Megnyugodhatnak a britek, politikusaikkal és médiájukkal együtt. Nagy-Britanniát valószínűleg nem özönlik el bulgáriai és romániai munkavállalók, legalábbis ezt sugallják az eddigi tapasztalatok. Tömegesen senki nem indult a két balkáni EU-tagállamból az Egyesült Királyságba, ahol a politikusok és a média egy része is ezzel riogatta a lakosságot.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A „népvándorlástól” azért tartottak, mert a szigetország és további hét uniós tag megnyitotta munkaerőpiacát Bulgária és Románia előtt, amelyek 2007-ben csatlakoztak a közösséghez. A két ország munkavállalóit abban az időben nem mindenki várta tárt karokkal az EU-ban, ezért nyolc tagország – az uniós szabályokkal összhangban – átmeneti korlátozásokat vezetett be. Területükön a bolgár és a román állampolgárok hét évig nem vállalhattak szabadon munkát, csak külön engedéllyel. A tilalmi idő 2014. január 1-jén lejárt, azóta elvben szabad az út a bulgáriai és a romániai munkavállalók előtt.
Bulgária továbbra is az EU legszegényebb tagja, de Románia sem tartozik a gazdagok klubjába, amely továbbra is szeretné távol tartani a szegény balkáni rokonokat. A britek, a franciák és a hollandok különösen ódzkodnak tőlük, de a németek sem lelkesednek irántuk.
A britek pánikolása szokatlan. Főként azok után, hogy Nagy-Britannia 2004-ben kitárta kapuját az akkor tíz országgal bővített EU mindegyik új tagja előtt. Tíz éve csak kevesek riogattak a szigetországban a kelet-európai bevándorlókkal.
Akkor a munkáspárti kormány még logikus érveket is felsorakoztatott amellett, hogy miért jó a friss munkaerő a brit gazdaságnak. A lakosság többsége elfogadta a magyarázatot, s tudomásul vette, hogy nem a barbárok jönnek a távoli vidékekről.
Az ókontinens keleti feléből valóban sokan jöttek már az elején. Az érkezők többsége szinte azonnal talált munkát. Sokan maradtak, mások hazamentek. Hivatalos becslés szerint 2004 óta összesen 1,5 millió keleti uniós polgár települt le tartósan Nagy-Britanniában.
A tíz évvel ezelőtti nyitás után megjelentek azok is, akik nem akartak dolgozni, őket az állami segélyek vonzották. Arányuk azonban elenyésző az EU keleti feléből érkezett, becsületesen dolgozók és adót fizetők népes táborához képest.
A bevándorlási roham azóta alábbhagyott. Részben azért, mert a 2008-as válság a szigetországot sem kímélte, sőt jelentősen beszűkítette az elhelyezkedési lehetőségeket. A brit gazdaság az utóbbi fél évben már ismét jól teljesít, és az idén várhatóan folytatódik a fejlődés.
Mindazonáltal David Cameron konzervatív miniszterelnök és kormánya már jó ideje azzal riogat, hogy Bulgáriából és Romániából tömegek özönlenek hozzájuk segélyekért és támogatásokért, akik pedig dolgoznak közülük, elveszik a helyiek munkáját. Ilyesmivel eddig a szélsőséges, euroszkeptikus és egyre népszerűbb brit Függetlenségi Párt (UKIP) ijesztgette a szigetlakókat. Minthogy az idén európai parlamenti választás lesz, a kormány is igyekszik populista szólamokkal szavazókat gyűjteni. Cameron azonban nemcsak (mellé)beszél, hanem már intézkedett is. Kormánya az év elejétől megszigorította az EU-tagállamokból – munkavállalási szándékkal – érkezők szociális juttatásokhoz való hozzáférésének bizonyos szabályait, feltételeit. London azzal indokolja a lépést, hogy a kelet-európai és balkáni bevándorlók egy része nem dolgozni akar, hanem szociális juttatások (pl. segély, támogatás) megszerzése végett utazna Nagy-Britanniába, tovább terhelve az ország szociális ellátórendszerét. Brüsszel megalapozatlannak tartja London állításait, s azzal érvel, hogy az uniós bevándorlók – munkavállalókként – sokkal többet fizetnek be a brit államkasszába, mint amennyit onnan (pl. szociális és egyéb) segély címén felvesznek.
Igazságtalanság lenne azonban egyedül a briteket vádolni az uniós munkavállalókkal szembeni ellenszenvvel. Másutt is riogatnak a külföldi veszéllyel, s gyakran bélyegzik az idegenből érkezőket jóléti bevándorlóknak, „szociális turistáknak”.
A németek szintén attól tartanak, hogy januártól bolgár és román állampolgárok áradata söpör végig náluk. Németországban már komoly vita dúl arról, hogy kellene-e korlátozni, és miként a keletiek, balkániak bevándorlását, de főként a szociális ellátásukat. A Merkel-kormányban is feszültséget keltett a téma, miután Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata külügyminiszter figyelmeztette Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnököt, a kormánykoalíciót képező konzervatív CSU elnökét, hogy amikor bírálja a külföldi munkavállalókat, vegye figyelembe a hivatalos adatokat. Seehofer ugyanis azt üzente: aki nem dolgozik, annak Németországban nem jár szociális juttatás, aki pedig csal vagy hazudik, azonnal hazaküldik. Ezzel azt a benyomást keltette, hogy Németországban a bolgár és a román munkavállalók az ottani jóléti rendszer élősködői.
A hivatalos adatok ennek az ellenkezőjét bizonyítják: a Németországban nyilvántartott 360 ezer bolgár s román munkavállaló nagy többségének van bejelentett állása.
A statisztikai kumutatások alapján egyértelmű, hogy a szociális és egyéb segélyre ácsingózó balkániak (a fejlett nyugati EU-országban) a törpe kisebbséget képezik.
A kimutatásokból az is kiderül: a briteknél sokkal kisebb a jóléti kiadásokból élő kelet-európaiak és balkániak aránya, mint az unión kívülről érkezett többi külföldié. Sőt a számok azt is elárulják, hogy Németország a kelet-európai és balkáni bevándorlás eddigi legfőbb haszonélvezője. A britek sem panaszkodhatnak: a cégtulajdonosok náluk is szépen profitálnak abból, hogy a balkániaknak és a keletieknek viszonylag szerényebb munkabéreket fizetnek.
A fő gond alighanem mégsem ez. A németek és a britek óvakodnak is megnevezni, a franciák viszont nem kertelnek. Párizs nyíltan kimondta: főként a romáktól tart, akiket arrafelé egy kalap alá vesznek a románokkal (s talán más balkáni népekkel, így a bolgárokkal is).
Miközben a britek és a németek különböző ürüggyel szeretnék távol tartani a kelet-európai és a balkáni cigányokat, a franciák nyílt lapokkal játszanak. Náluk már hónapok óta fontos téma a franciaországi illegális cigánytelepek kérdése. Az az adat azonban senkit nem zavar, hogy az egész országban – évek óta – csupán 17 ezer kelet-európai és balkáni, elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett roma él a mintegy négyszáz illegális bádogvárosban. Néhány önkormányzatnak valóban komoly problémát jelentenek, de aligha hihető, hogy a 66 millió lakosú Franciaországban az állam fő gondját a 17 ezer külföldi cigány okozná.
Bulgáriában és Romániában súlyos sértésnek veszik, hogy elrettentő példaként emlegetik őket Nyugaton, és néhol rájuk hivatkozva vezetnek be szigorításokat a munkaerőpiacon. Mindkét ország úgy véli, hogy London alaposan eltúlozza a veszélyt, a törvényi korlátozások pedig egy politikai játszma részét képezik, amelynek az lehet a célja, hogy májusban, az európai parlamenti választáson a brit konzervatív kormánypárt minél több szavazatot szipkázhasson el a szélsőjobboldali és euroszkeptikus erőktől.
Szakemberek ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy a bevándorlók kétharmada nem is az EU-országokból érkezik Nagy-Britanniába, noha az egyre terebélyesebb politikai vita csak a kelet-európai és balkáni munkavállalókról szól. Bulgáriában és Romániában többen azt javasolják, hogy a vitát más mederbe kellene terelni. Szerintük inkább arról kellene diskurzust folytatni, hogy a több száz éves demokratikus hagyománnyal rendelkező nyugati EU-társországok hogyan oldanák meg a cigánykérdést.
Bukarestben és Szófiában is jó néven vennék, ha a demokráciaépítésben szerzett tapasztalatukkal ezek az országok – a szigorítások és a tiltások helyett – érdemi segítséget nyújtanának a probléma felszámolásához. Akkor vélhetően nem kellene tartaniuk a képzetlen és szegény balkáni bevándorlóktól, sőt akkor azon veszekedhetnének, hogy ki fogadjon be több informatikust, orvost, ápolónőt, jól képzett, esetleg még tudományos fokozatot szerzett szakembert az „egzotikus” EU-tagországokból.
