Elbízta és elszámította magát a mintegy hétmillió lakosú Katalónia – a leggazdagabb spanyolországi autonóm régió (tartomány) – függetlenségpárti, nacionalista kormányfője. Artur Mas és pártja, a Konvergencia és Unió (CiU) azt hitte, hogy akár már a héten felgyorsulhat a nagyfokú autonómiát élvező Katalónia elszakadása Spanyolországtól. Erre reményei szerint akkor került volna sor, ha pártja abszolút többséget szerez a Katalóniában vasárnap tartott előrehozott tartományi választáson.
Bár az egész országot súlyos válság és recesszió sújtja, amit a központi és a tartományi kormányok népszerűtlen megszorításokkal kezelnek, a kampány szinte csak Katalónia elképzelt önállóságáról szólt. A voksolás igazi tétje tehát a tartomány függetlenségének az előkészítése volt. Az, hogy lesz-e népszavazás a régió elszakadásáról 2016-ban.
A választás előtt Mas ugyanis azt ígérte: ha – a régiót két éve kormányzó – pártja megszerzi a szavazatok abszolút többségét, 2016-ra kiírja a függetlenségi népszavazást. A Mas-vezette CiU győzött ugyan, de célját nem érte el: nem jutott – a választás előtt bizakodva várt – abszolút többséghez a 135 fős katalán (tartományi) parlamentben. Sőt vesztett eddigi parlamenti többségéből is: csak 50 mandátumot szerzett, a korábbi 62 helyett. Bukás ez a javából, még akkor is, ha a CiU kapta a legtöbb szavazatot.
Ha Mas szavatartó, nem írja ki a 2016-ra vizionált függetlenségi népszavazást. A választás után elismerte, hogy immár sokkal bonyolultabb a képlet, mint korábban. De hozzáfűzte: még megpróbálkozhat a referendummal, mert „nincs olyan kényszerhelyzet, ami megállíthatná a folyamatot”.
Elemzők szerint ezekkel a szavakkal csupán a szavazótáborát vigasztalta, s igyekezett a lényegről elterelni a figyelmet. Arról, hogy a függetlenségi törekvéseket erőltetve személyes vereségbe hajszolta magát. Esetleg arról, hogy a választás után a katalán parlamentben a függetlenségpárti erők eddigi 76 képviselői helye néhánnyal még csökkent is.
Mindazonáltal az ügy nem teljesen reménytelen. Az önállóságot támogató pártoknak még így is maradt a kétharmados többség a barcelonai székhelyű katalán parlamentben. Ha Mas összefog velük, meglehet az áhított – de az eredeti elképzelésével nem azonos – abszolút többség.
Mas pártja, a győztes CiU mögött mindjárt a második helyen végzett a nála sokkal harciasabb szeparatista Katalán Köztársaságpárti Baloldal (ERC). Az ERC tekinthető a választás igazi győztesének is, hiszen vasárnap megkétszerezte eddigi képviselői helyei számát. 21 mandátum megszerzésével látványosan előretört. Ez a párt azonban régtől fogva a Mas-féle CiU riválisa; nehéz lesz szövetséget kötniük.
A többi katalán függetlenségi pártra is a széttagoltság és a megosztottság a jellemző. Ezért csak kevés elemző gondolja úgy, hogy Mas képes lesz őket egyesíteni, egységes erővé kovácsolni, amely egyöntetűen támogatná a függetlenségi népszavazást, és vállalná a nyílt konfrontációt Madriddal.
A spanyol központi kormány hallani sem akar Katalónia, sem más tartomány kiválásáról. Törvénytelennek tartja mindezt. A két legnagyobb országos párt – a Spanyolországot kormányzó, jobbközép konzervatív Néppárt (PP) és a szocialista PSOE – katalóniai szervezete szintén egységes államot akar. Barcelonában a tartományi parlamentben ugyan ellenzékben maradnak, de a harmadik és negyedik helyen végeztek (19, illetve 20 mandátummal), és komoly bírálói lesznek a kiváláspártiaknak.
Madrid elzárkózik attól is, hogy önálló nemzetnek, partnernek tekintse a katalánokat, akiknél az önállósodási törekvések évek óta folyamatosan erősödnek. Barcelonának már jó előre és többször is megüzente: minden eszközzel meg fogja akadályozni Katalónia elszakadását az országtól. Madrid egyelőre az adminisztratív eszközöket részesíti előnyben, és előre gondol midenre. Így a spanyol parlament már 2012. október 9-én elutasította a katalán referendumot, amelynek időpontja akkor még bizonytalan volt, jelenleg pedig már a kiírása is kétséges.
Barcelona és Madrid viszonya már régóta feszült. Az euróövezeti (adósság)válság, amely különösen sújtja Spanyolországot, csak tovább mélyítette az ellentéteket. A katalánok azzal indokolják egyre erőteljesebb függetlenségi vágyukat és ellenszenvüket Madriddal szemben, hogy Spanyolország gazdaságilag legfejlettebb és leggazdagabb területének lakosaiként ők fizetik be a legtöbbet a központi (madridi) költségvetésbe, de onnan alig csordogál nekik valamicske vissza. A katalánok úgy érzik: az állam kiszipolyozza őket, a válság idején pedig különösen rosszul bánik velük.
A katalán függetlenség kérdése óriási politikai feszültséget okozott a súlyos válsággal küszködő ibériai országban. Az EU negyedik legnagyobb gazdaságában rekordméretű a munkanélküliség (25,5 százalék), a bankrendszer külső pénzügyi segítségre szorul, s nem kizárt, hogy az államot is külföldi hitelekből kell majd menteni. A 17 spanyolországi autonóm régió (tartomány) közül több mint féltucat már a madridi központ pénzügyi támogatásából tartja fenn magát, közöttük Katalónia is.
Madrid ilyen helyzetben semmiképpen sem akar további belső konfliktusokat. Részben ezért is tiltakozik és ellenez bármilyen önállósodási törekvést. Ezekből pedig nincs hiány. Baszkföldön októberben tartottak tartományi választást; az elszakadáspárti erők ott is többséget szereztek. Nagy kérdés, hogy Baszkföld és Katalónia után jelentkezik-e újabb tartomány, amely a függetlenségi törekvéseivel fogja bosszantani a tengernyi bajban fuldokló Madridot.
