetóiak Velencében tüntetéssel jelezték az ősszel, hogy a válság dúlta Európának új kihívásokkal is szembe kell néznie. Akár új államok megalakulásával. Az EU több országában ugyanis ismét felerősödtek az évszázados szeparatista törekvések. Mintha a függetlenségi mozgalmak reneszánsza köszöntött volna be.
A függetlenedni vágyók azonban csak az anyaországtól válnának el. Jövőjüket továbbra is az EU-ban képzelik el. A spanyolországi Katalóniában és Baszkföldön, az egyesült királyságbeli Skóciában, a belgiumi Flandriában, vagy az olaszországi Venetóban mind többen akarják saját kezükbe venni a sorsuk irányítását. Úgy vélik: egyedül jobb lesz, mint jelenleg, egy államban másokkal, akik kiszipolyozzák őket.
A folyamatot a regionális nacionalizmusok fűtik. Azokat meg a mélyülő euróövezeti válság, a recesszió, a lakossági elégedetlenség, a munkanélküliség, s a problémákra adott kormányzati válaszok (pl. megszorítások) gerjesztik.
Szembetűnő, hogy Európa gazdaságilag legerősebb térségei szeretnének önállósodni. Azok a régiók, tartományok, amelyeknek jelentős autonómiájuk van és a brüsszeli közös (uniós) kasszából már eddig is bőségesen kaptak támogatást. Ez arra utal, hogy az EU megosztottsága és tagoltsága új elemmel bővült: a gazdag, kevésbé eladósodott és a szegény, hitelekben fuldokló régiók konfliktusával.
A gazdasági, pénzügyi és megélhetési aggodalmak mellett egyéb okai is vannak az elkülönülési szándék hangsúlyozásának a „lázongó” országrészekben. Ezek a közös társadalmi, nyelvi, kulturális hagyományok, de ide tartozik a többségi nemzettől eltérő vallás vagy a földrajzi elhelyezkedés is.
A függetlenséget jelenleg a katalánok és a skótok követelik a legelszántabban. Az önállóság megteremtésével egyre többet foglalkozik Velence és környékének lakossága, sőt Szicília és Szardínia is. A Belgiumban már-már teljes autonómiát élvező Flandria szintén elhagyná az államközösséget.
Barcelonában, a katalán autonóm régió adminisztratív központjában nemrég már hatalmas transzparens hirdette: Katalónia lesz Európa következő független állama. Erről a katalánok – még ismeretlen időpontban – referendumot akarnak tartani, de a spanyol kormány ellenzi. Sőt, legfelsőbb szintről megüzente: minden eszközzel meg fogja akadályozni a népszavazást a 7 millió lakosú Katalóniában.
Spanyolország 17 autonóm régió szövetsége. Eddig a legelszántabban a baszkok próbáltak kiszakadni az országból, de több évtizedes – 2012-ig véres terrormerényletekkel is nyomatékosított – próbálkozásuk sikertelennek bizonyult.
A katalánok egyelőre hajthatatlanok. A súlyos adóssággal és csődveszéllyel küszködő régiójuk (amely Madrid pénzügyi segítségére szorul) ki akar válni Spanyolországból, hogy mielőbb az EU-hoz csatlakozhasson.
A katalánok azzal indokolják elhatározásukat, hogy Spanyolország gazdaságilag legfejlettebb és leggazdagabb területének lakosaiként ők fizetik be a legtöbbet a központi (madridi) költségvetésbe, ahonnan alig csorog valamicske vissza. Mint mondják, megelégelték, hogy az egyre nagyobb centralizációra törekvő Madrid a fejletlenebb, „lusta” (déli) régiókat finanszírozza a tőlük beszedett adókból.
Velük ellentétben a skótok picit előrébb tartanak. Közelebb jutottak a függetlenséghez, de még távol vannak attól, hogy kihirdessék az elszakadást az Egyesült Királyságtól. Skóciában – a kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) kezdeményezésére – 2014-ben függetlenségi népszavazást tartanak.
Az SNP és sok skót biztos a referendum sikerében és abban, hogy az önállóság elérése esetén megállnák a helyüket az EU-ban is. A brit kormány ellenzi a jelentős autonómiával és saját jogrendszerrel rendelkező Skócia elszakadását, de beleegyezett a referendumba. Abban a reményben, hogy az kudarccal végződik, a skót társadalom többsége elutasítja az önállóságot. London június óta átfogó kampányt folytat a referendum ellen és az ország egysége mellett.
Ha ugyanis Skócia 305 év után elhagyná az országot, megszűnne a brit unió, amelynek rajta kívül még Anglia és Wales a tagja. Alex Salmond, skót „első miniszter”, a kormányzó SNP elnöke azonban úgy véli, hogy a referendum sikere esetén Skócia nem szakadna el teljesen az angol-wales-i közösségtől. Az esetleges szétválás után továbbra is államfőjének ismerné el az angol uralkodót.
Ilyen megoldás szóba sem jöhetne a Belga Királyságban, ahol az ország északi részén elterülő, gazdaságilag legfejlettebb Flandria és annak holland nyelvű lakossága akarja otthagyni a déli területeket. A magas fokú közigazgatási és nyelvi autonómiával is rendelkező régióban régóta erős szeparatista törekvéseket a minap tartott önkormányzati választások is felerősítették. Az ország területének egyharmadát elfoglaló, de a belga gazdaság éves teljesítményének 60 százalékát adó Flandriában a nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) kapta szinte mindenütt a legtöbb szavazatot. A terület önállóságáért küzdő N-VA csupán abban különbözik a nála is radikálisabb elszakadáspártiaktól, hogy a fokozatos különválás híve.
Az elszakadási igények egyre markánsabban fogalmazódnak meg Olaszországban is, ahol a függetlenség szószólói az északkeleti Veneto tartományból és a vele határos területek egy-egy darabkájából akarnak új államot létrehozni. Céljuk a velencei székhelyű Venetói Köztársaság megalapítása.
Az önállósodási láz fő oka ott is gazdasági. Velencében nemrég ezrek demonstráltak a független északi országrész mellett. A katalán és a skót példa nyomán népszavazást követeltek a régió elszakadásáról. Abban a hiszemben hoznák létre az új államot, hogy az a második leggazdagabb lesz majd Európában.
Valószínű, hogy az unióbeli függetlenedési hullám hamarosan továbbterjed. Ha Európában sikerül új országokat létrehozni, vezetőiknek már csak egy problémát kell megoldaniuk: rá kell venniük a korábban még kizsákmányolónak bélyegzett volt anyaországot, hogy támogassa felvételüket az EU-ba, amely nélkül aligha lenne jövőjük. Kérdés, hozzájárulna-e a vérig sértett és „megcsonkított” Brüsszel, London, Madrid vagy Róma az új országok EU-tagságához. Nem nehéz kitalálni a választ.
