Arra nem tettem volna fel egy petákot, hogy Klaus Iohannis román államelnök második könyve, Az első lépés akkora durranás lesz a bukaresti könyvvásáron, a Bookfesten, mint a Lépésről lépésre, amellyel az államfő debütált, és amelyet mintegy harmincszoros feláron a feketepiacon is sikerrel forgalmaztak. És nem csak azért nem, mert már az első könyvéről megállapította jó szándékú kritikusa, hogy unalmas, közhelygyűjtemény, egyetlen váratlan mozzanat nélkül, mely igazolja az egykori barát és harcostárs, Crin Antonescu látleletét Iohannisról: „Olyan ember, aki keveset beszél, és annyit gondolkodik, amennyit beszél.” Azért sem fogadtam volna a Iohannis-memoár kedvező fogadtatására, mert ma – nem egészen fél évvel elnökké választása után – kevesen kíváncsiak rá. Miért is figyelnénk egy olyan politikai vezetőre, aki – könyveinek címei szerint – előbb lépésről lépésre halad a társadalmi ranglétrán, aztán hosszasan gondolkodik azon, hogy meg kellene tennie az első lépést a romániai közállapotok megváltoztatására. De nem teszi meg.
A romániai közvéleményt továbbra is Traian Băsescu exelnök sorsa és múltja foglalkoztatja, osztja két táborra. Ezért is történhetett meg az, hogy a tavaszi Bookfest bestsellerje az a pletykakönyv lett, amelyet Băsescu egykori tanácsosa Adriana Săftoiu írt. A kommunikációs szakértő Adriana Săftoiu természetesen tudja, mi foglalkoztatja a leginkább a Băsescu pártiakat és Băsescu ellenségeit: az exelnök viszonya üdvöskéjéhez, a politikai karriert befutó Elena Udreához. Adriana ugyan semmit sem állít, ám sejteti, hogy az exelnök majd megőrült Elenáért, a maga alkotta politikus díváért, és gyakran kerített alkalmat arra, hogy esténként senki se zavarja együttlétüket. Olyankor – állítja a szemtanú – úgy viselkedtek, mint két kamasz, aki nem akarja, hogy a szülők leleplezzék őket. Traian Băsescu védelmezői azt állítják, csak az irigység beszél Adriánából, aki maga is szeretett volna az elnök közelébe férkőzni, az elnök közelében maradni. Ezzel azonban még jobban elássák védencüket, akire a Nagy Csábító szerepét osztják ki.
Inkább hajlok arra, hogy Adriana Săftoiut a szakmai irigység vitte rá arra, hogy elárulja volt munkaadóját, felfedje annak viselt dolgait, és ezzel saját politikai karrierjét is veszélyeztesse. Mert könnyen megtörténhet, hogy Adriana Săftoiu párttársai kétszer is meggondolják ezentúl, ha egyszer szólni akarnak, nehogy néhány év múlva ők is nem kívánt szereplői legyenek a hölgy újabb memoárkötetének. De Adriana Săftoiu egyszerűen nem tudta lenyelni, hogy az ő szakmai érvei helyett Traian Băsescu esztétikai szempontokat vegyen figyelembe döntéseinek meghozatalakor, hogy a Szépség Szörnyeteggé változtassa, és kezdeti demokratizmusát despotizmusra váltsa.
A Cotroceni-i Krónika számomra legérdekfeszítőbb és leglehangolóbb része azonban nem a Traian és Elena kölcsönös vonzalmának a taglalása, hanem az államfő és a csúcsértelmiségiek viszonyának alakulása. Băsescu értelmiségijei – ahogyan magukat büszkén nevezték – önként hódoltak be, és dobtak sutba minden kritikai megközelítést, amikor az elnök ballépéseit látták, taglalták, erénnyé kovácsolták. Traian Băsescu elnöki mandátuma végére önelégültté vált, egoizmusa óriásira növesztette Egóját, megrészegült a hatalomtól, és elhitte, hogy mindent és mindenkit képes kötélen rángatni – derül ki Adriana Săftoiu könyvéből.
Románia mai politikai állapota javarészt az exelnök ámokfutásának a következménye. Amit mi, erdélyi magyarok – a politikai érdekképviseletünk, az RMDSZ sugallata ellenére – nem állítottunk meg, amikor megtehettük volna. Megmentettük az elnököt a leváltására kiírt két népszavazáson. Hogy hogyan verte át a székelyeket az exelnök, azt talán csak Băsescu emlékirataiból fogjuk megtudni. Ha lesz néhány hűvös éve megírni azokat. Talán lesz, mert több száz pert indítottak leköszönése óta ellene.
