Kezdheti gyűjteni a harckocsikat, a rendőri- és katonai erőket Madrid, ha Katalóniában valóban meg akarja akadályozni a függetlenségi népszavazást, amelyet jövőre tartanak a Spanyolországtól kiválni szándékozó tartományban. Barcelonában, a katalán közigazgatási központban a minap közölték: a referendumot 2014. november 9-én artják meg. Madrid nyomban visszaüzent: nem lesz semmiféle népi vélemény-nyilvánítás a terület elszakadásáról, mert ez alkotmányellenes, ezért a központi kormány minden eszközzel meg fogja akadályozni.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Békés eszközökkel aligha lehet meghiúsítani a referendumot, marad hát az erő alkalmazása. Ez viszont polgárháborúhoz vezetne, amit azért Madrid sem akarhat, sőt az Európai Unió sem, amelynek az eddig mély válsággal kínlódó Spanyolország okozott már épp elég fejfájást.
A referendumnak tehát már legalább három érintettje van: Katalónia, Spanyolország és az EU. Ez azonban csak a látszat. A katalán kísérlet és kísértet ugyanis azoknak az uniós kormányoknak is gondot okozhat, amelyek hasonló törekvésekkel bajlódnak. Márpedig az elszakadási igények, az évszázados szeparatista törekvések egyre markánsabban fogalmazódnak meg több EU-tagországban is. Már-már az az érzése az érintett kormányoknak, hogy ismét beköszöntött a függetlenségi mozgalmak korszaka.
Szembetűnő ugyanakkor, hogy Európa gazdaságilag legerősebb térségei szeretnének önállósodni. Azok a régiók, tartományok, amelyeknek jelentős autonómiájuk van és a brüsszeli közös (uniós) kasszából már eddig is bőségesen kaptak támogatást. Ez arra utal, hogy az EU megosztottsága és tagoltsága új elemmel bővült: a gazdag, kevésbé eladósodott, és a szegény, hitelekben fuldokló régiók konfliktusával.
Belgiumban, Olaszországban és Nagy-Britanniában komoly erők követelik egy-egy terület elszakadását az anyaországtól. Az önállóság megteremtésével egyre többet foglalkozik az Egyesült Királysághoz tartozó – széleskörű autonómiát élvező – Skócia is, amely épp a minap erősítette meg: 2014. szeptember 18-án referendum dönt a terület sorsáról, s ha sikeres lesz, az önállóságot 2016. március 24-én kiáltják ki. Velence és környékének lakossága, sőt Szicília és Szardínia is kacérkodik a kiválás gondolatával. A Belgiumban már-már teljes autonómiát élvező Flandria szintén elhagyná az államközösséget.
A függetlenséget jelenleg a skótok és a katalánok követelik a legelszántabban. A skót referendum az önállóságról 52 nappal meg is előzi a katalán szavazást. A közvélemény-kutatások szerint Skóciában azonban kicsi az esélye annak, hogy a lakosság többsége az önálló államra voksol. Ezért a brit kormány nem aggódja halálra magát, sőt hivatalosan is beleegyezett a népszavazásba. Nyilván abból a megfontolásból, hogy kudarc esetén az egész függetlenségpárti skót vezetés megbukik, s a téma hosszú időre (legalább évtizedekre) lekerül a napirendről, s így London is nyugodtan alhat. Mellesleg Londont talán nem is idegesítené annyira Skócia különválása, hisz a központi költségvetésből évente csaknem negyvenmilliárd euróval kell támogatni a skót hatóságokat, hogy saját autonóm területükön el tudják látni közösségi feladataikat.
A spanyolországi Katalónia helyzete egészen más, mint Skóciáé. Amig a skótok viszik a pénzt a központi kasszából, a katalánok – állításuk szerint – sokkal többet fizetnek be a közösbe, mint amennyi onnan visszacsorog nekik. A katalánok részben épp azzal indokolják függetlenségi törekvésüket, hogy Spanyolország gazdaságilag második legfejlettebb és leggazdagabb területének lakosaiként ők fizetik be a legtöbb pénzt a központi (madridi) költségvetésbe, ahonnan alig kapnak vissza valamicskét. Megelégelték, hogy az egyre nagyobb centralizációra törekvő Madrid a fejletlenebb, „lusta” (déli) régiókat finanszírozza a tőlük beszedett adókból.
Ezért inkább válnának, amit a tartományi parlamentben többségben levő négy függetlenségpárti politikai erő támogat a legvehemensebben, Artur Mas katalán kormányfővel az élen. A gazdasági, pénzügyi és megélhetési aggodalmak mellett azonban sok más oka is van az elkülönülési szándéknak mind Katalóniában, mind az EU többi „lázongó” területén. Az okok között vannak közös társadalmi, nyelvi, kulturális hagyományok, de közéjük tartozik a többségi nemzettől eltérő vallás vagy a földrajzi elhelyezkedés is.
A folyamatot a regionális nacionalizmusok is fűtik. Azokat pedig az utóbbi években az euróövezeti (adósság)válság, a recesszió, a lakossági elégedetlenség, a munkanélküliség és a problémákra adott kormányzati válaszok (pl. megszorítások) csak tovább gerjesztették.
Katalónia kiválása súlyos veszteséget okozna Spanyolországnak, ezért nem meglepő, hogy Madrid foggal-körömmel ragaszkodik hozzá. És nem csak azért, mert a 7,6 millió lakosú Katalónia jól gazdálkodik, hanem egyéb okokból is. Ha ugyanis a 17 spanyol tartományból (amelyeket hivatalosan autonóm régióknak neveznek) egy kiválna az államszövetségből, mások is követhetnék a példáját. Nagyon valószínű, hogy Katalóniát hamarosan követné Baszkföld, a leggazdagabb spanyol tartomány, amelynek szintén saját kultúrája, nyelve és hagyománya van.
Eddig a legelszántabban a baszkok próbáltak kiszakadni Spanyolországból, de több évtizedes – 2012-ig véres terrormerényletekkel is nyomatékosított – próbálkozásuk sikertelennek bizonyult. Hozzájuk képest a katalánok sokkal békésebbek voltak függetlenségi törekvéseikben, amelyek szintén több évtizedre tekintenek vissza.
Most azonban ők tűnnek a legveszélyesebbeknek. Miattuk már nem csak Madrid és az EU nyugtalankodik, hanem Párizs is. Ha ugyanis mennek a katalánok, követhetik őket a baszkok is, akik ráadásul magukkal csábíthatják a szomszédban, vagyis Franciaország déli részén élő nemzettársaikat is, hogy egy önálló államban egyesüljenek. A dél-franciaországi baszkokat lehet, hogy nem is kellene sokáig győzködni, hiszen az ő helyzetük sokkal rosszabb: feleannyi autonómiájuk sincs, mint spanyol Baszkföldnek.
Egy ilyen vagy hasonló végkifejlet további bátorítást és buzdítást adhat a többi ország függetlenségpárti mozgalmainak, erőinek, s ez olyan lavinát indíthat el, amely akár néhány év alatt elsodorhatná a jelenlegi európai határokat. Így a valóságban is létrejöhetne a régió nagyságú államok csoportja.
Az EU szívesen támogatja a régiókat, illetve azok határokon is átnyúló együttműködését, de csak olyan esetben, amikor adott területek, elismert országok részét képezik. Az apró (régiónyi) államok megalakulása, a már működőek szétforgácsolása árán, nem tartozik az EU célkitűzései, prioritásai közé. Herman Van Rompuy, az unió talán legfontosabb döntéshozó testületének számító Európai Tanács belga elnöke éppen ezért máris támogatásáról biztosította Madridot a katalánok ügyében. Barcelonának pedig azt üzente: a nehézségek ellenére megéri egységes államban maradni.
A függetlenedni vágyók azonban csak az anyaországtól válnának el, mivel jövőjüket továbbra is az unióban képzelik el. Ez vágyálomnak tűnik, ugyanis az EU már többször üzent (az utóbbi időben szinte már rendszeresen) mind a katalánoknak, skótoknak, flamandoknak, mind a többi függetlenségpárti népnek, területnek, hogy az európai államok közösségébe nem lehet csak úgy belépni, illetve visszatérni. A függetlenség kikiáltása esetén – ismételgeti Brüsszel – az anyaországból önkényesen kiszakadó területeknek (új államoknak) kérniük kell felvételüket az unióba. Kérelmüket pedig minden tagországnak jóvá kell hagynia. Katalónia esetében Spanyolországnak is…
