Szánalmasan gyenge az EU támogatottsága a tagországokban, nyolc hónappal az európai parlamenti (EP) választás előtt. Sőt, a 2014 májusában esedékes voksolás előtti időszakban még gyarapodhat az országuk uniós tagságáról negatív véleményt megfogalmazók népes tábora. A növekvő euroszkepticizmus elsősorban azokat az országokat jellemzi, amelyek súlyos adósságcsapdába kerültek, és kormányuk népszerűtlen intézkedésekkel (pl. költségvetési megszorításokkal, elbocsátásokkal) igyekszik orvosolni a bajt. Ezért ezekben az országokban már-már általános gyakorlattá vált a bűnbakkeresés, amire a többség az EU-t és annak vezető hatalmát, Németországot találja a legalkalmasabbnak.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök mesterien űzte az olykor németellenességbe is átcsapó euroszkeptikus politikát. Ez pedig oda vezetett, hogy a szintén súlyos válsággal küszködő Olaszországban még rosszabb az EU megítélése, mint Görögországban, ahol a haldokló állam túlélését biztosító külföldi (uniós) hitelezőket a leggyalázatosabb ellenségek közé sorolják. A túléléshez legtöbb pénzt biztosító Németországot és kancellárját, Angela Merkelt pedig a pokolba kívánják.
De nem csak az uniós válságországokban, vagyis elsősorban az euróövezet déli tagállamaiban mutogatnak rendszeresen (már évek óta) a bűnbaknak tekintett EU-ra, hanem másutt is. Ezt a stratégiát követik az unió gazdaságilag stabilabb és sokkal jobban teljesítő országaiban is. Az euroszkepticizmus ezekben a tagországokban abból fakad, hogy lakosságuk jó része szerint túl sokat adtak már (hiába) a „lusta” déli államok megsegítésére és az unió közös kasszájába, ahonnan viszont túl keveset kapnak vissza.
A legutóbbi felmérések egyértelműen bizonyítják: az EU szinte mindegyik nagy és meghatározó országában – beleértve Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Spanyolországot is – az emberek jó része egyre elégedetlenebb a válságkezeléssel, az unióval és a közös valuta megmentéséért tett eddigi erőfeszítésekkel. Ráadásul a franciák, spanyolok és olaszok kétharmada bosszantónak tartja, hogy még mindig nem sikerült leküzdeni a krízist.
Nagy kérdés, hogy ilyen légkörben, amelynek egyik jellemzője az egyre nagyobb lakossági elégedetlenség, milyen lesz az uniós polgárok részvételi hajlandósága a jövő májusi EP-választáson, amelyet mind a 28 tagországban meg fognak tartani. Az EU már megkezdte a felkészülést, nem feledkezve meg a választókról sem.
Szeptemberben beindította a választási részvételre buzdító központi (uniós kasszából fedezett) kampányát, amelyre – a válság miatt – szintén a spórolás nyomja rá a bélyegét. Emellett mindegyik tagállam saját kampányt is szervez, amelyre belátása és lehetősége szerint költ.
Az uniós tájékoztatási kampányidőszak négyszakaszos lesz. Ez alatt az idő alatt kellene tudatosítani, hogy az EP „az uniós állampolgárok képviselőháza”, vagyis az a testület, ahol a választók beleszólhatnak az EU döntéshozatali folyamatába, méghozzá sokkal erőteljesebben, mint korábban. A 2009-ben életbe lépett – és sokak által csak uniós alkotmányként emlegetett – Lisszaboni Szerződés ugyanis kibővítette az EP hatáskörét, ezért a választók szavazatukkal nagyobb mértékben befolyásolhatják az EU jövőjét, mint korábban.
A központi kampány ezúttal azonban nem ér véget 2014 májusában az EP-választással, hanem folytatódik. A választás után kezdődő utolsó tájékoztatási kampányidőszak csak az uniós kormánynak tekintett Európai Bizottság és elnökének (2014 őszére tervezett) parlamenti megválasztásával, valamint az új összetételű uniós vezető testület politikai programjának jóváhagyásával fejeződik be. Sok függ tehát attól, hogy – a kampány és a választási eredmény nyomán – ki lesz José Manuel Barroso után az Európai Bizottság elnöke, és milyenek lesznek az erőviszonyok az Európai Parlamentben.
A választási részvételre csalogató programsorozatra az EP ezúttal – a spórolás jegyében – kétmillió euróval kevesebbet költ, mint legutóbb (2009-ben): „mindössze” tizenhat millió eurót. Az összeget még így is elfogadhatatlannak tartó kétkedők és euroszkeptikusok figyelmébe az EP általános kommunikációs igazgatója, Juana Lahousse-Juárez az amerikai választási kampány költségeit ajánlotta figyelmébe. Emlékeztetett: az USA-ban a választási kampány hatmilliárd dollárba került, bár az összeg jelentős része magánzsebből származott.
A kampánnyal az EP mind a 28 tagállama (összesen) 400 millió választópolgárát kívánja megszólítani, elsősorban reklámok segítségével. Az uniós parlament főként a fiatalok és az első választók érdeklődését szeretné felkelteni, illetve rávenni őket a választási részvételre.
Úgy tűnik azonban, hogy a központi választási kampány nem lesz elégséges az EU népszerűségének növelésére. A lakosság hagyományosan gyér érdeklődését az uniós események iránt csak nehezen lehet megváltoztatni. Ráadásul, nemcsak a választók jó része, de egyre több politikus is szkeptikus az EU-val szemben, ezért nagyon valószínű, hogy a 2014-es EP-választáson az eddiginél jóval nagyobb befolyáshoz juthatnak az euroszkeptikus pártok. Ha valóban ez történik, az euróövezeti válságországok ismét nehéz helyzetbe kerülhetnek, hisz a szkeptikusok nem szívesen nyújtanának nekik újabb mentőhiteleket.
Az EU-t bíráló pártok viszont alighanem (nagyon) elégedettek lesznek, főként azok a politikusaik, akik bekerülnek az EP-be. Képviselőként ugyanis nekik biztosan jó fizetés üti majd a markukat. Ezért hirtelenjében talán azt is elfelejtik, hogy addig (sajtójukhoz hasonlóan) rendszeresen ostorozták az EP-ben „osztogatott” magas fizetéseket.
Bár a képviselői juttatásokat 2012 végén befagyasztották (és ez 2014 közepéig így is marad), még így is barátságos pluszpénzek ütik az arra érdemes EP-politikusok zsebét. Az EP költségvetéséből jelenleg minden EU-képviselőnek havi bruttó 7956 euró fizetés jár, ebből – az adó levonása után – 6200 eurót kap kézhez.
Ez a fizetés talán még elfogadható lenne az unió ellenfeleinek is, hisz őket főként a képviselők egyéb juttatásai bosszantják leginkább. Ilyenek az utazási költségtérítések és az átalányalapú juttatások. Az útiköltségtérítés többek közt az uniós főváros (Brüsszel) és az EP hivatalos székhelye (Strasbourg) közötti ingázásért jár a képviselőknek. No, meg a saját tagállamukban és azon kívül tett munka jellegű látogatásaikért. Utóbbiért legfeljebb 4243 eurót kaphatnak évente, de a hazai terepen 24 oda-vissza utat is szervezhetnek maguknak, ezeknek a költségeit szintén az EP állja. Az utazások elég csábítóak, hiszen mindegyikkel napidíj is jár, ahogyan azokért a házon kívüli tevékenységekért is, amelyek hivatalos munkavégzésnek minősülnek. A napidíjak körül rengeteg a vita, és gyakran botrányok lengik körül az ominózus díjazást. Ez némileg érthető is, mivel az EP-képviselők átalányban 304 euró adómentes napidíjra jogosultak a parlament kasszájából.
Az új tisztségben valószínűleg egyikük sem siet majd visszautasítani az EP-től kapott pénzt. Nem euroszkeptikus társaikhoz hasonlóan ők is szép összeg(ek)re számíthatnak, attól függően, hogy milyen feladatot vállalnak majd az általuk jelenleg túlméretezett és pazarló elitprojektumnak tartott unióban.
