Operába illő véget ért a hét elején befejeződött kétnapos olasz parlamenti választás. Akadt olyan politikus, Silvio Berlusconi személyében, akit már-már eltemettek, mégis feltámadt, de olyan (anti)párt is, mint a Tücsök becenéven ismert Beppe Grillo volt komédiás vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S), amely csak nemrég született és máris nagyfiúvá nőtt bombasikerével. Sőt olyan politikai alakulat is színre lépett, a balközép Demokrata Párt (PD), amely szövetségesével biztos befutónak gondolta magát, de minimális előnnyel sikerült csak győznie a kétkamarás parlament alsóházában. A felsőházban viszont patthelyzet alakult ki. Az „opera” tragikus hőse Mario Monti ügyvezető kormányfő, aki centrumpártjával elvérzett: csak soványka eredménnyel tudta szavatolni a negyedik helyet.
A két hónappal előre hozott választásokra azért volt szükség Olaszországban, mert Berlusconi és pártja, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) tavaly decemberben – 13 hónap után – megvonta támogatását a válságkezelő Monti szakértői kormányától. (A Monti vezette centrum nagyon gyengén szerepelt a választáson, így szinte semmi esélye, hogy visszakerüljön a miniszterelnöki tisztségbe.) A 75 százalékos részvétellel megtartott választáson az olaszok 315 szenátort és 630 képviselőt juttattak a parlamentbe.
A választás azonban nem oldott meg semmit. Ellenkezőleg, alaposan összekuszálta a szálakat. A szavazás eredménye váratlanul érte Olaszországot és az EU-t is. A pénzpiacokon pedig óriási nyugtalanságot okozott, mivel egyik politikai erő sem kapott kellő támogatást az ország hatékony kormányzásához.
A Pier Luigi Bersani irányította PD köré tömörült balközép választási koalíció, a Bene Comune (Közjó) hajszállal, fél százaléknál is kisebb előnnyel nyert az alsóházban, a Berlusconi-féle rivális jobbközép pártszövetség előtt. A törvények szerint a győztes eredményét felkerekítik, s ezáltal biztos, 54 százalékos többsége (340 mandátuma) lesz a képviselőházban. Berlusconi nem fogadja el a képviselőházi eredményt. Pártja, a PdL már be is jelentette: kéri a szavazatok újraszámlálását.
Az ugyanilyen jelentőségű felsőházban, a szenátusban viszont patthelyzet alakult ki, bár ott Berlusconiék picit jobban állnak. A szenátusban egyik koalíció vagy párt sem tudta szavatolni az abszolút többséget jelentő 158 mandátumot. A Berlusconi vezette jobbközép szövetség szerezte a legtöbb, vagyis 116 mandátumot, a második Bersani balközép koalíciója lett, 113 szenátusi hellyel. Szenátusi többség nélkül elképzelhetetlen a kormányzás.
A helyzetet Beppe Grillo volt komikus és a szenátusban – önállóan – 54 helyet szerző Öt Csillag Mozgalma menthetné meg, amely főként a hagyományos politikából kiábrándult szavazókat tömöríti. A populista, a társadalmi és politikai fonákságok ellen harciasan tiltakozó, továbbá politikai elit-, EU- és euróellenes Grillóék azonban – eddigi nyilatkozataik alapján – nem hajlandóak senkit támogatni. Grillo a szintén nagy sikert elkönyvelő Berlusconiról egyenesen azt mondta, hogy csak egy törpe, ugyanolyan állampolgár, mint a többi. Óriási bűnnek nevezte, hogy az olasz politika megengedte Berlusconi visszatérését.
Az elemzők is csóválják a fejüket Berlusconi – ki tudja, hanyadik – visszatérése miatt. Hihetetlennek tartják a 76 éves politikusnak és pártszövetségének a sikerét, nevezetesen azt, hogy a többszörös exkormányfő alig két hónap kampányhajrájával a minimumra csökkentette a biztos győzelemre esélyes Bersani koalíciójával szembeni hátrányát, amely decemberben még több mint tíz százalék volt.
A mindössze néhány éve alapított és főként az interneten szerveződő Öt Csillag Mozgalom a választások igazi meglepetése és legjobban szereplő önálló pártja. Áttörésnek és óriási meglepetésnek számít, hogy az új párt irigylésre méltó eredménnyel lépett a nagypolitika porondjára és jutott be a nemzeti parlamentbe.
A választási eredmény arra utal, hogy az ország és a parlament is teljesen megosztottá vált, miközben megjelent egy új, megkerülhetetlen politikai tényező. A Grillo vezette harmadik erő látványos sikere azt is jelzi: az olaszoknak elegük lett a hagyományos pártokból, politikusokból, a Monti-féle megszorításokból, reformokból és Berlusconi korrupt, handabandázó, botrányoktól kísért, tekintélyelvű s az országot gazdasági csőd felé taszító politikájából is. Az apolitikus, korrupcióellenes Grillo előretörése s mozgalma ugyanakkor azt is jelzi, Olaszországban véget ért a kétpólusú (jobboldali, baloldali) pártrendszer.
Minthogy sem Berlusconiéknak, sem Bersaniéknak nem sikerült a kormányalakításhoz szükséges többséget megszerezniük a parlament mindkét házában, Olaszországban teljes a tanácstalanság és a bizonytalanság. Egyes elemzők szerint a kormányalakítási nehézségek miatt meg kellene ismételni a választást. Mások azt állítják, szakértői kormányban kellene kiegyezni, amelyet a jobbközép és a balközép választási szövetség is támogatna. Felvetődött a Bersani–Berlusconi-nagykoalíció lehetősége is, de ennek csekély az esélye.
A média attól tart, hogy a hatalmas (kétezermilliárd eurós) államadóssággal, recesszióval és rekordmagas munkanélküliséggel küszködő Olaszország kormányozhatatlanná válhat, és így veszélyt jelenthet az egész euróövezetre. Brüsszelben is osztják ezeket a félelmeket.
Az EU elkeseredve vette tudomásul az eredményt, vagyis azt, hogy nagyon nehéz lesz működőképes kormányt alakítani Olaszországban, amely az euróövezet harmadik legnagyobb gazdasága. A pénzpiacok máris nagy eséssel reagáltak a választási eredmény hírére. Az EU és a piaci szereplők attól tartanak, hogy a jelenlegi olasz politikai helyzet akár a 2009 óta tartó európai hitelválság felerősödéséhez is vezethet.
Politikai elemzők szerint Olaszországnak ezért a társadalom széles körű támogatottságát élvező kormányra lenne szüksége. Enélkül ugyanis Róma képtelen lesz végrehajtani azokat a reformokat, amelyek nélkülözhetetlenek az olasz válság leküzdéséhez, valamint az európai és más piacok megnyugtatásához.
Brüsszel a Monti-féle gazdasági reformpolitika megerősítését várta a választástól. Az olaszok azonban elutasították az általános elégedetlenséghez vezető megszorításokat, amelyekkel Monti volt technokrata kormánya 2011 vége és 2012 decembere között Olaszországot megpróbálta kihúzni a gazdasági válságból.
