Huszonöt évvel ezelőtt ért véget a kísérlet, amely bejárta Kelet-Európát: a kommunizmus kísértete. December 25-én rögtönítélő bíróság halált mondott ki az utolsó európai sztálinista diktátorra, Nicolae Ceausescura és feleségére, a négy osztállyal akadémiai titulusokkal felruházott feleségére, Elenára. A per kétségtelenül koncepciós per volt, a diktátorházaspárt védő ügyvédje vádolta a legvehemensebben. De akkor valószínű egyetlen romániainak eszébe nem jutott volna ezért felháborodni.
Akkor még nem emlék, hanem tapasztalat volt a szocializmus utolsó másfél évtizedének nyomorúsága. Az, hogy télen a lakásainkban hidegebb volt, mint az utcákon. Amikor – a gyakori áramszünetek miatt – a lámpaolaj értékesebb volt, mint a valuta. Amikor napi 30 dekagramm kenyér, havi egy kiló liszt és cukor, egy liter olaj volt a fejadag. Évente kétszer jutottunk disznóhúshoz – május elsején és augusztus 23-án, a nemzeti ünnepen. Akkor a világ legnehezebb nyelve a magyar volt, hiszen a magyar nyelvű újságokban, könyvekben azt írta: Odorheiu Secuiesc és így kellett olvasni: Székelyudvarhely. Akkor Kolozsvárt megszűnt a Művelődés (a havilap), elsötétült a Román Televízió magyar adása idején a képernyő, s nem szólt a rádió. Amikor a magyar középiskolás diákok zöme már csak román osztályokba iratkozhatott, akkor kis híján megszűnt a magyar nyelvű egyetemi képzés, de aki magyarul végezte a pedagógiát vagy az orvosit, az is csak arra számíthatott, hogy színromán településre kap kinevezést. Amikor Orsovánál a Dunába lőtték azokat, akik az akkori Kánaánba, Jugoszláviába akartak menekülni, s hasonló tragédiák történtek a román–magyar határon is. Amikor házastársak súgták be egymást, fiak figyelték az apákat, apák jelentették fel a fiaikat.
Akkor minden nyomorúságnak okát a diktátorházaspár megalomániájában és a nacionálkommunizmusában látták.
Nicolae Ceausescu tizenegy éves korában cipészinasként került Bukarestbe, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. 1936-ban, majd 1940-ben is bebörtönözték – hivatalos életrajzírói szerint a kommunista ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként, valójában első ízben csizmalopásért. A rács mögött kezdődött politikai karrierje, együtt raboskodott ugyanis Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel, aki a második világháború után Románia teljhatalmú irányítója lett. Gheorghiu-Dej halála után ő lett a Román Kommunista Pár első számú vezetője. Hatalmát 1974-ben tovább erősítette a számára létrehozott államelnöki poszttal.
Ceausescut kezdetben odahaza és többé-kevésbé nyugaton is népszerűvé tette a többi szocialista országénál önállóbb, nacionalista politikája. A romániai lakosság számára azonban a kommunista sajtóban gyakran magasztalt aranykor egyre inkább rémálommá változott. A végletekig központosított hatalom az emberek életének totális ellenőrzésére törekedett. Korlátozták a szólás- és sajtószabadságot, a rettegett titkosrendőrség, a Securitate minden formálódó ellenzéket csírájában igyekezett szétzúzni.
A megalomániás Conducător az 1960-70-es években idejétmúlt nagyipari beruházásokra tékozolta el a gazdaság erőforrásait, az ezekre felvett hatalmas hitelek erőltetett törlesztése a nyolcvanas években komoly élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, s az ország az éhínség, a gazdaság pedig az összeomlás szélére került.
A kommunizmust Romániában forradalom döntötte meg, amely a Tőkés László református lelkész elhurcolása ellen tiltakozó temesvári tiltakozásból bontakozott ki 1989 decemberében.
A bukaresti Ghencea katonai temetőben több tucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceausescu a diktátor kivégzésének 25. évfordulóján. A szónokok arról beszéltek, hogy milyen jó volt a kommunizmus idején, hiszen az akkori rendszer mindenki számára biztosított munkahelyet és megélhetést.
Ám a lakosság túlnyomó többsége nem térne vissza a 25 éve megbukott kommunizmushoz. Ha választania kéne a demokrácia (demokratikus rendszer és szabad piacgazdaság), illetve a kommunizmus (parancsuralmi rendszer és tervgazdaság) kötött, a megkérdezettek 80 százaléka az előbbit választaná. A megkérdezettek mindössze 17 százaléka szavazna Nicolae Ceausescura, ha elnökjelölt lehetne.
Hogy ez a búcsú végleges-e? Attól függ, hogy a múlt vasárnap beiktatott Klaus Iohannis fel tudja-e számolni a korrupciót vagy, mint elődjét, Emil Constantinescut legyűri a régibe gyökerező, latensen ma is mindent átszövő rendszer.
