Egynapi elemózsia, némi készpénz, menetjegy a hazautazáshoz, és ami a legfontosabb: szabadság. Ezt kapta sok-sok elítélt Csehországban és Szlovákiában is, ahol az új év első napjaiban megnyitották a börtönöket. Természetesen nem mindenkit engedtek el, csak a kiválasztottakat, azokat, akik nem követtek el súlyos bűncselekmény(eke)t. Mindannyiuknak az volt a szerencséje, hogy Csehország is, Szlovákia is az idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját.
A titói Jugoszláviától eltérően az ugyancsak szocialistának mondott egykori Csehszlovákia nem háborúban emésztette fel önmagát és hullott darabokra. A csehszlovák politikusok az országukban felgyülemlett belpolitikai feszültséget 1992 nyarán békésen csillapították le, illetve szüntették meg, úgy, hogy kettéosztották Csehszlovákiát. Így lett az országból – egyetlen puskalövés nélkül, közös megegyezés eredményeként – 1993. január elsején egy független Csehország és egy önálló Szlovákia. Csehszlovákia lakosságának akkor (még) több mint a fele határozottan ellenezte a válást. Mindazonáltal nem estek egymásnak.
Húsz évvel a történtek után még mindig akadnak, akik visszasírják az egységes országot, de az arányuk már egyre kisebb, és folyamatosan csökken a közös állam híveinek a tábora is. Igaz, a két ország több politikusa jelenleg is osztja a véleményt, mely szerint az 1918-ban megalakult Csehszlovákia nemzetközi politikai súlya nagyobb volt, mint az időközben önállósult Csehországé és Szlovákiáé.
A szlovákok 62 százaléka mára már belenyugodott a két utódállam létezésébe, önálló működésébe. A csehek 46 százaléka viszont még mindig tévesnek és a két nemzet számára károsnak tartja a különválást.
Szlovákia lakosságának a többsége büszke országuk eddig elért teljesítményére. A leginkább szégyenteljesnek ugyanakkor a politikusok viselkedését tartják. A jó félmilliós szlovákiai magyar népesség 57 százaléka azonban borúlátóbb. A közösség úgy véli: Csehszlovákia megszűnése kedvezőtlenül befolyásolta további életüket.
A függetlenség elnyerése óta mindkét ország csatlakozott a NATO-hoz (Csehország 1999-ben, Szlovákia 2004-ben) és az Európai Unióhoz (mindketten 2004-ben). A 74 évi közös együttélés után az önállóság évtizedei alatt nem romlott meg a csehek és a szlovákok viszonya. Az utóbbi húsz évben békében elvoltak egymás mellett, kiváló szomszédokként éltek, illetve élnek jelenleg is. Petr Nečas cseh és Robert Fico szlovák kormányfő szerint az országuk közötti politikai és emberi kapcsolatok európai viszonylatban is példamutatóak.
Amióta 2007 decemberében Csehország és Szlovákia is csatlakozott a schengeni övezethez (azaz más uniós tagokhoz hasonlóan eltörölte az egymás közti határellenőrzést), több területen jelentős közös programok megvalósításába is belekezdett. Prága és Pozsony az utóbbi időben már arra készül, hogy legkésőbb öt éven belül egyesíti a két ország légvédelmét. Közös diplomáciai képviseletek megnyitását is tervezik.
A két ország legújabb intézkedéseit, vagyis a széles körű amnesztiát valószínűleg nem előzte meg semmilyen egyeztetés. Ennek ellenére szinte ugyanaz történt Szlovákiában és Csehországban is. Sőt ugyanabból az alkalomból – az állam születésének jeles évfordulója alkalmából – hajtották végre. A cseh és a szlovák államfő a közkegyelem kihirdetésével börtönlakók sokaságának adta vissza a szabadságát.
Václav Klaus cseh elnök a függetlenség jubileumi 20. évfordulója alkalmából részleges közkegyelmet hirdetett, és az nemrég lépett életbe. Klaus rendelete értelmében főként kisstílű bűnözők, csirkefogók kerültek szabadlábra, illetve olyan elítéltek, akik egy év alatti börtönbüntetést kaptak. Idős rabok esetében akár tízéves szabadságvesztésre ítélt személyek is kegyelemben részesülhettek. Néhány nagyhal is kijutott a börtönhálóból.
Az amnesztia révén mintegy hétezer elítéltet engedtek szabadon Csehországban; a bebörtönzöttek egyharmada kapta vissza szabadságát. Az ország két évtizedes fennállása óta ennyi fegyenc egyszerre még soha nem kapott kegyelmet. Ügyvédek és ügyészek serege választotta ki azokat a fogva tartottakat, akik megfelelnek az amnesztia követelményeinek.
Közben a csehországi börtönökben megszigorították az elítéltek őrzését. A hatóságok attól tartanak, hogy a bennmaradó rabok körében elégedetlenségi hullámot válthat ki a volt „társak” tömeges elengedése.
A szlovák államfő szintén részleges közkegyelmet hirdetett. Ivan Gašparovič az évfordulón elsősorban az enyhébb büntetéssel sújtott és a bűncselekményt gondatlanságból elkövető személyeket helyeztette szabadlábra. A jubileumi amnesztia a legszélesebb körű elnöki kegyelem Szlovákia 20 éves történetében.
Gašparovič azonban nem volt olyan gáláns, mint Klaus cseh államfő. Az ő közbenjárására Szlovákiában „csak” 753 elítélt szabadulhatott.
A két elnök közül tehát Klaus lett a börtönajtók nyitogatásának a bajnoka. Minapi intézkedését nemsokára legalább még egy újabb követi.
Klaus tízévnyi elnökösködés után, március 7-én távozik a hivatalából. Ebből az alkalomból ismét közkegyelemben kíván részesíteni – egyelőre ismeretlen számú – börtönlakót. A tervezett új közkegyelem részleteiről azonban még semmit nem közölt. Alighanem ezúttal már „csak” több száz rab távozhat szabadon a börtönből az ő segítségével. A következő amnesztiával – mint mondta – újrakezdési esélyt szeretne adni mindazoknak, akik megsértették a törvényt, de nem visszaeső bűnözők.
Az elnöki amnesztia és bizonyos elemei bírálatok özönét indította el mindkét országban. Az első, alig hallható pozitív visszhangok után egyre többen bírálják mind a cseh, mind a szlovák elnököt. Az ellenzék a leghangosabb, de a lakosság jó része is zúgolódik. Sokan azt kifogásolják, hogy olyan elítélteknek is megkegyelmeztek, akik korábban súlyos gazdasági bűncselekmények és korrupció miatt kerültek rács mögé, illetve indult ellenük eljárás.
Csehországot ráadásul teljesen meglepte a döntés, hiszen Klaus korábban ellenezte a bírósági döntések megváltoztatását elnöki kegyelemmel. Klaus amnesztiája ezért először meghökkenést, majd növekvő felháborodást váltott ki. A távozó elnök határozata miatti elégedetlenség már oly mértékű, hogy több cseh iskolában és közhivatalban eltávolították Klaus fényképét. A „képromboló” állami alkalmazottak közül többen azzal indokolták a lépést, hogy a bűnözők tömeges elengedését szavatoló amnesztiája után többé már nem tudnak felnézni az államfőre.
Az emberek többsége mindkét országban attól fél, hogy a börtönlakók egy részének elengedése után fokozódik a bűnözés. Attól tartanak, hogy az amnesztiában részesítettek ott folytatják majd, ahol bebörtönzésük előtt abbahagyták.
A lakosság félelme nem alaptalan. Csehországban máris vissza kellett vinni korábbi cellájába két személyt azok közül a volt rabok közül, akik a minap térhettek vissza a polgári életbe a sokat vitatott elnöki amnesztiával. Feltehetően nem azért kerültek ismét rács mögé, mert mielőbb el szerettek volna jutni a templomba.
Szlovákiában sem mindegyik szabadon engedett rab képes megbecsülni a váratlanul visszanyert szabadságát. A börtönfalakon túli friss levegő többeket is megszédített közülük, olyannyira, hogy csak néhány óráig voltak képesek élvezni a hirtelen jött szabadságot. Utána olyasmit tettek (egyikük hazatérve a család kiirtásával fenyegetőzött), ami miatt már vissza is költöztették őket a cellába, és immár új büntetésük letöltését kezdték meg.
