Negyed évszázaddal a kommunizmus bukása után – nyögvenyelősen ugyan – de végre elindult a decentralizációs folyamat Romániában. Néhány intézményt, amely eddig a minisztérium hatáskörében volt, átruházzák a megyei tanácsoknak.
Hogy ez nincs mindenki ínyére, bizonyítja az, hogy noha a Szociálliberális Szövetség kétharmados többséggel kormányoz, a decentralizáció törvényét nem a Parlamentben fogadták el, hanem felelősségvállalással. Azaz nem merték megvitatni, és szavazni a jogi normáról. Hogy miért nem?
Egyrészt mert a decentralizáció nem teljesen az, aminek látszik. Hiába igyekezett megnyugtatni koalíciós partnerét, a Nemzeti Liberális Pártot (NLP) Victor Ponta miniszterelnök azzal, hogy kijelentette: „A decentralizáció korántsem jelenti az állam eltűnését, hanem fő célja az, hogy az állampolgárok közelebb kerüljenek az adminisztrációhoz, ezzel pedig végképp megszűnik a kommunizmusban alkalmazott centralizmus!” A liberálisok tudják, ezúttal (is) azok járnak jól, akik a megyéket vezetik. A tét évi 600 millió lej, amelyet a központi költségvetésből a dekoncentrált intézmények működtetésére átirányítanak a megyék költségvetésébe. No, meg az sem mellékes, hogy mintegy 14 000 alkalmazott átkerül a megyei önkormányzathoz. Sorsuk – főként a vezetőké – a megyei elnökök kezében van. A megyei elnökök elsöprő hányada pedig a Szociáldemokrata Párt tagja. A megyei elnökök megerősödése pedig a helyi szervezetek felértékelődéséhez vezet, ami választás esetén előnyt biztosít a pártnak.
Ettől tart a kisebbik kormánykoalíciós párt, az NLP. Ezért aztán –liberális eszme ide vagy oda – igyekezett megakadályozni a decentralizációt. Fondorlattal. Amúgy balkániasan. Mondták az NLP vezetői, hogy jó, változtassunk, de akkor ne módosuljon semmi, vagy módosulhat, de akkor ne változtassunk…
A szociáldemokraták azonban óriási üzletet is látnak a decentralizációban. Felelősségvállalással. Ami azt jelenti, hogy bizalmatlansági indítványt nyújthatnának be a kormány ellen, de nincs aki. Az ellenzéki Demokrata Liberális Pártnak ehhez partnert kellene találnia. Ám a Romániai Magyar Demokrata Szövetség – noha kevésnek tartja – mégis örül, hogy végre lábra kap az önrendelkezés eszméje, és reménykedik, hogy az egyszer ki is teljesedhet majd. A liberálisok meg nyíltan mégsem árulhatják el szövetségesüket. Azért sem, mert a törvényhozásban a szociáldemokratáknak lassan nem lesz szükségük a liberálisokra, annyi ellenzéki képviselő átigazolt már hozzájuk.
Hogy jó-e az erdélyi magyaroknak ez a könnyed decentralizáció? Ha a Székelyföldi Románok Szövetségének vehemens tiltakozását olvassuk – amelyben egyenesen Erdély elvesztésével riogatnak –, sejthetjük, hogy nem lehet rossz. A többségében magyar lakta megyék intézményeinek élére az új gazda, a megyei tanácselnök most már olyan kompetens személyt nevezhet ki, aki a román és magyar nyelvet is ismeri. Eddig ugyanis sok esetben a székelyföldön főnökösködő minisztériumi kinevezett egyetlen „kvalitása” román etnikuma volt, esetleg az is, hogy egy szót sem tudott magyarul és nem is akart megtanulni. Jelenleg a még minisztériumi hatáskörbe tartozó székelyföldi intézmények vezetőinek mintegy 90 százaléka román nemzetiségű.
És még valami másra is jó a bársonyos decentralizáció. A pénzügyi forrásokban ugyancsak szűkölködő Székelyföldön tanulságos főpróba lesz gyakorolni az önrendelkezést, ha csak bizonyos intézmények szintjén is.
A romániai decentralizáció veszélye éppen az, hogy ha nem áll majd elegendő forrás a megyei tanácsok rendelkezésére, mert a szükséges összeg továbbra is az államkasszából érkezik vagy nem, s sokan visszasírják majd a központosítást.
