Nem az Utrechti Te Deum hálaadó mise dallamai jutottak az eszébe a spanyol–gibraltári határon várakozók eszébe a héten, hanem alighanem vaskos káromkodások. Az utrechti békeszerződés egyébként sem a spanyolok kedvence, hiszen az 1713-ban aláírt okmány értelmében elveszítették a korábban fennhatóságuk alá tartozó Gibraltárt. A stratégiai jelentőségű parányi terület, amely a Földközi-tenger kijárata fölé magasodik, akkor került ugyanis Nagy-Britannia fennhatósága alá. Az akkori sikeres területszerzés és nagyszerű brit politikai sikerek tiszteletére, illetve emlékére komponálta Georg Friedrich Händel népszerű barokk zeneszerző az Utrechti Te Deumot.
A mű legfeljebb a komolyzene kedvelőit foglalkoztatja, a két népet és politikusaikat azonban főként Gibraltár státusa, vagy a területtel kapcsolatos ügyes-bajos dolgok hozzák lázba. Ez történt a héten is, amikor a spanyol csendőrség – Madrid jóváhagyásával – rövid, de eredményes bosszúhadjáratot indított Gibraltár ellen.
A spanyolok haragját – a brit királynő által kinevezett – Fabian Picardo gibraltári főminiszter váltotta ki. A terület első számú politikai vezetőjének utasítására ugyanis nemrég betontömbökből mesterséges zátonyt kezdtek építeni a tengeri élővilág megóvása érdekében.
A spanyol halászokat, akik a közelben vetik ki hálójukat, felháborította az akció, amelyet természetpusztításnak minősítettek. Szerintük a gibraltári „tengerbetonozás” igenis károsítja a vízi élővilágot. Tiltakozásuk jeleként halászhajókkal vonultak fel a vitatott térségben, hogy megakadályozzák a munkálatokat. A spanyol halászok közül többen összetűztek a gibraltári vízi rendőrséggel. A nagy csetepaté miatt felvonult a spanyol parti őrség több, valamint a brit haditengerészet egy hajója is. Az indulatokat sikerült lecsillapítani, a kiabálások és káromkodások zaja is elült.
A nyugalom azonban rövid életűnek bizonyult. A héten a spanyol kormány ellentámadásba ment át és rövid idő alatt ismét kiabálásoktól és durva szavaktól volt hangos a vidék. Pontosabban a két területet összekötő – a gibraltári repülőtér kifutópályáján (!) is áthaladó – egyetlen autópálya, illetve a szárazföldi határátkelő. A spanyol csendőrség a gibraltári tengeri akcióra (vagyis a kétoldalú halászháborúra) válaszul ellencsapást hajtott végre.
Madrid utasítására a szolgálatban levő egyenruhások a legszigorúbban és a legaprólékosabban kezdték ellenőrizni a gibraltári ki- és bemenő közúti forgalmat. Gibraltár túlélte az „ostromot”, ahogyan az autók utasai is, bár közülük nagyon sokan gyalázták az általuk esztelennek tartott ellenőrzést, amely a nagy forróságban óriási fennakadással és több órás várakozással járt a határátkelőnél. Sok spanyol is megjárta. Közöttük olyanok is, akik turistaként, vagy munkahelyi alkalmazottként mentek Gibraltárra.
Az ügyben megszólalt Picardo gibraltári főminiszter és a helyi kormány is. Közleményükben szégyenletesnek minősítették azt, hogy az uniós állampolgárokat több mint hat órát várakoztatták a határátkelőn, ráadásul harminc fokos hőségben. Azt pedig egyenesen megdöbbentőnek nevezték, hogy a demokratikus Spanyolország a napokban ugyanazzal a módszerrel keserítette meg Gibraltár életét, amelyhez hasonlókat az 1960-as években a Franco diktatúra alatt működő madridi kormányok alkalmaztak a brit terület ellen.
Hasonlóképpen nyilatkozott a Gibraltárral határos spanyol település, La Línea de la Concepción ellenzéki (szocialista) polgármestere is, aki vizet osztott a hőségben várakozóknak, miközben a 2011 óta hivatalban levő konzervatív központi kormányt bírálta.
A minap történt gibraltári–spanyol közúti halászháború miatt erélyesen tiltakozott Madridnál William Hague brit külügyminiszter is. Ez arra utal, hogy Gibraltár szuverenitását London továbbra is a brit–spanyol diplomáciai kapcsolatok egyik kiemelt elemeként kezeli.
A terület régóta a brit hadsereg, elsősorban pedig a hadiflotta fontos terepe. Jelentőségét főként stratégiai helyzetének köszönheti. Gibraltáron 1967-ben a lakosság referendumon erősítette meg, hogy a jövőben is a brit korona fennhatósága alá akar tartozni. Mindazonáltal – a Nagy-Britannia révén 1973-tól az EU részét képző – terület hovatartozását a spanyolok időnként megkérdőjelezik.
Bár London, Madrid és Gibraltár 2006-ban (elvben) rendezték az Egyesült Királyságban 1830 óta tengerentúli koronagyarmatként kezelt terület hétköznapi életét érintő, korábbi vitás kérdéseiket, a spanyol hatóságok 2012 őszén szintén bevezettek egy „forgalomlassító” intézkedést a gibraltári határon. Fellépésüket akkor a cigarettacsempészet-ellenes akciójukkal indokolták.
Nem az Utrechti Te Deum hálaadó mise dallamai jutottak az eszébe a spanyol–gibraltári határon várakozók eszébe a héten, hanem alighanem vaskos káromkodások. Az utrechti békeszerződés egyébként sem a spanyolok kedvence, hiszen az 1713-ban aláírt okmány értelmében elveszítették a korábban fennhatóságuk alá tartozó Gibraltárt. A stratégiai jelentőségű parányi terület, amely a Földközi-tenger kijárata fölé magasodik, akkor került ugyanis Nagy-Britannia fennhatósága alá. Az akkori sikeres területszerzés és nagyszerű brit politikai sikerek tiszteletére, illetve emlékére komponálta Georg Friedrich Händel népszerű barokk zeneszerző az Utrechti Te Deumot.
A mű legfeljebb a komolyzene kedvelőit foglalkoztatja, a két népet és politikusaikat azonban főként Gibraltár státusa, vagy a területtel kapcsolatos ügyes-bajos dolgok hozzák lázba. Ez történt a héten is, amikor a spanyol csendőrség – Madrid jóváhagyásával – rövid, de eredményes bosszúhadjáratot indított Gibraltár ellen.
A spanyolok haragját – a brit királynő által kinevezett – Fabian Picardo gibraltári főminiszter váltotta ki. A terület első számú politikai vezetőjének utasítására ugyanis nemrég betontömbökből mesterséges zátonyt kezdtek építeni a tengeri élővilág megóvása érdekében.
A spanyol halászokat, akik a közelben vetik ki hálójukat, felháborította az akció, amelyet természetpusztításnak minősítettek. Szerintük a gibraltári „tengerbetonozás” igenis károsítja a vízi élővilágot. Tiltakozásuk jeleként halászhajókkal vonultak fel a vitatott térségben, hogy megakadályozzák a munkálatokat. A spanyol halászok közül többen összetűztek a gibraltári vízi rendőrséggel. A nagy csetepaté miatt felvonult a spanyol parti őrség több, valamint a brit haditengerészet egy hajója is. Az indulatokat sikerült lecsillapítani, a kiabálások és káromkodások zaja is elült.
A nyugalom azonban rövid életűnek bizonyult. A héten a spanyol kormány ellentámadásba ment át és rövid idő alatt ismét kiabálásoktól és durva szavaktól volt hangos a vidék. Pontosabban a két területet összekötő – a gibraltári repülőtér kifutópályáján (!) is áthaladó – egyetlen autópálya, illetve a szárazföldi határátkelő. A spanyol csendőrség a gibraltári tengeri akcióra (vagyis a kétoldalú halászháborúra) válaszul ellencsapást hajtott végre.
Madrid utasítására a szolgálatban levő egyenruhások a legszigorúbban és a legaprólékosabban kezdték ellenőrizni a gibraltári ki- és bemenő közúti forgalmat. Gibraltár túlélte az „ostromot”, ahogyan az autók utasai is, bár közülük nagyon sokan gyalázták az általuk esztelennek tartott ellenőrzést, amely a nagy forróságban óriási fennakadással és több órás várakozással járt a határátkelőnél. Sok spanyol is megjárta. Közöttük olyanok is, akik turistaként, vagy munkahelyi alkalmazottként mentek Gibraltárra.
Az ügyben megszólalt Picardo gibraltári főminiszter és a helyi kormány is. Közleményükben szégyenletesnek minősítették azt, hogy az uniós állampolgárokat több mint hat órát várakoztatták a határátkelőn, ráadásul harminc fokos hőségben. Azt pedig egyenesen megdöbbentőnek nevezték, hogy a demokratikus Spanyolország a napokban ugyanazzal a módszerrel keserítette meg Gibraltár életét, amelyhez hasonlókat az 1960-as években a Franco diktatúra alatt működő madridi kormányok alkalmaztak a brit terület ellen.
Hasonlóképpen nyilatkozott a Gibraltárral határos spanyol település, La Línea de la Concepción ellenzéki (szocialista) polgármestere is, aki vizet osztott a hőségben várakozóknak, miközben a 2011 óta hivatalban levő konzervatív központi kormányt bírálta.
A minap történt gibraltári–spanyol közúti halászháború miatt erélyesen tiltakozott Madridnál William Hague brit külügyminiszter is. Ez arra utal, hogy Gibraltár szuverenitását London továbbra is a brit–spanyol diplomáciai kapcsolatok egyik kiemelt elemeként kezeli.
A terület régóta a brit hadsereg, elsősorban pedig a hadiflotta fontos terepe. Jelentőségét főként stratégiai helyzetének köszönheti. Gibraltáron 1967-ben a lakosság referendumon erősítette meg, hogy a jövőben is a brit korona fennhatósága alá akar tartozni. Mindazonáltal – a Nagy-Britannia révén 1973-tól az EU részét képző – terület hovatartozását a spanyolok időnként megkérdőjelezik.
Bár London, Madrid és Gibraltár 2006-ban (elvben) rendezték az Egyesült Királyságban 1830 óta tengerentúli koronagyarmatként kezelt terület hétköznapi életét érintő, korábbi vitás kérdéseiket, a spanyol hatóságok 2012 őszén szintén bevezettek egy „forgalomlassító” intézkedést a gibraltári határon. Fellépésüket akkor a cigarettacsempészet-ellenes akciójukkal indokolták.
